2024. április 19. 06:08

KezdőlapF1Mick Schumacher lehet a fő esélyes Alonso helyére

Mick Schumacher lehet a fő esélyes Alonso helyére

-

Korábban mi is beszámoltunk róla, hogy Mick Schumacher a jelek szerint elhagyni készül a Ferrari akadémiáját, hogy a saját kezébe vegye a sorsát, és adott esetben átigazolhasson a Haastól az Alpine-hoz. A Belga Nagydíj csütörtöki sajtónapján újabb fejlemények láttak napvilágot az ügyben.

Miközben a Forma-1-ben második szezonját taposó Mick Schumacher ülése kezd egyre bizonytalanabbá válni a Haasnál – az ESPN információi szerint Günther Steiner csapatfőnök már Daniel Ricciardóval is felvette a kapcsolatot –, egyre inkább úgy fest, hogy a hétszeres világbajnok fiának abban az esetben sem kell búcsút intenie a Forma-1-nek, ha az amerikai istálló nem hosszabbít vele szerződést.

A 23 esztendős pilótát már egy ideje szóba hozták Fernando Alonso megüresedett helyével, amelybe a francia istálló Oscar Piastrit szerette volna beültetni, ám ez a jelek szerint nem fog neki összejönni. Az Alpine így kénytelen más versenyző után nézni, a Motorsport.com olasz kiadása pedig a nyári szünet utáni első versenyhétvége csütörtöki sajtónapján arról számolt be, hogy „számos megbízható forrás állítja”: a tárgyalások előrehaladott állapotban vannak Schumacher menedzsmentje és a csapat között, jelen állás szerint pedig a német pilótának van a legnagyobb esélye arra, hogy Alonso utódja legyen.

Mick Schumacher, Haas, Belga Nagydíj
Pályabejáráson a Belga Nagydíj csütörtöki napján Fotó: Andy Hone / LAT Images

Az olasz szaklap szerint Schumacher soha nem lelkesedett azért, hogy egy harmadik idényt is eltöltsön a Haasnál, és amint világossá vált, hogy az Alpine aligha fogja tudni Piastrival pótolni a kétszeres világbajnok spanyolt, a menedzsmentje egyből bejelentkezett az üres helyre. Az olasz Motorsport szerint a hétszeres világbajnok fia mellett szól az, hogy Esteban Ocon, a francia istálló hosszú távú szerződéssel rendelkező pilótája kifejezetten örülne, ha barátja csatlakozna hozzá az Alpine-nál. Amennyiben pedig így lesz, annak természetesen feltétele, hogy Schumacher szakítson a Ferrarival. Lévén a maranellóiak pilótapárosa évekre be van betonozva, ez valószínűleg nem lesz akadály.

Schumacher Spában egyébként reagált arra, hogy nemrég elkezdte követni Laurent Rossit, az Alpine vezérigazgatóját az Instagramon, és elmondta, hogy „minden csapatfőnököt követek, akinek van Instagramja. Ha megnézik, láthatják, hogy így van.”

Jövő héten tárgyalják Piastri ügyét

Természetesen Schumachernek csak akkor lehet esélye az Alpine-hoz igazolni, ha az F1-es szerződésekkel foglalkozó Contract Recognition Board (CRB) úgy dönt, hogy a franciák nem tarthatnak igényt juniorjuk jövő évi szolgálataira. Az ügyet közelről ismerő forrásokra hivatkozva az Autosport arról ír, hogy a CRB jövő hétfőn fog először összeülni, hogy megtárgyalja, Piastri Alpine-nal, vagy McLarennel kötött szerződése-e az érvényes.

Oscar Piastri, Alpine
Piastri lenne az Alpine első számú választása, de ő nem akar a franciáknak vezetni Fotó: Alpine

Amennyiben arra jutnak, hogy az F2-es bajnok kontraktusa helytálló a wokingiakkal, Piastri jövőre Daniel Ricciardo helyét fogja betölteni, Schumacher előtt pedig megnyílik az út az Alpine ülésébe. Hogy döntés mikorra várható, azt ugyanakkor egyelőre nehéz megmondani, és nagyban függ attól, hogy mennyire komplikált szerződésekről van szó. Amint a CRB dönt, és értesíti a csapatokat, javaslatot tesz az FIA-nak arra vonatkozóan, hogy melyik istálló folyamodhat superlicenért Piastrinak.

Hogy az Alpine továbbra is számolna az ausztrállal, amennyiben ők kerülnek ki győztesen a vitából, azt jól jelzi, hogy sajtóhírek szerint a Belga Nagydíj hétvégéje alatt Piastri szimulátoros munkát végez az enstone-i központban, azaz a csapat továbbra is ragaszkodik hozzá, hogy teljesítse a szerződésében foglaltakat.


Találkozz világklasszis rallyversenyzőkkel és szurkoljunk együtt a magyar menőknek! Csapj le Te is a Rally Hungary jegyekre, most még elővételes áron! Jegyek: https://rallyhungary.com/jegyek/


Friss