vasárnap, augusztus 14, 2022
KezdőlapWRCRovanpera: Egyértelmű a célunk! 

Rovanpera: Egyértelmű a célunk! 

-

- Hirdetés -

Kalle Rovanpera rendkívül jó teljesítményt nyújt az idei Rally Világbajnokságon, és jó formáját szeretné hazai versenyén is fenntartani, egyértelműen nyerni szeretne. 

Sébastien Ogier idei részleges programja miatt elsősorban körbeverésekre lehetett számítani az idei Rally Világbajnokságon, arra már jóval kevesebben gondoltak, hogy lesz egy olyan versenyző, aki hét verseny után már öt győzelemmel fog állni és 83 pontos előnnyel fog rendelkezni. Kalle Rovanpera pedig éppen ezt a teljesítményt érte el. 

- Hirdetés -

A finn versenyző jó formáját pedig a hazai futamán is folytatná. 

- Hirdetés -

“A Finn Rally érthetően különleges verseny számunkra, hiszen hazai szurkolóink előtt vezethetünk – mondta a 21 éves pilóta. – A hazai verseny ellenére igyekszem úgy kezelni, mint bármely más futamot, nyomást pedig nem érzek amiatt, hogy Finnországban fogok vezetni. Idei sikereink után nem hiszem, hogy még bármit bizonyítanom kellene a hazai szurkolóknak, akiktől nagy támogatást kapunk. Ezt pedig győzelemmel szeretnénk meghálálni nekik. A tavalyi verseny nem sikerült túl jól, de idén szeretnénk javítani, és egyértelmen a győzelem a célunk!” 

Rovanpera 2018-ban Skodával debütált hazai futamán, tavaly azonban már a WRC legerősebb kategóriájában is debütálhatott Finnországban, azonban akkor csak a 34. helyen ért célba. 

A Finn Rallyn 22 szakasz vár a versenyzőkre augusztus 4-7. között, a versenytáv pedig 322,61 km lesz.   

A versenyzők dolgát csütörtöktől szombat délutánig eső nehezítheti, száraz körülmények pedig csak a záró napon várhatóak. 

- Hirdetés -

Friss