hétfő, szeptember 26, 2022
KezdőlapWRCTanak: Egész versenyen a határokat túl lépve kellett vezetni

Tanak: Egész versenyen a határokat túl lépve kellett vezetni

-

- Hirdetés -

Ott Tanak nyerte az idei Finn Rallyt, a Rally Világbajnokság idei nyolcadik futamát, ami komoly meglepetést okozott, hiszen a Hyundai a verseny előtt nem számított győzelemre. 

Ott Tanak péntek reggel vette át a vezetést Thierry Neuville-től, majd a Finn Rally első napján kiépített előnyéből a verseny végére is sikerült még 6.8 másodpercet megőriznie Kalle Rovanpera előtt, így a Szardínia Rally után idei második futamát nyerte. 

- Hirdetés -

“Ez egy igazán különleges győzelem, mert Finnországban sosem könnyű nyerni, idén pedig egyáltalán nem számítottunk hasonló eredményre – mondta Ott Tanak, a verseny utáni sajtótájékoztatón. – Az Észt Rally után nem számítottunk arra, hogy versenyképesek lehetünk Finnországban, de ez egy teljesen más verseny, mint az észt.” 

Fotó: Hyundai Motorsport

Pedig a hétvége még nem indult ennyire jól a 2019-es világbajnok számára. 

- Hirdetés -

“A csütörtök elég frusztráló volt, mert sem a shakedown, sem pedig az esti szuperspeciál nem indult jól. Ez azonban plusz motivációt adott péntekre. Úgy, tűnt, hogy Kalle Rovanpera és Esapekka Lappi sem adott ki pénteken mindent magából, kis ráhagyással vezetett, azonban Finnországban könnyebb egy előnyt kezelni, mint hátrányt behozni. A verseny nagy részében nem éreztem úgy, hogy én irányítanék, egész hétvégén a határokat túllépve kellett vezetnem, csak az utolsó 2-3 szakaszon tudtam picit biztonságosabb vezetésre váltani.” 

A Finn Rally utolsó napján 8.4 másodperc előnnyel rendelkezett Tanak Rovanpera előtt, azonban a nap első szakaszán ezt az előnyt sikerült növelnie, ami nagy nyomást vette le az észt versenyzőről. 

“Pénteken előbb Esapekka Lappi, majd Elfyn Evans volt a legközelebb, míg Kalle Rovanpera takarított, ami némi előnyt jelentett számunkra. Szombattól aztán nagyjából egyenlőek lettek a feltételek mindenkinek, Kalle hatalmas támadásba lendült, de sikerült az előnyünket kontrollálni. A vasárnapi első szakaszon tudtam, hogy nem veszíthetünk 1-2 másodpercnél többet, ezért igyekeztem Kalle tempójában vezetni, aztán a célba érve láttam, hogy gyorsabbak voltunk nála, ami kis terhet levett rólunk.” 

Fotó: Hyundai Motorsport

2017 óta csak a Toyota tudott Finnországban nyerni, ami miatt a Hyundai mostani sikere komoly nagyon komoly eredmény a koreai gyártónak. 

“A Toyota 2017 óta mindig nagyon erős volt Finnországban, és ez így volt most is. A mostani siker óriási jelentőséggel bírt a csapatunk számára, mert jelenleg még nem jól alakulnak a dolgaink. Ugyanakkor Thierry Neuville és én is folyamatosan hangoztattuk, hogy ha rendben lenne minden, akkor versenyképesek lehetnénk. Ezt megmutattuk a hétvége során is. Még nem tudunk minden versenyen a győzelemért harcolni, de mint a hétvégén is láttuk, ha minden jól működik, akkor képesek vagyunk nyerni.” 

A Finn Rallyt megnyerve Ott Tanak egy ponttal megelőzte a bajnokságban csapattársát, Thierry Neuville-t és 94 pont hátránnyal a második helyre lépett Kalle Rovanpera mögé.

- Hirdetés -

Friss