2024. március 28. 21:26

KezdőlapWRCTänak MacGyver a kerékkulccsal váltott

Tänak MacGyver a kerékkulccsal váltott

-

A Szafari Rally második szakaszán tört el Ott Tänak váltókarja, ám az észt versenyző nem esett kétségbe, pillanatok alatt előkapta a kerékkulcsot és azzal folytatta a versenyt. 

„Alig pár kilométer után lazult ki a váltókar – mesélte Tänak. Felváltani nem tudtam, csak vissza, aztán teljesen le is esett a váltókar. Kellett vagy tíz másodperc mire kitaláltam, hogy mit csináljunk, úgyhogy elég sok időt veszítettünk.”

De aztán „Tänak MacGyver” gyorsan felhasználta amit az autóban talált, elővették a kerékkulcsot, ami pont beleillett a letört váltó helyére.

„Ja, egy darabig egész jól működött, de a kerékkulcs nyele nem bírta sokáig. Puhább anyagból, karbonból van, és eltört.”

Ekkor újabb trükkhöz kellett folyamodni. Tänak korábban még a fordos időszakában egyszer már megpróbált egy törött lengőkart egy villáskulccsal rögzíteni, de akkor a villáskulcs nem tartott sokáig. Most azonban igen.

A törött kerékkulcs szár mellé tett egy villáskulcsot, amit két bilinccsel rögzített.

„Onnantól kezdve rendbe volt minden a váltókarral, rendesen működött, el is jutottunk vele a szervizparkig, ahol kicserélték.”

Tänak a kalanddal a Szafari Rally második gyorsaságiján több mint fél percet veszített, de aztán a törött váltókarral egy ötödik és egy második időt autózott, amivel az első kör végén a hetedik helyen állt. Még a kaland ellenére is a legjobb hyundaios versenyző volt, miután csapattársai a kenyai finom porral küzdöttek, amely jelentősen visszavette az i20 Rally1-esek motorerejét.


Találkozz világklasszis rallyversenyzőkkel és szurkoljunk együtt a magyar menőknek! Csapj le Te is a Rally Hungary jegyekre, most még elővételes áron! Jegyek: https://rallyhungary.com/jegyek/


Friss