2024. április 18. 23:37

KezdőlapWRCSuninen szerint már nincs messze a Hyundai a Skodától 

Suninen szerint már nincs messze a Hyundai a Skodától 

-

Teemu Suninen a második helyen állt, amikor az Acropolis Rally szombati napján kiállni kényszerült a WRC2-ben. A finn versenyző szerint a Hyundai Rally2-es autója már csaknem a Skoda szintjén van. 

Teemu Suninen megnyerte az Acropolis Rally szuperspeciál szakaszát csütörtök este, majd pénteken átvette a vezetést Emil Lindholm, de még szombaton az utolsó előtti szakaszt követően is a másodfik helyet foglalta el a Hyundai finn versenyzője, azonban a napi záró szakaszon műszaki hiba miatt kiállni kényszerült. 

“Sajnos eltört a kormánykarunk – magyarázta a kiesésé okát Suninen a Rallit.fi oldalnak. – Pedig csaknem két nap után a második helyen álltunk. Közel álltunk hozzá, hogy egy jó eredménnyel zárjunk. Sajnos a durva pályákon nincs az autónak annyi ereje, mint a riválisoknak, jobb utakon azonban már a győzelemért tudunk harcolni.” 

Suninen idén komoly fejlesztőmunkát végzett a Hyundai i20 N Rally2-vel, mellyel minden WRC2-es versenyén a győzelemért tudott harcolni.  

“Nincs már messze az autó tempója a Skodáétól. Idén komoly fejlesztést tudtunk végrehajtani, de nem lehet mindent azonnal megváltoztatni. Még mindig sokat kell dolgoznunk és tesztelnünk, hogy minden körülmény között a győzelemre esélyesek lehessünk. Legközelebb Spanyolországban indulunk, ott az aszfaltos teszteken igyekszünk javítani az autót.” 

A finn versenyző eddig négy WRC2-es versenyen állt rajthoz, és az észt második és görög tizedik helyezéssel a bajnokság 13. helyét foglalja el. 

“Az eredmények tekintetében csalódás az idei szezon, de sok pozitívum is történt. Portugáliában a győzelemért tudtam harcolni, és így volt ez Észtországban és Finnországban is. Helyenként már a Skoda tempóját tudtuk, ami a komoly fejlesztésnek köszönhető.” 


Találkozz világklasszis rallyversenyzőkkel és szurkoljunk együtt a magyar menőknek! Csapj le Te is a Rally Hungary jegyekre, most még elővételes áron! Jegyek: https://rallyhungary.com/jegyek/


Friss