2024. március 29. 10:10

KezdőlapERCNagy Attila: Hihetetlen, amit Mixi meg tud csinálni

Nagy Attila: Hihetetlen, amit Mixi meg tud csinálni

-

Míg mi, szurkolók nem győztünk örömködni Csomós Mixi és Nagy Attila teljesítményén a Liepaja Rallyn, addig Ati, rá jellemző módon azonnal azzal kezdte, hogy hogyan tudná a navigátori munkáját javítani. Emellett elmesélte, hogy egyszer majdnem kiszállt Mixi mellől, de nem azért, amiért gondolnánk, és persze azt is megtudhattuk tőle, hogy milyen álomszerű ezeken a pályákon versenyezni. 

„Az egész verseny olyan volt, mint egy hullámvasút, akár konkrétan a pályákat, akár az érzelmi oldalát tekintjük – mondta Nagy Attila. – Az eredménnyel nem vagyunk teljesen elégedettek, azonban így is fülig ér a szánk. A Liepaja Rallyn olyan gyorsaságikon versenyezhettünk, amit eddig csak a tévéből láttunk, egyetlen korábbi versenyünkhöz sem hasonlítható, és mégis egyből meg tudtuk oldani a feladatot. 

Az egész hétvége alatt két hibánk volt, amikor defektet kaptunk és egyszer megforogtunk. Ez utóbbi tanulságos volt, és azt hiszem, hogy még jobban egyszerűsíteni kell az itinerünket. Nem mondom, hogy késtem, de érzésem szerint a bal 55-ös visszafordítónál talán érkezhetett volna hamarabb is az információ. Itt forogtunk meg. 

Fotó: Csomós Mixi

Amikor jól ment minden, nem hátráltatott a defekt vagy az eső, akkor szenzációs volt a verseny. Talán pár szurkoló emlékszik még rá, hogy a Lengyel Rally után hitetlenkedtem, amikor Mixi a jobb 3-akat padlógázzal fordulta el. Na most azt képzeljétek el, hogy megyünk 160–180 kilométer per órával – direkt megnéztem a logot, tényleg ennyi volt –, bemondom, hogy jobb 34, Mixi ránt egyet a kormányon rádobja keresztbe, nem fékez, nem veszi el a gázt, csak sodródunk keresztbe. Most is tiszta libabőr vagyok. 

Egyszerűen annyira élveztem, hogy legszívesebben azt mondtam volna Mixinek, hogy tegyen ki, menjen vissza és csinálja meg még egyszer, mert kívülről is meg akarom nézni – nevet Attila. – Szenzációsak voltak az ugratók is, harminc–negyven métereket repkedtünk.

Fotó: Csomós Mixi

Nagyon sokat tanultunk ezen a versenyen is. Teljesen más környezetbe, más stílusú pályákra csöppentünk, mint ahol eddig versenyeztünk. Olyan, mintha álmodnák, amiből persze nem akarunk felébredni. Egyszerűen nem tudok mást mondani, hihetetlen, amit ez a srác meg tud csinálni. Remélem, hogy valamennyi átjött belőle a szurkolóknak is. Most is rengeteg szeretetet kaptunk tőlük, amiért nem tudunk elég hálásak lenni. Köszönjük!


Találkozz világklasszis rallyversenyzőkkel és szurkoljunk együtt a magyar menőknek! Csapj le Te is a Rally Hungary jegyekre, most még elővételes áron! Jegyek: https://rallyhungary.com/jegyek/


Friss