Kris Meeke és csapatának bírósághoz fordulása eredményre vezetett, így nem portugál versenyzőként is megszerezhette a portugál bajnoki címet.
Mint arról korábban a RallyCafé is írt, a portugál sportszabályzat szerint nem portugál nemzetiségű sportoló nem szerezhet bajnoki címet egyéni sportágban, így a ralisportban sem.
Ennek megfelelően 2024. október 12-én Kris Meeke hiába zárta 2 pont előnnyel a portugál ralibajnokságot az élen James Fulton, majd Stuart Loudon navigálásával, bajnoki címet nem tudott szerezni.
A portugál sportszabály jelentette problémára már 2023-ban fény derült, amikor a néhai Craig Breen a WRC-szereplés mellett teljes portugál szezonra készült a helyi Hyundai márkával. Az ír versenyző április 13-ai tragikus horvát tesztbalesete után Kris Meeke vette át Breen programját, abban a szezonban még azonban nem tudott a bajnokság élén zárni.
Elmaradt a bajnokavatás a portugál ralibajnokságban a szezonzáró után
A Portugál Autó – és Gokart Szövetség (FPAK) akkoriban már vizsgálta az ügyet, és arra jutott, hogy a sportszabályzat alkotmányellenes, ellent mond a sportról és az emberek szabad mozgásáról szóló Európai Uniós törvénynek. Az FPAK igyekezett megoldani a problémát a Portugál Sport – és Ifjúsági Intézettel (IPDJ), azonban ezt nem sikerült elérni a portugál bajnokság október 12-i befejezéséig.
Emiatt az FPAK által közzétett bajnoki végeredményben nem bajnokként lett feltüntetve Kris Meeke és a Sports & You csapat, ezért az északír pilóta csapata emailt küldött az FPAK-nak október 29-én, amire a szövetség azt válaszolta, hogy tiszteletben tartja a sportszabályzatot, aminek értelmében nem lehet Kris Meeke-et bajnoknak nyilvánítani, így a tavalyi sorozat végén nem is avattak bajnokot.
Az ügyet a sportágak besorolásával foglalkozó bíróság elé terjesztették, ahol a Sport & You azzal érvelt, hogy a nemzeti bajnoki cím oda ítélésének hiánya szponzorációs kárt okozna, és nem tenné vonzóvá a portugál bajnokságot a külföldi nemzetiségű versenyzők számára.
A bíróság végül a helyzetet kirívóan diszkriminatívnak és tisztességtelennek, valamint a sportigazság elfogadhatatlan elferdítésének minősítette, így megsemmisítette az ominózus rendeletet, mely alapján nem lehetett bajnokká nyilvánítani Kris Meeke-et, és ami sértette az EU törvényét is.
Így Kris Meeke megszerezhette a bajnoki címet és a továbbiakban a nem portugál nemzetiségű sportolók is bajnokok lehetnek, amennyiben egy bajnokságot a legtöbb ponttal fejezi be.
Ennek értelmében idén akár Kris Meeke meg is védheti a bajnoki címet, vagy Dani Sordo is bajnok lehet.
Kris Meeke elsősorban csapata miatt örül a bajnoki címnek.
“A Portugál Hyundai és a Sports & You miatt örülök elsősorban a bajnoki címnek, mert ez számukra elvi kérdés volt – mondta Meeke a DirtFishnek. – A portugál bajnoki szereplésbe fektetett összeg miatt örülök, hogy ezek a srácok eltudták érni ezt a döntést és hajlandóak voltak bírósághoz fordulni. Számomra nem jelent sokat a bajnoki cím. Az, hogy a nevem mellett egy újabb címke szerepel, nem változtat semmit. Jelenleg már csak élvezem a versenyzést, így egy ilyen cím nem jelent számomra sokat. Sikerült elérni a célt, miközben élveztem a versenyzést, azonban nagyon örülök a bajnoki címnek a Portugal Hyundai és a Sports & You miatt.”
Meeke idén is a Sports & You támogatásával áll rajthoz Portugáliában, azonban már Rally2-es Toyotával indul.