1995-ben ezen a napon rendezték a szezonzáró Ausztrál Nagydíjat, amely sok élmenő kieséséről, David Coulthard kínos hibájáról és Damon Hill hatalmas különbségű győzelméről maradt emlékezetes. Emellett ez volt Michael Schumacher utolsó benettonos, valamint a V12-es motorok utolsó F1-es futama.
1995-ben november 12-én zárult az F1-es szezon az utoljára Adelaide-ben rendezett Ausztrál Nagydíjjal. A világbajnoki címek már korábban eldőltek Michael Schumacher, illetve a Benetton javára: előbbi másodszor, utóbbi konstruktőri szinten először és egyben utoljára ért fel a csúcsra. Az egyéni tabellán Damon Hill második helye is biztos volt, a harmadik pozícióra viszont a 49 pontos David Coulthard, a 45 pontos Johnny Herbert és a 42 pontos Jean Alesinek is volt esélye.
Az időmérő leginkább Mika Häkkinen horrorbalesetéről marad emlékezetes: a finn versenyzőt életveszélyes sérülésekkel szállították kórházba és maradandó károsodást szenvedett, de túlélte a bukást és az 1996-os szezonnyitón ismét ott volt a mezőnyben. A pole pozíciót Hill szerezte meg csapattársa, Coulthard, valamint Schumacher előtt. Alesi az ötödik lett a másik Ferrarit vezető Berger mögött, Herbert pedig nyolcadikként rajtolhatott.
Häkkinen kis híján életét vesztette az időmérős balesetének következtében
Coulthardnak aztán sikerült lerajtolnia honfitársát, míg Schumachert mindkét Ferrari megelőzte. A német versenyzőnek nem okozott gondot, hogy visszaszerezze rajtpozícióját, hiszen Alesit már az 1. körben maga mögé utasította, pár körrel később pedig Bergerrel is ugyanezt tette. Hill viszont nem tudott mit kezdeni Coultharddal.
Az ifjabbik brit pilóta azonban viszonylag hamar elbukta az esélyét annak, hogy aznap megszerezze idénybeli és egyben pályafutása második győzelmét. Amikor ugyanis a 20. körben ki akart menni kereket cserélni, egyszerűen nem tudta bevenni a bokszba bevezető kanyart, és nekiment a korlátnak. Mivel a bal első felfüggesztése eltört, kénytelen volt feladni a küzdelmet.
„A jobb lábam a féken volt, [de] a motor még mindig ment, és belevitt a falba – nyilatkozta az akkor 24 éves pilóta. – Úgy érzem magam, mint egy idióta.” Később aztán részletesebben is beszámolt a kínos incidens okáról. „Nem szimplán blokkoltam a kerekeket és nekimentem a falnak – jelentette ki. – Ahogyan lefelé váltottam, nagyobb lett a motor fordulatszáma, mint kellett volna. Emiatt, illetve azért, mert túlságosan a határon voltam, pánikolni kezdtem, és nem húztam be a kuplungot.”
Coulthardnak ráadásul nem csupán a presztízsén esett komoly csorba, hanem anyagilag is jelentős károkat szenvedett, pontosabban óriási haszontól esett el. Amellett, hogy a Williams is szép összeget fizetett volna neki a győzelemért, ami igazán fájhatott neki, az a McLarentől így meg nem kapott pénz, hiszen a brit versenyző a következő évet már a wokingiaknál kezdte.
David Coulthard também bateu na entrada dos boxes.@Adelaide_GP 1995#F1#HungarianGP pic.twitter.com/qKbUY9h7vv
— Cristiano Seixas 🏁 (@cristmotorsport) August 4, 2019
„Nemcsak kínos, de nagyon költséges is volt – idézte fel a kellemetlen következményeket már a pályafutása lezárása után. – A Williamstől kapott győzelmi bónusz félmillió font lett volna, ha pedig ’95-ben két versenyt nyerek, a következő évi szerződésem a McLarennel évente egymillió dollárral többet fizetett volna. Soha nem a pénz motivált, de ez a kiesés sokba került.”
Coulthard kiesése az első lépése volt az óriási csillaghullásnak, ami ezután következett. Az első kiállások után Schumacher és Alesi összeütközött a 23. körben, és bár nem azonnal, de mindketten feladták a futamot, így a német pilóta nem ért célba utolsó versenyén a Benettonnal. A 35. körben a második helyen álló Berger alatt megadta magát a V12-es motor, amelynek így ez volt az utolsó momentuma a Forma–1-ben, hiszen ekkor már csak a Ferrari használta, de 1996-ra ők is V10-esre váltottak. Az osztrák versenyző pozícióját Heinz-Harald Frentzen vette át, de öt kör múlva a váltó meghibásodása miatt számára is véget ért a viadal.
Ekkor úgy tűnt, hogy Coulthard hibája a fentiek mellett a bajnoki harmadik helyébe is kerül, ugyanis Herbert feljött a második helyre. Azonban ő sem úszta meg, alatta a féltengely romlott el, így honfitársának legalább ebből a szempontból szerencséje volt. A Benetton versenyzőjének helyét Eddie Irvine vehette volna át, csak éppen ő már korábban megállt, miután elment a gumijából a nyomás.
Így Olivier Panis örökölte meg a második helyet Hill mögött, aki az élmezőnyből egyedüliként maradt állva. A francia versenyző már ekkor egykörös hátrányban volt, de a leintésre az egy évvel későbbi világbajnok még egyszer lekörözte. Ezzel pedig történelmi győzelmet aratott, hiszen az 1969-es Spanyol Nagydíj után másodszor és ez idáig utoljára fordult elő, hogy az első és a második között több mint két kör legyen a különbség. Akkor Jackie Stewart körözte le kétszer Bruce McLarent.
Hill még a második Panist és a harmadik Gianni Morbidellit is kétszer lekörözte
„Egy szörfös, akivel a futam előtt találkoztam, megtanított nekem egy kifejezést: »túl könnyű, haver« – árulta el a futam után az akkor 35 éves versenyző. – Ezt mondogattam magamnak az autóban. Furcsa volt, mert teljes mértékben felkészültem a kemény csatára, de egy olyan országban, amely híres a legyekről, mindannyian úgy elhullottak, mint a legyek.”