2024. április 19. 22:54

KezdőlapWRCCsak három versenyző úszta meg az első napot 

Csak három versenyző úszta meg az első napot 

-

Mindössze három versenyző akadt a Szafari Rally Rally1-es mezőnyében, akik nagyobb probléma nélkül vészelték át az első napot, Kalle Rovanpera, Elfyn Evans és Takamoto katsuta, akik az első két helyet is foglalják el. 

A Szafari Rally idén sem hazudtolja meg magát és a versenyzőknek hatalmas problémákat okoz durva, vagy éppen homokos, fesh fesh-es szakaszaival. 

A nagyobb problémákat csupán Kalle Rovanpera, Elfyn Evans és Takamoto Katsuta tudták elkerülni. Problémáik azonban nekik is akadtak, hiszen a vb éllovas finn versenyző az utolsó szakaszt követően panaszkodott az erőtlen Toyotára, míg Elfyn Evans az első délutáni szakaszon szedett össze defektet, amivel azonban csak pár másodpercet vesztett. 

A napot így Kalle Rovanpera zárta az élen, aki egész napos takarítása ellenére a pénteki hat szakaszból hármat nyert, előnye pedig 22,4 másodperc Evans előtt, így a Toyota déli négyes vezetéséből még így is maradt kettős vezetés. 

A harmadik helyen Ott Tanak zárt, akinek már az első pénteki szakaszon eltört a sebességváltó karja, és csupán a kerékkulccsal tudta azt pótolni a délelőtti szakaszokon. Az észt Hyundai versenyző azonban később elkerülte a problémákat és mindössze 2,9 másodperccel követi Evanst és 1,3 másodperccel előzi meg Takamoto Katsutát. 

Thierry Neuville délelőtt váltóproblémával, majd a verseny leghosszabb szakaszán a fesh fesh rész után az erőtlen autóval küzdött, azonban délután a problémákat elkerülve az ötödik helyen zárt. 

Sébastien Ogier a délelőtti második helyet követően délután megnyerte az első két szakaszt és a verseny élére állt miután az első három szakasz után is vezetett, azonban a harmadikon defektes kereket kellett cserélnie és az időveszteség miatt az élről a hatodik helyig csúszott vissza. 

Amíg a Hyundai délelőtt szenvedett, addig az M-Sport miután Gus Greensmith délelőtt vesztett 13 percet defektje után délután vesztette sorban el versenyzőit. Sébastien Loeb már a déli szervízbe sem tudott bemenni motorhiba miatt, míg Adrien Fourmaux defektes kereket cserélt és műszaki hibával küzdött már az első délutáni szakaszon is, végül pedig ki kellett állnia. Craig Breen pedig a nap utolsó szakaszán törte ki a Ford Puma kerekét és kényszerült kiállni. 

Az M-Sport legjobb helyen álló versenyzője így Adrien Fourmaux, aki a szuperrally ellenére is a kilencedik helyen áll az első nap után. 

A Szafari Rallyn szombaton ugyancsak hat szakaszt kell a mezőnynek teljesíteni. 

Szafari Rally állása 7 szakasz után 
1 #69 Kalle Rovanpera / Jonne Halttunen (FIN) Toyota GR Yaris Rally1 1:20:58,1
2 #18 Takamoto Katsuta / Aaron Johnston (JPN / IRL) Toyota GR Yaris Rally1 +14,6
3 #33 Elfyn Evans / Scott Martin (GBR) Toyota GR Yaris Rally1 +22,4

4 #8 Ott Tanak / Martin Jarveoja (EST) Hyundai i20 N Rally1 +25,3
5 #11 Thierry Neuville / Martijn Wydaeghe (BEL) Hyundai i20 N Rally1 +57,5
6 #1 Sébastien Ogier / Benjamin Veillas (FRA) Toyota GR Yaris Rally1 +2:08,2
7 #2 Oliver Solberg / Elliott Edmondson (SWE / GBR) Hyundai i20 N Rally1 +4:27,1
8 #20 Kajetan Kajetanowicz / Maciej Szczepaniak (POL) Skoda Fabia Rally2 evo + 9:51,1
9 #42 Craig Breen / Paul Nagle (IRL) Ford Puma Rally1 +10:24,6
10 #22 Sean Johnston / Alexander Kihurani (USA) Citroen C3 Rally2 +11:04,6
11 #9 Jourdan Serderidis / Frderic Miclotte (GRE / BEL) Ford Puma Rally1 +11:23,6
12#44 Gus Greensmith / Jonas Andersson (GBR / SWE) Ford Puma Rally1 +14:38,2
13 #37 Carl Tundo / Tim Jessop (KEN) Mitsubishi Lancer Evo X +20:12,1
14 #26 Leroy Gomes / Urshlla Gomes (ZAM) Ford Fiesta R5 +23:12,1
15 #28 Aakif Virani / Azhar Bhatti (KEN) Skoda Fabia R5 +23:30,5
16 #16 Adrien Fourmaux / Alexandre Coria (FRA) Ford Puma Rally1 +24:21,0
#19 Sébastien Loeb / Isabelle Galmiche (FRA) Ford Puma Rally1 +29:54,5

További eredmények


Találkozz világklasszis rallyversenyzőkkel és szurkoljunk együtt a magyar menőknek! Csapj le Te is a Rally Hungary jegyekre, most még elővételes áron! Jegyek: https://rallyhungary.com/jegyek/


Friss