2024. március 29. 11:31

KezdőlapWRCKi volt a legsikeresebb F1-es versenyző a WRC-ben? 

Ki volt a legsikeresebb F1-es versenyző a WRC-ben? 

-

Több egykori F1-es versenyző is megfordult már a WRC-ben, gondoljunk csak Kimi Raikkönenre, Heikki Kovalainenre, vagy Robert Kubicára, azonban közülük a legsikeresebb Carlos Reutemann volt. 

A Japán Rallyn Heikki Kovalainen révén újabb egykori F1-es versenyző debütált a WRC-ben, mégpedig nem is rosszul, hiszen az idei japán bajnok az abszolút 10. helyen ért célba Skodájával, valamint a WRC2 negyedik helyét is megszerezte. 

Robert Kubica még aktív F1-es versenyzőként döntött a rallysport kipróbálásán, az ötlet pedig nem bizonyult túl jónak, hiszen a 2011-es olasz Ronde di Andorra versenyen, csaknem az életével, de legalábbis a karjával fizetett egy baleset során. A rendkívül súlyos sérülés ellenére sem pártolt el a rally mellől, és 2013-ban WRC2-es világbajnok lett, majd még ugyanabban az évben az ö9tödik helyen zárt a Német Rallyn a DS3 WRC-vel. Később pedig sérült karja ellenére az F1-be is visszatudott térni. 

Kimi Raikkönen, az F1 2007-es világbajnoka 2009-ben debütált WRC futamon, ahol aztán a Citroen Racing gyári versenyzője is volt, legjobb eredménye pedig a 2010-es Török Rallyn született meg, ahol ötödik lett a C4 WRC-vel. 

Stéphane Sarrazin esetében hosszabb volt a rallysportban eltöltött időszak, mint az F1, ahol csak az 1998-as Brazil Nagydíjon tudott indulni. A francia versenyző 2004-ben debütált a WRC-ben, ahol a Subaru gyári pilótája is tudott lenni, legjobb abszolút eredményét pedig debütáló szezonjában érte el, amikor a Spanyol Rallyn a negyedik helyen zárt a 2003-as Subaru Impreza WRC-vel. Később ezt az eredményt megismételte Korzikán is (2005), ugyancsak a japán márkával. 

A legjobb WRC eredmény azonban a 2021-ben, 79 évesen elhunyt Carlos Reutemann nevéhez fűződik, aki 1972 és 1982 között volt F1-es pilóta, 12 futamot nyert és 45 alkalommal állt dobogóra. Az argentin versenyző csupán két WRC futamon állt rajthoz, azonban 1980-ban Fiat 131 Abarth-tal, 1985-ben pedig Peugeot 205 Turbóval is megszerezte az Argentin Rally abszolút harmadik helyét. 

Fotó: @World / Red Bull Content Pool

Találkozz világklasszis rallyversenyzőkkel és szurkoljunk együtt a magyar menőknek! Csapj le Te is a Rally Hungary jegyekre, most még elővételes áron! Jegyek: https://rallyhungary.com/jegyek/


Friss