back to top
2024. október 09. 22:10

KezdőlapWRCSébastien Ogier: Azt mondták, hogy be kell fognunk a szánkat

Sébastien Ogier: Azt mondták, hogy be kell fognunk a szánkat

-

Az Akropolisz Rallyn kapott túlzó büntetésre válaszul Sébastien Ogier tőmondatokban nyilatkozott a Chile Rally első napján.

Ahogy a Chile Rally első három szakaszáról írt tudósításunkban olvashatták, a nyolcszoros világbajnok Sébastien Ogier meglehetősen szűkszavúan nyilatkozott a szakaszok végén, és ez nem változott meg a folytatásban sem. Az ötödik gyors után például megtudhattuk tőle, hogy „Az élet szép, próbáljuk meg élvezni.”

Persze megvolt ennek az előzménye.

Az Akropolisz Rallyn szóvá tette, hogy miért indítják olyan gyorsan egymás után az autókat, hogy mindenkinek porfelhőben kell vezetnie, nem éppen finoman, de mondandója tartalmával nehéz lett volna vitatkozni vitatkozni. Ezt 30 ezer eurós, egyelőre felfüggesztett büntetéssel honorálta a WRC, Ogier pedig a maga módján tiltakozott.

Ogier pénteken aztán magyarázatot is adott a viselkedésére.

„Mindenki tisztában van vele, hogy nem igazán akarok beszélgetni – mondta Ogier. – Azt mondták, hogy nem szabad, jelenleg… Nem a legjobb reakció, hogy azt csinálom, amit csinálok, nincs semmi személyes porblémám sem a médiával, semmi a szurkolókkal. Sajnálom, de nagyon kevés eszközünk van, amit használhatunk. Nem érzem úgy, hogy beszélni akarok, és sajnálom, ahogy mondtam, mindazok miatt, akik ennél jobbat érdemelnek. De azt mondták nekünk az FIA csúcsáról, hogy be kell fognunk a szánkat, szóval ez egy kicsit szomorú.”

Egyébként Ogier nem maradt egyedül a szűkszavúságával, az első helyről utólag másodiknak visszacsúszó Ott Tänak is csatlakozott hozzá.

„Ez jelenleg nem csak a raliban van így – tette hozzá Ogier, nyilvánvalóan utalva Max Verstappen összetűzésére a stewardokkal a múlt heti Szingapúri Nagydíjon. – Meglátjuk, mit hoz a jövő.”

Ogier mindenesetre azt ígérte, szombaton már újra nyilatkozik – nemsokára kiderül, valóban így tesz-e.

Friss