30 éve aratta utolsó, rekordot jelentő győzelmét Ayrton Senna Monacóban. A McLaren pilótája a hétvége elején óriási balesetet szenvedett, amelyben meg is sérült, a diadalhoz pedig jó adag szerencse is kellett.
1993. május 23-án, azaz éppen 30 évvel ezelőtt rendezték az 1993-as Monacói Nagydíjat. Ekkor szerezte meg Ayrton Senna utolsó győzelmét a hercegségben, ami egyben rekorddöntést is jelentett az ottani diadalok számát tekintve. Azonban ezt a sikert nem óriási csatában vívta ki, mint az azt megelőző évben, és nem is iskolázta le a mezőnyt, mint a korábbi futamokon, hanem jókora szerencsére is szüksége volt.
Már abban a tekintetben is, hogy egyáltalán részt vehetett az időmérőn, illetve a futamon, ugyanis a csütörtöki gyakorláson óriási balesetet szenvedett. A célegyenesben egy hupli megdobta a McLarenjét, aminek következtében az autó előbb a bal, majd a jobb oldali korlátnak csapódott. A sebesség még a második ütközésnél is 160 km/h volt, így nem véletlen, hogy Senna eléggé megijedt.
Balesete után Senna csak a harmadik helyet szerezte meg az időmérőn
„Az biztos, hogy féltem, hogy elveszítem a lábaimat, hogy nagyon csúnyán megsérülök” – nyilatkozta már a futam után. Szerencsére a következmények messze nem voltak ennyire súlyosak, de a bal hüvelykujja így is megsérült. Emellett ráadásul Sennát mentálisan is nagyon megzavarta a bukás, és saját elmondása szerint a továbbiakban már nem tudta a legjobbját nyújtani.
„Monte-Carlo különleges, és mindig is az volt számomra, a Tolemannel futott első itteni futamomtól kezdve az egész pályafutásomon át, és továbbra is különleges – fogalmazott. – A csütörtöki balesetem után tudtam, hogy elvesztettem az előnyömet, mert itt nagy a különbség aközött, hogy teljes gázzal, és aközött, hogy kilencvenkilenc százalékosan megyek. Annál a balesetnél pedig elbuktam a száz százalékot. Szombaton még megpróbáltunk visszajönni, és ismét hozzáértem a falhoz a sikánnál.”
Sennát ekkor ismét egy bukkanó tréfálta meg, az autója megpördült, majd lefulladt. Ezzel együtt is a harmadik helyet sikerült megszereznie az időmérőn Alain Prost és Michael Schumacher mögött. A brazil versenyző tudta, hogy az első kanyarban nem fog vezetni, de az volt a terve, hogy azért így is megszorongatja az előle induló párost, még ha az is benne volt a pakliban, hogy nem tudja velük tartani a tempót.
Korábbi csapattársával azonban nem kellett megküzdenie, ugyanis a sportfelügyelők szerint kiugrott a rajtnál, amiért 10 másodperces stop&go büntetést kapott. Ha pedig ez nem lenne elég, a Williams kétszer is lefulladt a bokszban, így Prost közel másfél percet bukott el. Végül a negyedik helyig sikerült felzárkóznia, de már körhátrányban ért célba.
A büntetés jogosságáról megoszlottak a vélemények. A Lotus egyik szerelője szerint az első két sorban mind a négy versenyző korán mozdult be, míg egy Williams-csapattag érdekes módon kijelentette, hogy nem látnak kivetnivalót a szankcióban. Prost viszont vitatta az ítéletet. „Jól rajtoltam, és ez mindig a határt jelenti – elemezte a történteket. – Úgy gondolom, hogy a büntetés még a lefulladás nélkül is kicsit súlyos. Egy ilyen helyzetről mindenkinek megvan a véleménye, most pedig meg kell néznem a felvételt, hogy kialakítsam a saját álláspontomat.”
A 12. kör után tehát Schumacher vezetett, aki egyre jobban elnyúlt Sennától. A háromszoros világbajnoknak az volt a terve, hogy a futam elején óvja a gumikat, és csak később kezdi el igazán nyomni. A Benetton pilótája azonban a 20. körre már 19,1 másodperccel vezetett, ám ekkor ismét jött a dráma: a 33. körben olajszivárgás miatt kigyulladt az autója, ezért a hajtűkanyarban megállt, győzelme pedig szó szerint füstbe ment.
Senna rekordot jelentő hatodik győzelmét aratta Monacóban
Senna ekkor úgy vette át a vezetést, hogy a pályán és a kerékcseréknek köszönhetően sem kellett előznie. Mögötte Prost csapattársa, Damon Hill haladt, aminek azért volt különös pikantériája, mert a futam előtt Senna a brit versenyző édesapjával, Graham Hill-lel holtversenyben tartotta a legtöbb monacói győzelem rekordját. Ezzel a Williams pilótája is tisztában volt.
„Egy ponton négy-öt másodperccel voltam Senna mögött, és emlékszem, azt gondoltam, hogy én vagyok az egyetlen ember, aki megakadályozhatja őt abban, hogy megdöntse apám rekordját – mondta a későbbi világbajnok. – Azonban ez volt az első monacói [futamom], Ayrtonnak pedig a tizedik. Túl sokat tud arról, hogyan kell versenyezni ott. Azt kell mondanom, hogy ha apám még mindig itt lenne, ő lenne az első, aki gratulálna Ayrtonnak a hatodik győzelméhez.”
Merthogy Sennának ugyan szüksége volt a szerencsére, de Schumacher kiesése után nem lehetett megállítani. Végül 52,118 másodperccel nyert Hill előtt, és végérvényesen megkaphatta a „Monaco hercege” becenevet. Nem mellesleg zsinórban ötödször diadalmaskodott a városállamban, és ki tudja, hogy még mennyi jött volna neki össze, ha két héttel a következő Monacói Nagydíj előtt nem szenved halálos balesetet Imolában.