szerda, október 5, 2022
KezdőlapERCHerczig Norbert és Ferencz Ramón ott folytatta ahol abbahagyták

Herczig Norbert és Ferencz Ramón ott folytatta ahol abbahagyták

-

- Hirdetés -

Herczig Norbert és Ferencz Ramón ötödik helyen ért célba az 51. Barum Rallyn. A ŠKODA Rally Team MRF Tyres Hungaria párosa a verseny utolsó Power Stage szakaszán második lett, ezzel további négy bajnoki pontot szerzett, a csapatukban pedig a legjobb eredményt érték el.

Eddigi legnehezebb Barum Rallyján van túl Herczig Norbert és Ferencz Ramón. A változatos gyorsaságik, a tempós erdei utak és a töredezett aszfalt mellett ebben az évben a kiszámíthatatlan időjárással is meg kellett küzdenie duónak. Mindezt úgy, hogy a csapattól ismét új fejlesztésű gumikat kaptak, amelyeket csak a verseny előtti teszten próbálhattak ki, a megismerésükre viszont csak a gyorsaságikon nyílt lehetőség. A kilences rajtszámú Skoda Fabia Rally2 evo szakaszról szakaszra gyorsult, Herczig Norbert és Ferencz Ramón pedig a régi összhanggal dolgozott együtt a sikerért.

- Hirdetés -

Nagyon büszke vagyok erre az eredményre, és még ennél is jobban örülök annak, hogy Ramón a kényszerű szünet után így tudott visszaülni az autóba. Már a verseny előtti teszten éreztük, hogy megvan a korábbi összhang, és ez az érzés a szombati gyorsaságikon egyre jobb és jobb lett. Pedig nem volt könnyű az eleje sem! Péntek este óvatosan kezdtünk a városi szakaszon, emlékeztünk még arra, amikor két defekttel fejeztük be a szűk utcai pályát. Szombaton reggel pedig már az első gyorsaságin ízelítőt kaptunk abból, hogy mi vár ránk. Miután kijöttünk a szervizparkból, leszakadt az eső, nekünk pedig a négy közepes gumi volt fent, a csomagtartóban pedig két esőgumi. Keresztbe raktuk fel őket, de mondani sem kell, hogy ez mennyire messze volt az ideálistól” – kezdte az események sorolását Herczig Norbert.

Herczig
@World / Red Bull Content Pool

A második szakaszon már azt is láthatták, hogy mit jelent egy hiba a Barumon. A nagyon gyors erdei utakon egy balesetnek komoly következményei vannak, elsőként épp a csapattárs összetört autóját látták a ŠKODA Rally Team MRF Tyres Hungaria versenyzői.

- Hirdetés -

„Másodikként értünk oda a balesethez. Nem volt szép látvány az autó, a versenyzők szerencsére jól voltak, bár látszott, hogy az ütközés nagyon megviselte őket. Az viszont hatalmas dolog, hogy mire mi odaértünk a mentő már a helyszínen volt! Bár több versenyzőtársunk is mondta, hogy megviselte őket az összetört autó látványa, bennem mégis Battistoliék vasárnapi ütközése hagyott nagyobb nyomot. Tudtam, hogy az ő balesetük melyik részen történt, és ha rágondolok, még mindig kiráz a hideg. A Barum ennyire kegyetlen, nagyon könnyű hibázni, és ha valaki ront, annak sokszor súlyos következményei vannak. Az idei versenyen a zlíni kórházban szinte külön osztályt kellett nyitni a versenyzőknek, de hála az égnek mindenki megúszta komolyabb sérülés nélkül” – mondta Herczig Norbert.

A baleset miatt a második szakaszon sokan megállapított időt kaptak, és ez nem kedvezett a magyar párosnak sem. A teljes MRF csapat egy perc feletti hátrányba került, az ERC mezőnyben ez ledolgozhatatlan volt.

Nem ezen múlt, ezt el kell ismernünk. Persze nem volt jó érzés, hogy a negyedik gyorsaságin ekkora különbséggel rajtoltunk, de ekkor még nem foglalkoztunk az idővel, a saját versenyünket futottuk. Próbáltuk megismerni az új abroncsokat, és kerestük a legjobb kombinációt az adott körülményekre. Azt már az első nap végén láttuk, hogy hiába fejlesztett sokat a gyár, ilyen körülmények között még mindig hátrányban vagyunk, ezen a területen még dolgozni kell” – mondta Norbi.

Herczig
@World / Red Bull Content Pool

Az ERC rutin már szombat estére meghozta a gyümölcsét. A Herczig – Ferencz duó nem hibázott, versenyben voltak, és ötödik helyen gurultak a nap végén a szervizparkba. Három cseh versenyző mögött a második legjobb külföldi párosként várhatták a vasárnapot.

„Tulajdonképpen ugyanaz történt mint szombaton. Próbáltuk kitalálni mi lesz a legjobb gumiválasztás, de annyit mentünk keresztbe rakott két esőgumival és két slickkel, amennyit talán pályafutásom utolsó tíz évében összesen. Volt egy olyan pillanat is, amikor délelőtt 11 óra után a Pindula gyorsaságin Ramónnak fel kellett kapcsolnia a lámpákat, mert annyira sötét volt az erdőben. Kitartottunk a végéig, az utolsó gyorsaságin pedig végre nekünk volt szerencsénk az időjárással és egy remek Power Stage második hellyel fejeztük be a versenyt” – részletezte a vasárnapi napot Herczig Norbert.

A Barum Rallyn összesen 21 pontot szerzett Herczig Norbert, ezzel a bajnokságban is nagyot lépett előre, a csapatbajnokságban pedig Herczig Norbert és Ferencz Ramón szerezte meg azokat a pontokat amivel az MRF nyerte az ERC csapatversenyét. A pontoknál is fontosabb az eredmény, a Barum Rallyra ismét büszke lehet a páros.

„A csapatunkon belül mi lettünk a legjobbak, és az ERC értékelésben is három cseh duó és egy külföldi páros végzett előttünk. Úgy érzem, hogy a hétvégén ezekkel az abroncsokkal elértük a maximumot. Másodszor értünk el kiemelkedő eredményt az ERC legnehezebb versenyén és erre nagyon büszkék vagyunk. Ki kell még emelnem a hangulatot, mindenütt óriási tömeg volt, a szervizparkban lépésben tudtunk csak közlekedni, fantasztikus volt a hétvége légköre. Köszönjük a magyar szurkolóknak is a támogatást, jó érzés volt, hogy támogattak minket” – fejezte be Herczig Norbert.

Herczig
@World / Red Bull Content Pool
- Hirdetés -

Friss