2024. március 29. 02:53

KezdőlapWRCEvans már szombaton elismerte Rovanpera győzelmét 

Evans már szombaton elismerte Rovanpera győzelmét 

-

Elfyn Evans az Észt Rally szombati napjának reggelén még csökkenteni tudta hátrányát Kalle Rovanpera mögött, azonban később finn csapattársa hét szakaszt nyert sorozatban, ami után a walesi toyotás is elismerte Rovanpera győzelmét

Elfyn Evans 11,7 másodperc hátránnyal kezdte a szombati napot az Észt Rallyn Kalle Rovanpera mögött, miután a pénteken megnyert első öt szakasz után az első nap utolsó, esős szakaszán elvesztette vezető helyét. 

A walesi versenyző szombaton is meg tudta nyerni az első szakaszt és hátrányát 6 tizeddel csökkenteni tudta, azonban a folytatás már a finn versenyzőről szólt, hiszen sorozatban tudott hét szakaszt nyerni és előnyét 29,1 másodpercre növelte a szombati utolsó szakasz végéig. 

“Reálisan nézve elég nagy most a hátrányom – mondta Elfyn Evans szombat este. – Főleg egy olyan versenyen, ahol tizedekért kell harcolni. Ma délután egyszerűen nem volt válaszom Kalle tempójára, egész nap nagyon-nagyon gyors volt. Azt hiszem, eldőlt a győzelem kérdése.” 

Kalle Rovanpera kiváló tempója ellenére sem vállalt kockázatot, legalábbis saját bevallása szerint. 

A finn toyotás vasárnap újabb három szakaszt tudott nyerni, és főként a Power Stage-en teljesített kiválóan, ahol a korábbi felhőszakadás után hatalmas sárban kellett vezetni. Végül 1:00,9 perc előnnyel szerezte meg idei ötödik győzelmét. 

Hét verseny után pedig már 83 pont az előnye Rovanperának Thierry Neuville előtt, míg a harmadik helyre lépő Evans hátránya 96 pont. 

A világbajnokság ráadásul Finnországban folytatódik… 


Találkozz világklasszis rallyversenyzőkkel és szurkoljunk együtt a magyar menőknek! Csapj le Te is a Rally Hungary jegyekre, most még elővételes áron! Jegyek: https://rallyhungary.com/jegyek/


Friss