2024. március 29. 01:59

KezdőlapF1Balesete ellenére Jos Verstappen büszke WRC-debütálására

Balesete ellenére Jos Verstappen büszke WRC-debütálására

-

Jos Verstappen 50 évesen életében először vett részt rally-világbajnoki futamon, és bár a második napon a rutintalanságából adódó hiba miatt idő előtt véget ért számára a küzdelem, az utolsó napon is autóba tudott ülni, összességében pedig nagyon büszke volt a teljesítményére.

Jos Verstappen, Max Verstappen apja, és nem mellesleg a Benetton, a Simtek, a Footwork, a Tyrrell, a Stewart, az Arrows és a Minardi korábbi Forma-1-es pilótája másfél éve úgy döntött, hogy belekóstol a ralizásba. Előbb a belga bajnokságban mérette meg magát az RC2-es Citroen C3-assal, majd mindössze ötödik versenyét már a világbajnoki mezőnyben, a belga Ypres Rallyn teljesítette.

Az 50 esztendős Verstappen korábban elmondta, hogy 106 F1-es futam ide vagy oda, nem volt könnyű hozzászoknia a ralihoz, a legnagyobb nehézséget pedig az jelentette neki, hogy valaki folyamatosan beszél hozzá menet közben, neki pedig nemhogy így kell gyorsan vezetnie, hanem még figyelnie is kell arra, hogy mit mondanak a fülére.

Jos Verstappen, Ypres Rally
Jos Verstappen az Ypres Rallyn Fotó: Red Bull Content Pool

Az utolsó F1-es futamát 2003-ban teljesítő pilóta az Autosportnak még világbajnoki debütálása előtt elmondta: bizonyos szempontból még nagyobb élvezetet is jelent számára ralizni, mint az F1-ben versenyezni. „Minden szakasz izgalmas. Amikor a Forma-1-ben versenyzel, minden futam előtt benned van ez az izgalom, aztán jön a rajt és az adrenalinlöket. A raliban viszont ezt naponta nyolcszor is megtapasztalod. Nagyon izgalmas, mert nem ismered a pályát, és hallgatnod kell a navigátorodra.”

Verstappen leszögezte, elsőre semmi más nem lebeg a szeme előtt, minthogy végigmenjen a versenyen.  „A fő cél, hogy célba érjek. Hosszú verseny lesz, de fizikálisan nem jelenthet gondot. Nyugodtnak kell maradnom és megpróbálnom befejezni. Sok szakasz van, de ez jó, elvégre ezért vagyok itt. Időt kell hagynod magadnak. Természetesen a határon akarsz menni ezekkel az autókkal, de alkalmazkodni kell ahhoz, ami rád vár. Senki sem tudja, hogy milyen lesz a pálya, miután 30 autó végigment rajta. Remélem, hogy végigmegyünk az első napon és tapasztalatot gyűjtünk.”

Az első nap végül problémamentesen lezajlott a számára, de a másodikon már volt egy kis galiba: a délutáni nyitó szakaszon történt kicsúszás miatt az ex-F1-es pilótának idő előtt véget ért a napja. A 20. helyen állt ekkor az abszolútban, az RC2-esek közt pedig 13. volt. 

„Sajnálatos, ami történt, mert jól mentünk – nyilatkozta az esetről a Verstappen.comnak. – Semmi említésre méltó nem volt azon a szakaszon. Befordultam, de talán egy kicsit túl későn, ami miatt a külső kerekek megcsípték a kavicsos részt, onnan pedig már utassá váltunk. Ettől a ponttól kezdve nem tehettünk semmit, és alacsony sebességgel belecsúsztunk egy árokba, amivel annyi is volt a napunknak. Ypres-ben tipikusan ez jelenti a veszélyt, és rajtunk is kifogott. Továbbra sincs elég tapasztalatom.”

Az utolsó napon azonban már nem követett el hasonló hibákat, és sorrendben az abszolút 25., 26., 24., végül pedig a 25. helyen zárta az utolsó négy szakaszt. Nem is ment nagyon rosszul Bulaciát és Kremert például mind a négy utolsó gyorsaságin megverte. A versenyen végül a WRC értékelésben szuperrallyzva az 57. lett, az RC2-es autók közt pedig 28.

A törés ellenére idősebb Verstappen összességében elégedetten tekintett vissza első WRC-versenyére. „A korlátozott tudásomnak a pályáról megvolt a hatása, de azért vagyunk itt és versenyzünk ezen a rallyn, hogy tanuljunk és tapasztalatot gyűjtsünk. Én és a navigátorom is először versenyztünk itt, és tudjuk, mennyire nehezek lehetnek az itteni körülmények. Szombaton viszont ez mégis meglepetésként ért minket” – nyilatkozta a Verstappen.com-nak

„Sajnálatos volt az a kiesés, máskülönben jó helyen végeztünk volna az összetettben. De örülök, hogy vasárnap is autóba ülhettünk, és elégedett vagyok az eredménnyel. Sokat tanultunk, és annyira büszke vagyok, hogy végigmentünk.”

Jos Verstappen, Max Verstappen, Magyar Nagydíj
Max figyelemmel követi apja versenyeit Fotó: Dan Mullan/Getty Images/Red Bull Content Pool

Max Verstappen is követi az apját?

Még a belgiumi WRC-forduló előtt idősebb Verstappen arról is szót ejtett, hogy fia mit szólt, mikor megtudta, hogy apja mindössze négy futamnyi tapasztalattal a háta mögött már a vb-mezőnyben teszi próbára magát. „Azt hiszi, hogy őrült vagyok, de megérti, és élvezi. Minden nap beszélek vele telefonon, és ameddig jól szórakozom, neki is tetszik és élvezi” – mondta Jos.

Az 50 esztendős pilóta egyúttal elárulta, nem valószínű, hogy Maxot egyhamar raliversenyen láthatjuk, de a tempója alighanem meglenne hozzá, hogy itt is felhívja magára a figyelmet. „Amint ráérzel, már nem számít, hogy milyen autót vezetsz. Max kipróbálta magát egy pályanapon velem, és nagyon gyors volt, esélyem sem volt ellene.”


Találkozz világklasszis rallyversenyzőkkel és szurkoljunk együtt a magyar menőknek! Csapj le Te is a Rally Hungary jegyekre, most még elővételes áron! Jegyek: https://rallyhungary.com/jegyek/


Friss