Hund Gábor

7343 CIKKEK0 HOZZÁSZÓLÁS
http://rallycafe.hu

Újabb korábban Skodával versenyző párosok váltanak Toyotára a WRC2-ben

Bruno és Marco Bulacia bejelentése erősíti azt a tendenciát, mely szerint fogynak a Skodával versenyző párosok száma a WRC2-ben és inkább Toyotára váltják a cseh márkát.

Fourmaux kivételes lehetőséget kap a Portugál Rally előtt

Adrien Fourmaux a Kanári-szigetek Rally után két héttel rajthoz állhat a portugál bajnokság harmadik idei versenyén, így szinte tökéletes körülmények között készülhet a Portugál Rallyra.

Ogier idén is rajthoz állhat egyik legsikeresebb WRC-futamán

Sajtóértesülés szerint a nyolcszoros világbajnok Sébastien Ogier a Kanári-szigetek Rally után indul Portugáliában is, melyen tavaly óta a legsikeresebb versenyzőnek számít.

Mabellini elégedett az ERC-szezon kezdéssel

Andrea Mabellini az abszolút negyedik hely mellett megnyerte a Power Stage-et a spanyol Sierra Morena Rallyn, összességében pedig a harmadik legtöbb pontot szerezte az ERC-szezonnyitón, így érthetően elégedett a szezonkezdéssel.

Kettős szovjet győzelem a BBK-futamon, Németh László nyerte az ORB-t az 1986-os Salgó Rallyn

Négyes Lada-siker, kettős szovjet győzelem született az 1986-os Salgó Rallyn, ahol Németh “Pempő” László érte el a legjobb magyar eredményt.

Egy vízátfolyás megtréfálta ifj. Tóth Jánost, Ranga László nyerte 32 éve a Salgó Rallyt

Felemásan alakult az 1993-as ORB-szezonnyitó Salgó Rally képe, miután az első nap nagy részében ifj. Tóth János diktálta a tempót, azonban a toyotás versenyzőt egy vízátfolyás megtréfálta, kiesése után pedig Ranga László simán nyert.

Armstrong jobban fog figyelni a hibamentes versenyzésre az ERC-ben

Jon Armstrong a tempóját már megtudta mutatni az ERC-szezonnyitón spanyol versenyen, azonban több hibát is vétett, ami végül a verseny feladására kényszerítette. 

Az új üzemanyagbeszállítóval az árak is emelkedni fognak a WRC-ben

A korábbi üzemanyagbeszállító csődje miatt a Kanári-szigetek Rallytól új gyártótól kell beszerezni a versenyüzemanyagot, aminek emelkedni fog az ára.

Neuville egyelőre nem aggódik Evans nagy előnye miatt

Elfyn Evans már három futam után nagy előnyre tett szert a WRC egyéni bajnokságában, ennek ellenére a vb-címvédő Thierry Neuville nem aggódik.

Suárez már Rally1-es tesztre készült, végül a Kanári-szigetek Rallyn sem indul

José Antonio Suárez kissé elhamarkodottan jelentette be, hogy az idei Kanári-szigetek Rallyn Rally1-es Forddal indul, a megállapodásból végül semmi sem lett, és a versenyen sem áll rajthoz.

SZERZŐINK

2 CIKKEK0 HOZZÁSZÓLÁS
0 CIKKEK0 HOZZÁSZÓLÁS
9 CIKKEK0 HOZZÁSZÓLÁS
391 CIKKEK0 HOZZÁSZÓLÁS
138 CIKKEK0 HOZZÁSZÓLÁS
3 CIKKEK0 HOZZÁSZÓLÁS
163 CIKKEK0 HOZZÁSZÓLÁS
7343 CIKKEK0 HOZZÁSZÓLÁS
57 CIKKEK0 HOZZÁSZÓLÁS
980 CIKKEK0 HOZZÁSZÓLÁS
3419 CIKKEK0 HOZZÁSZÓLÁS
3 CIKKEK0 HOZZÁSZÓLÁS
317 CIKKEK0 HOZZÁSZÓLÁS
64 CIKKEK0 HOZZÁSZÓLÁS
1250 CIKKEK0 HOZZÁSZÓLÁS
1106 CIKKEK0 HOZZÁSZÓLÁS
1 CIKKEK0 HOZZÁSZÓLÁS
32 CIKKEK0 HOZZÁSZÓLÁS
- Advertisment -
Google search engine

Legolvasottabb cikkjeink