Szombaton egy baleset következtében 39 éves korában életét vesztette Dai Roberts a brit bajnoki Jim Clark Emlékversenyen. A ralis közösség ezt követően fogott össze, hogy adománnyal segítse a navigátor családját.
Mint arról szombaton beszámoltunk, tragikus baleset következtében elhunyt 39 éves korában Dai Roberts, aki a Jim Clark Emlékversenyen James Williams navigátoraként vett részt egy Rally2-es Hyundaijal.
Tragikus baleset miatt félbeszakadt a brit bajnokság versenye
A tragédia lesújtotta a ralis közösséget, és John Stone, valamint Damian Cole versenyzők létrehozták a JustGiving (Csak Adni) adományoldalt, hogy Dai Roberts családjának adománnyal segítsenek a temetés költségeiben és a jövőjük érdekében.
Kicsit több, mint 24 óra alatt 100 000 font adomány jött össze 1500 adományozónak köszönhetően. Az adományozók között helyi vállalkozók, autóklubok mellett olyan versenyzők is találhatóak, mint Scott Martin, Elfyn Evans navigátora, Aaron Johnston, Takamoto Katsuta navigátora, Josh McErlean és Richard Millener. az M-Sport pilótája és csapatvezetője.
“Csodáltuk Dai Robertset navigátorként és versenyzőtársként, de a Jaffa Alapítvánnyal végzett munkájáért is, ezért úgy éreztük, hogy az adománygyűjtés a legkevesebb, amit tenni tudunk – áll Stone és Cole nyilatkozatában, amit a DirtFish számára juttattak el. – A célunk 10 000 font összegyűjtése volt, de mint mindig a ralis közösség megmutatta, hogy mekkora összefogásra képesek. A pénz sajnos nem fogja visszahozni Dait, de reméljük, hogy segíteni fog családjának a következő években. Fantasztikus visszajelzés ez a sportágban dolgozóktól, a sportágat követőktől, hogy mire képesek, és ezért nagyon hálásak vagyunk.”
Dai Roberts 39 évet élt, testvére, Gareth “Jaffa” Roberts 2012-ben 24 évesen hunyt el, miután balesetet szenvedett a Targa Florio Rallyn a 2023-ban tesztbaleset során elhunyt Craig Breen navigátoraként. Dai 2014-ben már túlélt egy súlyos balesetet az Ulster Rallyn, ahol egy Citroen DS3 R3T autóval indultak Timothy Cathcart-tal, aki 20 évesen vesztette életét a brit bajnokság ötödik futamán. Dai és Gareth édesapja, Mike 2024-ben indult utolsó raliversenyén.
A baleset során James Williams nem életveszélyes sérülésekkel került kórházba.
A hétvégi Jim Clark Emlékverseny a brit bajnokság harmadik futama volt, a tragikus baleset után félbeszakadt a rendezvény.