Az 1981-es Monacói Nagydíj történelmi jelentőséggel bírt a Ferrari történetében, de nem csak erről maradt emlékezetes.
Noha versenyzési szempontból sosem volt kedvező helyszín, bőséggel akadnak emlékezetes versenyek a Monacói Nagydíjak történetében – ki ne hallott volna már Olivier Panis 1996-os csodagyőzelméről a Ligier-ben, Ayton Senna 1984-es vízen járásáról a Tolemannal, Daniel Ricciardo 2018-as hősies helytállásáról, vagy a 2004-es, Jarno Trulli egyetlen F1-es győzelmét hozó viadalról. De az 1981-es Monacói Nagydíj valahogy szinte soha nem kerül elő az ilyen visszaemlékezések során, kissé méltánytalanul.
Az 1981. május 31-én rendezett viadal abban az évben a világbajnokság hatodik futama volt, Carlos Reutemann pedig kényelmes, 12 pontos előnnyel érkezett meg rá. A második helyet a Brabhamnél versenyző Nelson Piquet, a harmadikat a 18 pontos Alan Jones foglalta el a másik Williamsszel, a negyedik helyen pedig kissé meglepő módon Riccardo Patrese állt az Arrows-zal. Hogy hol voltak a Ferrarik? Röviden: sehol.
Embed from Getty ImagesA V6-os turbómotorral hajtott Ferrari 126CK és a monacói pálya nagyon nem passzoltak egymáshoz
Didier Pironi a negyedik versenyen, Imolában szerzett először pontokat egy ötödik hellyel, Gilles Villeneuve-nek pedig egészen a monacóit megelőző Belga Nagydíjig nem jött össze a pontszerzés, mígnem Zolderben a 4. helyen intették le. Ilyen előzményekkel érkeztek meg a Hercegségbe, ahol az első turbós Ferrari, a 126CK már az időmérőn nagyon nehezen vezethetőnek bizonyult a bivalyerős, ám a szűk monacói pályához a legkevésbé sem passzoló motorja miatt, ám Villeneuve így is második lett az első kvalifikáción. Pironi viszont eközben csak tizenhatodikként zárt és háromszor törte össze a kocsit, így a Ferrarinak másnapra egy negyedik kasztnit kellett a Hercegségbe szállítania.
A szombati időmérőn a pénteken első helyen záró Piquet aztán nem tudott javítani, de így is megtartotta a pole-t, miközben a pénteki idején egyaránt faragó Villeneuve és Nigel Mansell végzett mögötte. Így alakult ki a Piquet, Villeneuve, Mansell, Reutemann négyes az első két rajtsorban.
Piquet szerezte meg a pole-t
Tűz és víz
Noha a hagyományokkal ellentétben a herceg és a hercegné ebben az évben nem volt jelen a Monacói Nagydíjon, minden készen állt a remek versenyhez, ám nem sokkal a rajt előtt olyasmi történt, ami az egész futam megrendezését veszélybe sodorta. Tűz ütött ki ugyanis a hat évvel korábban megnyílt Loews Hotel konyhájában, amitől kisebb pánik tört ki: két motoros rendőr frontálisan ütközött, a tűzoltók pedig csak késve értek a helyszínre, de így is sikerült megfékezniük a lángokat, ehhez viszont rengeteg vízre volt szükség. Olyan sokra, hogy attól átázott a pályát a hoteltől elválasztó alagút mennyezete.
A történtek végül egy órával késleltették a rajtot, a vizes aszfalt miatt pedig a szervezők úgy döntöttek, hogy megtiltják az előzést az alagútban, és egészen addig sárga zászlót lengetnek a kérdéses szakaszon, amíg a pálya fel nem szárad. Ezzel együtt igencsak feszült pillanatok voltak, amikor a 20 fős mezőny (mínusz az első kanyarban kieső Andretti és de Cesaris) először robogott át a vizes aszfalton, de szerencsére sem ekkor, sem később nem történt ott baleset.
Villeneuve, mögötte Mansell, aztán pedig Reutemann a Mirabeau előtt
Piquet megtartotta a vezetést Villeneuve és Mansell előtt, akit hamarosan nagyon elkezdett szorongatni Reutemann, így az élen álló kettős kicsit elléphetett. A 14. körben aztán az argentin nekiment a Lotusnak, amitől annak eltört a felfüggesztése, így Mansell kiesett, a harmadik helyet pedig a címvédő Alan Jones vette át, és rögtön a kanadai nyomába eredt.
Noha egy körön sikerült megszelídítenie, Villeneuve a versenyen rendkívüli módon szenvedett az óriási turbólyukkal üzemelő Ferrarival, és közben a fékjei is rohamosan koptak. Végül inkább a lassan járj, tovább élsz elvet választotta, és elengedte az őt folyamatosan támadó Williams-t, amely hamarosan már Piquet életét nehezítette.
Így teltek a körök, miközben a monacói pálya rohamosan szedte az áldozatait, és az 50. körre már csak 9 autó volt versenyben. Hamarosan pedig jött a dráma: Piquet az 54. körben lekörözés közben megforgott és szintén kiesett, amivel Jones örökölte a vezetést. 22 körrel a vége előtt az ausztrálnak fél perc volt az előnye Villeneuve-vel szemben, azaz csak célba kellett (volna) hoznia a Williams-t. A motorja azonban nem sokkal ezután elkezdett kihagyni, 11 körrel a vége előtt pedig Jones bement a bokszba, és amikor visszatért, már csak 6 másodperccel volt a Ferrari előtt.
Alan Jones
Villeneuve ekkor őrült módjára elkezdte üldözni ellenfelét, a 76 körös futam 72. körében pedig bevetődött mellé az egyes kanyarban, és átvette az első helyet. Végül 4 kör alatt 40 (!) másodpercet vert a címvédőre, aki így is kényelmes előnnyel jött be másodikként Jacques Laffite Ligier-je előtt. A negyedik pozíciót egy körös hátránnyal Pironi kaparintotta meg a másik Ferrariban.
Villeneuve annyira lendületbe jött pályafutása ötödik, egyben utolsó előtti F1-es győzelmétől, hogy a monacói versenyt követő Spanyol Nagydíjat is megnyerte. Noha az év végén csupán hetedik lett az összetettben, Monacóban azért bizonyította, hogy amikor szükség volt rá, képes volt ésszel vezetni, és azt tartotta szem előtt, hogy a versenyt mindenek előtt be kell fejezni ahhoz, hogy valaki nyerhessen.
Amellett, hogy a Ferrari először nyert turbómotorral a Forma-1-ben, ez volt a kanadai közönségkedvenc utolsó fellépése Monacóban, hiszen az 1982-es futam előtt két héttel életét vesztette a Belga Nagydíj időmérő edzésén.