2024. március 29. 13:25

KezdőlapERCIfj. Érdi: Egy hihetetlen győzelem történet

Ifj. Érdi: Egy hihetetlen győzelem történet

-

Az első gyorsasági után csak vakartuk a fejünket, hogy miért kapott ilyen sokat ifj. Érdi Tibor és Csökő Zoltán a Mecsek Rally historic Eb-futamon. A nap végén már azt számolgattuk, hogyan tudtak ilyen gyorsan az élre állni. Szombaton pedig már éppen odaadtuk nekik a sima győzelmet, amikor elromlott a Sierra és vért izzadva, végül egy majdnem elvesztett versenyt nyertek meg kilenc tized előnnyel. (Még mindig libabőr.) 

De nem ezzel kezdődött a sztori. „Svájcban tönkrement az első difink” – írta ifj Érdi Tibor saját közösségi oldalán, ahol egy igen hosszú és teljes beszámolót tett közzé a kalandjaikról. 

A két verseny között számos alkatrészt kellett pótolni a Sierrán, a motort is felújították és az is világossá vált, hogy míg a Ford egykori gyári versenyzőjének, Francois Delecournak feküdt a visco a Sierrában, addig Érdinek nem jött be, így sper került a difibe.

„Az utolsó pillanatban (hétfőn) megjött a két első féltengely, ami sajnos nem lett jó! Szóval megint úgy értünk oda a versenyre, hogy mindenki hulla fáradt volt.”

Következett az első két gyors, ami után 16,1 másodperc hátránnyal az ötödik helyen álltak. Ezt nem csak mi, Érdi sem értette.

„Első gyors jól sikerült, de előszőr azt gondoltam, hogy elírták az időnket. A második körre meglett az oka: a pályabejáráson nem voltak a helyükön még a padkavédelmi gumik és felhordtuk a murvát az útra. A pályabejárás végén viszont a helyére kerültek a gumik, ami miatt gyakorlatilag a felhordott murván kellett fordulnom, első éles autóként takarítva a mögöttem érkezőknek… Nem volt túl fényes.”

De aztán rákacsoltak, péntek estére már vezették a versenyt.

„A Ford Sierra álomszerűen működött, élmény volt minden méter vele, kezdi azt csinálni amit én szeretnék! A második nap első köre tartogatott meglepetést, az orfűi gyorsaságin felakadt a gázpedál végütközője és teli gázon ragadt. Ugyanezen gyorsasági végén az elmelegedett gumik miatt fordultunk egy kicsit széleset az orfűi elágban, amin nevettünk is a kocsiban, mert a Zoli kétszer is szólt előtte, hogy ne csússzunk le…

ifj. Érdi
Fotó: Sári Péter #Rallyhearthu

Az utolsó két gyors előtt 30 másodperc előnnyel azt gondoltuk, hogy szépen beosztva ez a győzelem már megvan. Az utolsó előtti gyors rajtja után egy kilométerrel furán hátsókerék-hajtású lett az autó. Leérve a gyorsaságiról szembesültünk, hogy 11,5 másodpercre apadt az előnyünk az utolsó gyorsra. Javításra nem volt lehetőség, így kellett célba vinni a Ford Sierrát, ha kell, feláldozva a győzelmet a dobogó második fokáért.

Próbáltunk a lehetőségeinkhez képest kihozni a maximumot az autóból. Én nem gondoltam, hogy meg lesz az első hely, de etapon megjött az ideje a lanciás párosnak és majd kiugrottunk a guruló kocsiból örömünkben.

0,9 másodperc maradt az előnyünkből ami elég volt ahhoz, hogy megnyerjük pályafutásunk első Historic Európa-bajnoki futamát, ráadásul Magyarországon, a Mecsek Rallyn! A sok munkaóra meghozta a gyümölcsét!

Köszönöm a csapat kitartó munkáját, Apunak (Érdi Tibornak) a türelmét és erőn felüli hozzáállását, a munkáját és mindent amit ebbe a projektbe beletesz! Nagyon Büszke vagyok a csapatra, ahogy ezt összeraktuk közösen! Megint sok munka vár ránk, három  hét múlva Ausztriában folytatjuk.”

Ezt el is várjuk, de ha lehet valami ehhez nagyon hasonló eredménnyel.


Találkozz világklasszis rallyversenyzőkkel és szurkoljunk együtt a magyar menőknek! Csapj le Te is a Rally Hungary jegyekre, most még elővételes áron! Jegyek: https://rallyhungary.com/jegyek/


Friss