2024. március 29. 02:05

KezdőlapWRCLappi: 2020-ban, Monzában azt hittem vége, aztán... – 1. rész

Lappi: 2020-ban, Monzában azt hittem vége, aztán… – 1. rész

-

Esapekka Lappi 2020 végén elköszönt az M-Sport csapatától, mégpedig úgy, hogy nem tudta visszatud-e térni gyári csapatba. Aztán érkezett a megkeresés a Toyota részéről, majd idén eddigi legjobb szezonját teljesítette. 

Esapekka Lappi 2020-ban a Monzában elért negyedik helyet követően elköszönt az M-Sporttól, mert nem szeretett volna fizetni a versenyzési lehetőségért a következő szezonban. A teljes szezonos versenyzés helyett inkább családjával töltötte az időt, de indult két WRC2-es versenyen is. Az Arctic Rallyn és Portugáliában aratott magabiztos győzelem után pedig a Finn Rallyn már a Toyota által felkészített Yaris WRC-vel a negyedik helyet szerezte meg. Ezt követően már meg is született a szerződés, Lappi az idei évre a visszatért a japán gyártóhoz, ahol azokon a versenyeken indulhatott, ahol Sébastien Ogier nem szeretett volna. 

Lappi pedig már az első Yaris Rally1-gyel teljesített versenyén, Svédországban a dobogó harmadik fokát szerezte meg. 

Dobogón Svédországban / Fotó: Toyota Gazoo Racing

“Úgy érzem, hogy a svéd dobogós eredmény volt idén a legfontosabb – mondta Esapekka Lappi a Dirtfishnek. – A szezon során ott éreztem magam a legjobban. Nagyon büszke voltam a harmadik helyet követően, de nem csak magam, hanem navigátorom, Janne Ferm miatt is, hiszen hosszú idő után először álltunk ismét dobogóra. Ha pedig arra gondolok, hogy 2020-ban, Monzában azt hittem, hogy vége a karrieremnek, még inkább jó volt dobogón zárni az első versenyen.” 

Egyedül Horvátországban nem sikerült a pontszerzés / Fotó: Toyota Gazoo Racing

Ezt az eredményt pedig még két harmadik hely követte Finnországban és Belgiumban és hét teljesített verseny után a hetedik helyen áll a bajnokságban. 

“Úgy érzem, hogy ez volt a legjobb szezonom eddig, amikor a legjobb teljesítményt sikerült nyújtanom. Az összes futam közül kiemelkedik a svéd, az pedig komoly meglepetés volt, hogy minden versenyen jó volt a tempónk. Ez nagyon jó érzés, és örülök, hogy sikerült kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtani a teljes szezonban.” 

Szradínián már tudta, idén hét versenyen vezethet / Fotó: Toyota Gazoo Racing

Azt követően, hogy 2020 végén kikerült a gyári versenyzők közül, a 31 éves finn versenyző fejben is változtatott. 

“Tavaly is már kezdtem másképp gondolkozni, mentális edzőt fogadtam, és a koromnak is köszönhetően átértékeltem dolgokat. Az elmúltkét évben sikerült mindent a fejemben is helyre rakni, ezért is vagyok most sokkal erősebb, mint korábban bármikor.” 

2. RÉSZ


Találkozz világklasszis rallyversenyzőkkel és szurkoljunk együtt a magyar menőknek! Csapj le Te is a Rally Hungary jegyekre, most még elővételes áron! Jegyek: https://rallyhungary.com/jegyek/


Friss