2024. április 18. 07:46

KezdőlapF1Schumacher titkolózik, miközben mégis lehet maradása a Ferrarinál

Schumacher titkolózik, miközben mégis lehet maradása a Ferrarinál

-

Nem volt hajlandó a jövőjét érintő kérdésekről nyilatkozni Mick Schumacher a Holland Nagydíj sajtónapján, de a német RTL információi szerint mégsem annyira kevés az esélye a Forma-1-ben maradásra, mint az az utóbbi napok alapján tűnik.

A folyamatosan változó és mozgásban levő idei F1-es átigazolás piac egyik nagy kérdése, hogy mi lesz Mick Schumacherrel. A hétszeres világbajnok Michael Schumacher fiának jövője körül meglehetősen nagy a kérdőjel, hiszen jelen állás szerint egyik csapattal sincs szerződése 2023-ra. Az Autosport a héten már kész tényként közölte, hogy a 23 esztendős pilóta az év végén szakít a Ferrarival, és azt sem tartja kizártnak, hogy nem marad számára ülés, a német RTL ezzel szemben úgy tudja, hogy még semmi sincs eldöntve.

Schumacher helye azok után vált bizonytalanná a Haasnál, hogy nem kezdte jól az évet, és nem elég, hogy elmaradt Kevin Magnussentől, két hatalmas balesetet is összehozott, amivel finoman fogalmazva rossz helyzetbe hozta a csapatot. Eközben olyan pletykák is szárnyra kaptak, hogy nem felhőtlen a viszony Günther Steiner csapatfőnökkel, ám ezt a felek cáfolták.

Mick Schumacher, Günther Steiner, Haas, Belga Nagydíj
Steiner és Schumacher Belgiumban Fotó: Andy Hone / LAT Images

Az viszont tény, hogy a Haas egyelőre nem hosszabbított a némettel, Steiner pedig nem csinál titkot abból, hogy nyitva tartja a szemét a pilótapiacon, és azt is elismerte, hogy beszélt a McLarentől távozó Daniel Ricciardóval (még a távozás bejelentése előtt). Schumachert eközben egyre többször kezdték szóba hozni az Alpine-nal, amely Fernando Alonso megüresedett helyére keres pilótát, és amelynek másik ülésében Schumacher jó barátja, Esteban Ocon ül.

A francia versenyző Spában elmondta, hogy barátját látná a legszívesebben csapattársaként jövőre, Zandvoortban pedig megerősítette ezt. „A választásom, ha bármi beleszólásom lenne, Mickre esne, már ha nincs semmilyen egyéb terve jövőre. Mick jó barátom, így ha segíthetek neki, az nem jelent gondot. Szerintem megmutatta a tehetségét az utánpótlás-sorozatokban. Nagyon gyors, és tudják, a Forma-1-ben olykor nem könnyű teljesíteni egy kicsit lemaradásban levő autóval. Remek srác és egy versenyképes autóban jó teljesítményt tudna nyújtani. Jelenleg az Alpine pedig versenyképes” – nyilatkozta az FIA sajtótájékoztatóján.

Mégis maradhatna a Haasnál?

Schumachert nemcsak az Alpine-nal, hanem a Williamsszel is összeboronálták, ami azt a benyomást keltheti, hogy a Haasnál már biztosan nincs maradása, és a menedzsmentje kétségbeesetten próbál ülést találni neki. Az Autosport már kész tényként kezeli, hogy a német jövőre már nem lesz a Ferrari kötelékének tagja, és így a Haas versenyzője sem, a német RTL viszont állítja: semmi sem dőlt még el.

Günther Steiner, Haas, Mattia Binotto, Ferrari, Magyar Nagydíj
Binotto mégsem engedi el Mick Schumacher kezét? Fotó: Glenn Dunbar/LAT Images/Haas

Felix Görner, a csatorna ripotere úgy tudja, az Olasz Nagydíj előtt vagy után fognak leülni tárgyalni Schumacherrel, Mattia Binotto, a Scuderia csapatfőnöke pedig két lehetőséget fog ajánlani neki. Az egyik, hogy jövőre a maranellóiak teszt- és tartalékpilótája lehet, a másik pedig, hogy elintézi neki, hogy folytathassa a Haasban, amiért akár kedvezőbb együttműködési feltételeket (például olcsóbb motorokat) ajánl az amerikai istállónak.

Természetesen a harmadik opció az, hogy Schumacher nem akar a Ferrari juniorja maradni. Ez abban az esetben lehet számára kedvező, ha az Alpine őt akarja, hiszen vélhetően a franciák csak akkor szerződtetnék, ha megszakítana minden kapcsolatot az olaszokkal.

A Holland Nagydíj sajtótájékoztatóján a német pilóta faarccal tűrte, hogy a jövőjéről kérdezgették, és a legtöbb, amit sikerült kihúzni belőle, az egy „ezek szerződéssel kapcsolatos dolgok, így nem mehetek bele a részletekbe”, illetve a következő válasz: „Amiről a színfalak mögött beszélünk, az köztünk marad, és én inkább nem beszélnék róla nyilvánosan.”


Találkozz világklasszis rallyversenyzőkkel és szurkoljunk együtt a magyar menőknek! Csapj le Te is a Rally Hungary jegyekre, most még elővételes áron! Jegyek: https://rallyhungary.com/jegyek/


Forrás:FIA, RTL

Friss