2024. április 19. 11:25

KezdőlapWRCEvans: Nem úgy tűnik, hogy vb-t szeretnének Nagy-Britanniában 

Evans: Nem úgy tűnik, hogy vb-t szeretnének Nagy-Britanniában 

-

Elfyn Evans nagyon szeretné, ha a Rally Világbajnokság mezőnye visszatérhetne az Egyesült Királyságba, még ötlete is van, hogy mely verseny lenne megfelelő, azonban azt már megkérdőjelezi, hogy az Brit Autósport Szövetség mennyire szeretné ezt. 

2019 óta nincs brit Rally Világbajnoki futam, és bár próbálkozások voltak ez ügyben, még 2023-ban sem lesz verseny az Egyesült Királyságban. 

2000 óta kizárólag Walesben rendezték a brit WRC futamot, azonban a helyi kormányzat megszüntette a rendezvény támogatását. Úgy tűnt, hogy idén lehet verseny Észak-Írországban, azonban ez a terv is kútba esett. 

A hónap elején rendezték azonban a Ceredigion Rallyt Walesben, melyen Elfyn Evans is jelen volt és meggyőzte őt a szervezők elkötelezettsége. 

“Az a lelkesedés és erőfeszítés, melyet a verseny szervezői és a Ceredigion mutat, nagyon kiemelkedik az Egyesült Királyságban – mondta Elfyn Evans a Dirtfishnek. – Láttam néhány szakaszt is, melyek nagyon megfelelnek egy komoly versenynek. Kérdés azonban, hogy a Motorsport UK mennyire szeretne WRC futamot rendezni, mert nem úgy tűnik, hogy szeretnének vb-t. Rejtély számomra, hogy egy kulcsfontosságú piaccal rendelkező ország, mely komolyan elkötelezett a motorsport iránt, meg vannak a megfelelő murvás, de már aszfaltos szakaszok is, miért nem szeretne WRC futamot.” 

A Toyota walesi versenyzője szerint nehéz megmondani, hogy a Motorsport UK miért nem tesz nagyobb lépéseket a vb futam szervezésére, amikor a Szövetség tagjai között olyan személyek vannak, akik korábban a Prodrive-nál, valamint a Subaru World Rally Team-nél dolgoztak. 

A Motorsport UK vezérigazgatója szerint azonban a szövetség dolgozik azon, hogy újra legyen brit vb futam. 

“Elfyn Evans kételkedik abban, hogy az 1981-es világbajnok Dave Richards, a Motorsport UK elnöke szeretne-e vb-t rendezni? – lepődött meg Hugh Chambers. – Szerintem erre egyértelmű a válasz: Igen. Én pedig 10 év Prodrive-nál töltött időszak után szintén elkötelezett vagyok. Ugyanakkor, a 2019-es Wales Rally idején fontos százezreit veszítettük, és ezt nem szeretnénk ismét. Nem szeretnénk profitot a versenyből, de azt nem tudjuk megengedni, hogy veszteséget termeljünk. Egy WRC futamhoz 1-2 millió brit font külső támogatásra lenne szükség, és egyetlen WRC futam miatt nem tudunk megfelelő támogatót találni. A történelemben előfordult ilyen, de most már másképp történik a finanszírozás. Mivel a nézői jegyekből nem lehet elég pénzt remélni, a nevezési díjak pedig adottak, így csak a kormánytól remélhetnénk támogatást.” 

Chambers szerint Észak-Írországban meg van az akarat, de nincs elég összefogás. 

“Éstak-Írországban meg van a kellő politikai akarat, ugyanakkor a politika nem tud eléggé összefogni, ahhoz, hogy ezt megvalósítsák. Folyamatosan tárgyalunk az észak-ír szervezetekkel, valamint a skótokkal is. Nagyon szomorú, hogy nincs brit WRC futam, de ez nem a próbálkozás hiánya miatt van így.” 


Találkozz világklasszis rallyversenyzőkkel és szurkoljunk együtt a magyar menőknek! Csapj le Te is a Rally Hungary jegyekre, most még elővételes áron! Jegyek: https://rallyhungary.com/jegyek/


Friss