2022. december 02. 10:40
KezdőlapWRCLászló Zoltán második lett Belgiumban és negyedik helyen áll a WRC3-ban 

László Zoltán második lett Belgiumban és negyedik helyen áll a WRC3-ban 

-

- Hirdetés -

László Zoltán és Kürti Tamás ismét sikeresen teljesített egy WRC futamot, még pedig a belga Ypres Rallyt, ahol a WRC3 második helyén ért célba. 

László Zoltán Kürti tamás navigálásával a WRC3-as bajnokság hatodik helyéről várhatta idei negyedik WRC futamát, mégpedig úgy, hogy bár a Monte-Carlo Rallyn még nem sikerült a célba érés, Horvátországban már történelmet írva az első magyar versenyző lett, aki FIA világbajnoki kategóriát tud nyerni. Később Szardínián pedig a második helyet érte el. 

- Hirdetés -

Az Ypres Rallyn húsza szakasz várt a Ford Fiesta Rally3-mal induló kettősre, ahol a cseh Jan Cernyvel és az olasz Enrico Brazzolival kellett, hogy megvívjon a minél jobb dobogós eredményért. 

László bár jórészt a szakaszokat harmadik idővel fejezte be, Enrico Brazzoli szuperrallyzni kényszerült, így a magabiztos győzelmet arató Jan Cerny mögött a magyar versenyző lett a második és az olasz a harmadik. 

- Hirdetés -
- Hirdetés -

Ez az eredmény pedig azt jelenti számításunk szerint, hogy a bajnokságban vezető Sami Pajari mögé felzárkózott Jan Cerny is, aki utolérve Lauri Joonát, egyaránt 1 pontos hátrányban van. 

László Zoltán pedig két helyet tudott javítani és a dobogótól 25 pont hátránnyal a negyedik helyen áll a WRC3-as bajnokságban.

Friss