2024. április 19. 23:54

KezdőlapWRCForma 1-es versenyen született meg a Közép-Európa Rally ötlete 

Forma 1-es versenyen született meg a Közép-Európa Rally ötlete 

-

Jövőre történelmet ír a Közép-Európa Rally, mely az első olyan WRC futam lesz, mely három országot fog érinteni, Németországot, Csehországot és Ausztriát. 

Olyan verseny már több is volt a WRC naptárban, mely két országban zajlott, gondoljunk csak a Monte-Carlo Rallyra, mely Monaco mérete miatt Franciaországban zajlik, a Svéd Rally korábban Norvég szakaszokat is tartalmazott, a Wales Rally pedig túl nyúlt a walesi határokon. Ugyancsak ilyen volt néhány éve a Lengyel Rally, mely litván szakaszokon is futott, bár ez nem volt jó ötlet, mert a litván pályák már a délelőtti program alatt használhatatlanok lettek a mély nyomok miatt. 

2023-ban azonban először rendeznek három ország együttműködésével WRC futamot. 

“A Német Rally 2002-ben lett először megrendezve és mindig a támogatók segítségével lett lebonyolítva – mondta dr. Gerd Ennser, az ADAC sportelnöke a Dirtfishnek. – A járvány ideje után ismét megkerestük a partnereinket, hogy segítenek-e ismét WRC futamot rendezni, azonban gyorsan kiderült, hogy nem tudnak segíteni. Mivel a német kormány nem támogatja a versenyt anyagilag, próbáltunk beszélni az ADAC regionális klubjaival is, de ők sem tudtak segíteni. Ezt követően megkerestük a szomszéd országokat, Belgiumot, Franciaországot, de az F1-es Bahreini Nagydíj idején összefutottam Jan Stovicekkel is, a cseh Autósport Szövetség elnökével. Beszélgetésünk során egy hotel halljában felvetettem egy közös WRC futam ötletét. Mivel a Csehországban nagy az érdeklődés az autósport iránt gyorsan összhang alakult ki köztünk, és az ötletet tovább gondoltuk a mesés osztrák utakkal. Végül megkerestük az ötlettek az FIA-t és a WRC Promótert, akik ugyancsak azonnal jónak vélték a tervet. Végül három hónap alatt sikerült minden részletet összeraknunk.” 

Fotó: Toyota Gazoo Racing

Csehország és Ausztria területén pedig először lehet majd WRC mezőnyt látni 2023 októberében. 

“Valóban történelmi esemény lesz a cseh motorsportban a Közép-Európa Rally – mondta Jan Stovicek. – Szurkolók nemzedékei álmodoztak arról, hogy egyszer WRTC futam lehet Csehországban, ez a pillanat pedig 2023-ban el is jön. Azt gondolom, ennél jobb hírt nem kaphattak a cseh autósport rajongók. A Motorsport Világtanács tagjaként pedig kijelenthetem, hogy történelmi verseny lesz ez a WRC számára is, hiszen először fognak három ország együttműködésével versenyt rendezni. Ezt korábban Mohammed Ben Sulayem, FIA elnök is kiemelte. Örülök, hogy Ennser úrral szorosabbra tudjuk fűzni a közös munkát, miután korábban már dolgoztunk együtt az FIA Nemzetközi Fellebbviteli Bíróságán ügyvédekként. Biztos vagyok benne, hogy ez egy történelmi pillanat lesz mindenki számára.” 

Fotó: Hyundai Motorsport

Találkozz világklasszis rallyversenyzőkkel és szurkoljunk együtt a magyar menőknek! Csapj le Te is a Rally Hungary jegyekre, most még elővételes áron! Jegyek: https://rallyhungary.com/jegyek/


Friss