2024. április 18. 19:58

KezdőlapF1Ocon Schumachert választaná csapattársának

Ocon Schumachert választaná csapattársának

-

Esteban Ocon tárt karokkal fogadná Mick Schumachert az Alpine-nál, barátja azonban egyelőre nem akart a 2023-as szezonról beszélni.

A Belga Nagydíj csütörtöki napján olasz sajtóhírek arról számoltak be, hogy amennyiben az Alpine nem tudja megtartani Oscar Piastrit és Fernando Alonso megüresedő helyére ültetni őt jövőre, Mick Schumacher lehet a francia istálló első számú jelöltje.

A Haas pilótája mellett szólhat, hogy a jelenlegi mezőnyből Sebastian Vettel mellett Esteban Oconnal ápol még baráti viszonyt. A francia versenyző nem is csinált titkot belőle, hogy szívesen versenyezne egy csapatban Schumacherrel, ugyanakkor leszögezte: semmilyen módon nem gyakorol nyomást az Alpine döntéshozóira.

„Nem igazán vitatom ezt meg a csapaton belül. Teljes mértékben megbízom  Laurent [Rossiban] és Otmar [Szafnauerben], a főnökökben, akik igencsak elfoglaltak lesznek – utalt az Alpine vezérigazgatójára és csapatfőnökére. – Biztos vagyok benne, hogy több száz hívást kaptak az üléssel kapcsolatban, de én egyáltalán nem foglalkozom ezzel.”

„Amit szeretnék, hogy Mick velem versenyezzen. Ez egyértelmű, mert jó barátom, de ez nem jut a főnökök fülébe. Hagyom, hogy ők döntsenek. Ez nem az én döntésem. Nagyon boldog lennék, ha Mick-kel, a barátommal dolgozhatnék. De a csapat fog dönteni, nem én. Ha végül így döntenek, az nagyszerű menet lesz.”

Esteban Ocon, Belga Nagydíj, Alpine
Fotó: Alpine

Ocon Spában elmondta, bárkit is ültessenek mellé, ő továbbra is csak magával szeretne foglalkozni, és reagált arra is, hogy akár az a Daniel Ricciardo is visszatérhet a csapathoz, akitől 2020-ban nagyon simán kikapott. „Nem számít, hogy ki van mellettem, továbbra is ugyanazt a munkát fogom végezni, amit most végzek a csapattal. Folytatom az autó megértését, mert az idei évben hatalmasat fejlődtünk. Nagyon más pilóta vagyok ahhoz képest, aki akkor voltam. Sokkal többet tudok már a csapatról és az autóról, illetve arról, hogy miként használjam azt. Elégedett vagyok azzal, amerre ez tart.”

„Bárki is lesz a csapattársam jövőre, továbbra is ezt fogom csinálni. Amíg elégedett vagyok a teljesítményemmel és azzal, ahogy a dolgok mennek, nincs okom változtatni, vagy a garázs másik oldala miatt aggódni.”

Schumacher egyelőre a Haasra koncentrál

Természetesen Mick Schumacher sem kerülhette el a jövőjével kapcsolatos kérdéseket a Belga Nagydíjon. A 23 esztendős pilóta azonban nem akart reagálni a pletykákra.

„Boldog vagyok ott, ahol jelenleg vagyok. Biztos vagyok benne, és azt is gondolom, hogy a célunk a következő versenyekre a pontszerzés. Ez a világos célunk, és remélhetőleg el is tudjuk érni. Hogy mit tartogat a jövő, azt pedig meg fogom osztani, amint tudom.”

„A csapattal közösen megmutattuk, hogy honnan jöttünk vissza a tavalyi év után. Szerintem jelenleg jó helyzetben vagyunk. Szeretünk egymással dolgozni, és képesek vagyunk a legtöbbet kihozni az autóból. Nyilván tisztában vagyok vele, hogy néhány másik autónak javult a kezdeti viselkedése, ezért meg kell próbálnunk többet tenni a felzárkózáshoz.”

Mick Schumacher, Haas, Belga Nagydíj
Nem akart a következő szezonról beszélni Fotó: Andy Hone / LAT Images

„Voltak hullámhegyeink és hullámvölgyeink, de magunkkal visszük a jó pillanatokat, és tanulunk a nem annyira jókból. Mindez összegyúrva pedig azt eredményezi, hogy versenyzőként is fejlődök.”

Miután ismét rákérdeztek nála, mit gondol arról, hogy annál a csapatnál versenyezhet, amelynél apja 1994-ben és 1995-ben világbajnok lett, azt felelte: „Csak ismételni tudom magamat, boldog vagyok ott, ahol vagyok, és várom az elkövetkező versenyeket.”


Találkozz világklasszis rallyversenyzőkkel és szurkoljunk együtt a magyar menőknek! Csapj le Te is a Rally Hungary jegyekre, most még elővételes áron! Jegyek: https://rallyhungary.com/jegyek/


Forrás:The-Race

Friss