2024. április 19. 21:34

KezdőlapWRCA Hyundai feladta a leckét versenyzőinek 

A Hyundai feladta a leckét versenyzőinek 

-

Julien Moncet, a Hyundai Motorsport csapatigazgató-helyettese nagyon komoly eredményt vár versenyzőitől a Finn Rallyn. 

Julien Moncet csalódott volt az Észt Rally után, mert versenyzői elmaradtak a várt tempótól ugyanakkor elismerte, hogy a Hyundai i20 Rally1-et tovább kell fejleszteni, ahhoz, hogy erősebb tempóra legyen képes csapata. 

A Finn Rally előtt azonban a koreai gyártó csapatigazgató-helyettese bizakodó, hogy a Finn Rallyn jobb teljesítményre lesznek képesek versenyzői. 

“Finnország sosem volt olyan verseny, melyen nagyon jól tudtunk szerepelni, de tavaly sikerült két versenyzővel is a dobogóra állni – mondta Julien Moncet a WRC hivatalos oldalának. – Ez nagyszerű eredmény volt számunkra, bízom benne, hogy idén legalább ennyire jól tudunk szerepelni. Az Észt Rally jó felkészülést jelentett számunkra, mert Finnország hasonló verseny. Versenyzőinknek a maximumot kell kihozni magukból a Finn Rallyn és a határon kell vezetniük.” 

Ott Tanak 2018-ban és 2019-ben már tudott nyerni Finnországban, így tudja, hogy mi kell a sikerhez a gyors versenyen. 

“Egy olyan autóra van szükségünk Finnországban, mely képes lesz a talajon maradni, és precízen kezelhető. – mondta a 2019-es világbajnok. – A beállítás kihívást jelent ezen a versenyen, de bízunk benne, hogy jól teljesíthetünk. Már sokszor indultam Finnországban és nagyon szeretem ezt a versenyt. Ugyanakkor minden évben kitudja hozni belőlünk a “wow” érzést, mert nagyszerűek a pályák, határozottan rallyra valók.” 

A Hyundai csapatával tavaly Ott Tanak második, Craig Breen pedig harmadik lett a Finn Rallyn.


Találkozz világklasszis rallyversenyzőkkel és szurkoljunk együtt a magyar menőknek! Csapj le Te is a Rally Hungary jegyekre, most még elővételes áron! Jegyek: https://rallyhungary.com/jegyek/


Friss