2024. március 29. 08:03

KezdőlapWRCRovanpera csak Neuville-re koncentrált

Rovanpera csak Neuville-re koncentrált

-

Kalle Rovanpera sorozatban három győzelem után a Szardínia Rallyn már nem tudott az első helyért harcolni, azonban a célt így is elérte, legközelebbi riválisát megelőzte. 

Kalle Rovanpera azt követően, hogy a havas Svéd Rallyn, az aszfaltos Horvát Rallyn és a murvás Portugál Rallyn is nyerni tudott, Szardínia murvás útjain már túl sok időt vesztett a takarítással, ahhoz, hogy ismét a győzelemért harcoljon. Az időveszteséghez pedig az első napon történt kisebb baleset is besegített, amikor a Yaris Rally1 hátsó szárnyának nagy részét elvesztette. 

Végül kihasználva riválisai problémáit sikerült az ötödik helyet megszereznie, valamint a Power Stage-en is második időt autózott, legfőbb riválisánál, Thierry Neuville-nél pedig kilenc ponttal többet szerzett, így a bajnokság 55 pontra növelte előnyét. Mindezt öt verseny után! 

“Már a verseny előtt tudtuk, hogy nagyon fontos lesz a pontszerzés, és ha még Thierry Neuville-nél is sikerült többet szerezni, akkor az már elég – mondta Kalle Rovanpera. Az utolsó nap egyetlen célja az volt, hogy szerezzünk néhány pontot a Power Stage-en is. Végül sikerült négy pontot megszerezni a verseny ötödik helye mellé. Tudtuk, hogy a nyugodt, ügyes vezetés sikerre vezethet.” 

Ezúttal nem volt hibamentes a versenye a finn toyotásnak. 

“Az utolsó szakaszon nem voltam teljesen elégedett az autóval, sokat küzdöttem vele és volt némi problémánk a kormánnyal is. Kemény hétvége volt, melyen voltak hibáim és meleg pillanataim is, így örülök, hogy véget ért.” 

A Toyotán belül még a problémás verseny ellenére is a legjobb versenyző tudott lenni Rovanpera. 


Találkozz világklasszis rallyversenyzőkkel és szurkoljunk együtt a magyar menőknek! Csapj le Te is a Rally Hungary jegyekre, most még elővételes áron! Jegyek: https://rallyhungary.com/jegyek/


Forrás:newswwc.com

Friss