2024. március 29. 02:00

KezdőlapERCMRF Team: A kemény munka kifizetődött 

MRF Team: A kemény munka kifizetődött 

-

Az MRF Team számára nem alakult jól a Fafe Rally, azonban a Rally Európa-bajnokság második versenyén már sikerült megszerezniük a győzelmet. 

Az indiai MRF Team számára nem indult jól a Rally Európa-bajnokság, hiszen a Fafe Rallyn egy versenyzőjük sem tudott minden szakaszt teljesíteni. 

Az Azori-szigetek Rallyn azonban kifizetődött az a kemény munka, melyet a csapat végez, és az Efrén Llarena-Sara Fernández kettős első győzelmét szerezte önmaga és csapata számára. 

2021-ben már látszott, hogy ezen a versenyen képes jó teljesítményt nyújtani az indiai gumi, Dani Sordo közel volt a győzelemhez, és végül a második helyet szerezte meg. 

“Komoly érzelmi vasút volt a csapat számára az elmúlt időszak – mondta Vivek Ponnusamy, a csapat képviselője, az ERC hivatalos oldalának. – A technikai csapat, a marketingcsapat, a csapatvezetés, valamint minden csapattag kemény munkája kellett a győzelem megszerzéséhez.” 

Az MRF Team egyeduralkodó volt az Ázsia-Óceánia Bajnokságban, majd Európába érkeztek, és komoly munka folytatódott. 

“Amint megérkeztünk Európába, nagyon koncentráltak voltunk és komolyan dolgoztunk. A cég folyamatosan támogatott minket és négy év alatt sikerült a mostani szintre elérni.” 

Az Eb-n három gumigyártó küzd meg egymással, a Pirelli, a Michelin és az MRF Team. Ponnusamy szerint azonban sokkal fontosabb a jó munkavégzés, mint a gumigyártók közötti küzdelem. 

“Nem szeretnénk versenyezni a többi gumigyártóval. A célunk, hogy a feladatunkat megfelelően végezzük, és megfelelő termékeket biztosítsunk az ügyfeleknek. A mottónk is az, hogy a legjobb termékeket és legjobb kiszolgálást nyújtjuk partnereinknek. A mérnökeink már kifejlesztették a következő generációs gumikat és hamarosan tesztelni fogjuk. Mindig az ügyfelek igényeinek megfelelően dolgoztunk és próbáltuk azokat kielégíteni. Ezen pedig nem változtatunk a jövőben sem.” 

Az Azori-szigetek Rallyn Llarenáék győzelme mellett Simone Campedelli és Tania Canton a hetedik, míg Herczig Norbert és Igor Bacigál a nyolcadik helyet szerezte meg. 


Találkozz világklasszis rallyversenyzőkkel és szurkoljunk együtt a magyar menőknek! Csapj le Te is a Rally Hungary jegyekre, most még elővételes áron! Jegyek: https://rallyhungary.com/jegyek/


Forrás:fiaerc.com

Friss