2024. március 29. 16:23

KezdőlapERCCsomós Mixi: Sárospatak – Mikolajki 790 kilométer

Csomós Mixi: Sárospatak – Mikolajki 790 kilométer

-

Két távoli verseny után ezúttal csak a közeli Lengyelországba utazott Csomós Mixi és Nagy Attila a rally Európa-bajnokság idei negyedik futamára. A Belarusz határ közelében lévő üdülővárosba, a Mazuri-tóvidék központjának is tekinthető Mikoljkiba tegnap érkeztek meg. 

„Ezúttal sokkal könnyebb dolgunk volt, hiszen csak 790 kilométert kellett utaznunk – mondja Nagy Attila. – Vasárnap indult mindenki Sárospatakról és a tervek szerint aznap este meg is érkeztünk. Hétfőn aklimatizálódunk, megnézzük a tavakat, kedden pedig tesztelünk. 

A szabályok értelmében két héttel a verseny előtt, a központtól 300 kilométeres sugarú körben tilos bejelentés nélkül tesztelni. Viszont ha a rendezők felé megadod, hogy mikor szeretnél tesztelni, akkor ők kijelölnek neked több lehetőséget is. Mi két másik párossal egy három kilométer hosszú szakaszt választottunk. Bár egy öt kilométeres kerülővel körbe is lehet jönni, a többiekkel úgy állapodtunk meg, hogy oda-vissza tesztelünk rajta, ami azt jelenti, hogy egy hat kilométeres pályánk lesz. 

Szerdán napközben nekünk nincs dolgunk, a szerelők viszont alaposan átnézik az autót. A murvaátépítés után ez lesz a Skoda shakedown tesztje is. Este vehetjük fel a GPS-t, az itinert és akkor regisztrálunk a pályabejárásra is. 

Csütörtökön reggel megszabott időben és időablakban tudjuk bejárni a pályákat. Ekkor lesz az adminisztratív átvétel is. Ezt lehet, hogy szerdán meg tudjuk oldani, ha nem, akkor a csapatvezetőnk végzi helyettünk, mivel mi a pályákon leszünk. 

Pénteken reggel shakedown, este szuperspeciál, szombaton reggel pedig már az éles pályákon kezdünk. 

A Lengyel Rally programja

június 10., péntek

12:30 Shakedown (Baranowo) 3,46 km
19:00 GY1 Mikołajki Arena 1, 2,50 km

június 11., szombat

07:30 szerviz A (Mikołajki) – 15 perc
09:15 GY2 Krzywe 1, 15,20 km
10:10 GY3 Wojnasy 1, 12,87 km
11:00 GY4 Wieliczki 1, 24,36 km
13:10 szerviz B (Mikołajki) – 30 perc
15:10 GY5 Krzywe 2, 15,20 km
16:05 GY6 Wojnasy 2, 12,87 km
16:55 GY7 Wieliczki 2, 24,36 km
19:00 GY8 Mikołajki Arena 2, 2,50 km
19:25 flexi szerviz C (Mikołajki) – 45 perc

június 12., vasárnap

07:50 szerviz D (Mikołajki) – 15 perc
08:20 GY9 Mikołajki MAX 1, 9,34 km
09:45 GY10 Świętajno 1, 18,61 km
11:08 GY11Miłki 1, 11,17 km
12:00 szerviz E (Mikołajki) – 30 perc
12:45 GY12 Mikołajki MAX 2, 9,34 km
14:10 GY13 Świętajno 2 18,61 km
16:08 GY14 Miłki 2 (Power Stage) 11,17 km
16:55 szerviz F (Mikołajki) – 10 perc

Első napi gyorsasági táv: 109,86 km
Második napi gyorsasági táv 78,24 km
Gyorsasági táv összesen: 188,10 km


Találkozz világklasszis rallyversenyzőkkel és szurkoljunk együtt a magyar menőknek! Csapj le Te is a Rally Hungary jegyekre, most még elővételes áron! Jegyek: https://rallyhungary.com/jegyek/


Friss