2024. március 28. 15:30

KezdőlapF1Hatalmas Verstappen-Leclerc csata a pole-ért, végül előbbi örülhetett Zandvoortban

Hatalmas Verstappen-Leclerc csata a pole-ért, végül előbbi örülhetett Zandvoortban

-

Max Verstappen szerezte meg a pole pozíciót a Holland Nagydíjra, de mindössze hajszállal előzte meg az utolsó pillanatig az élen álló Charles Leclerc-t. A harmadik helyet Carlos Sainz szerezte meg, miközben Sergio Pérez hibázott az utolsó körében.

A szombati szabadedzés alapján hatalmas csatára volt kilátás a Holland Nagydíj időmérőjén, ami végül be is igazolódott. A Red Bull, Ferrari, Mercedes hármasból végül előbbi kettőnek volt valódi esélye a pole-ra.

Q1

A topcsapatok a Q1 kezdete után még semmi életjelet nem mutattak magukról, a rendszerint már az első szakasz végén a túlélésért küzdők azonban korán megtörték a csendet. Az első néhány gyorskör után Csou, Magnussen, Schumacher, Bottas, Albon, Gasly, Latifi volt a sorrend, miközben Cunoda Juki elveszítette az első mért körét pályaszélesítés miatt.

Szép lassan a Red Bullok, Ferrarik és Mercedesek is megjelentek, így az Alfa Romeo kínai pilótája nem sokáig tarthatta meg az első helyet. Előbb Vettel vert rá nyolc századot, és vette át a vezetést 1:12.505-tel, majd Stroll 58 ezreddel még ennél is gyorsabban ért körbe, hogy őt Daniel Ricciardo előzze 15 ezreddel. De csak addig maradtak a kis különbségek, amíg Max Verstappen oda nem sózott egy jókorát, és 1:11.317-es idejével nem jelezte, hogy a tegnapi gyengébb teljesítmény ellenére bizony bőven számolni kell vele.

Mire mindenki teljesített legalább egy mért kört, az elejében Verstappen, Russell, Hamilton, Alonso, Sainz, Cunoda volt a sorrend, miközben Leclerc az első tízbe sem fért be. Később viszont javított és 126 ezredre felzárkózott Verstappenre, amivel átvette a második helyet, Sergio Pérez pedig feljött a két Mercedes mögé az ötödik pozícióba.

A kieső helyeken Vettel, Ricciardo, Albon, Schumacher és Latifi volt a sorrend a hajrá előtt, de mivel a teljes mezőny két, a legjobb 15 helyezett pedig egy másodpercen belül volt, Verstappenen és Leclerc-en kívül mindenki jött még egy mért körre. 

Mint kiderült, nekik nem is kellett, mert így is az első, illetve a negyedik helyen végeztek. A kieső helyekért azonban nagy csata zajlott, és végül a Bottas, Magnussen, Ricciardo, Vettel, Latifi ötösnek kellett búcsúznia. A McLaren ausztrálja 5 tizedet kapott az 5. időt autózó Lando Norristól, Vettel pedig hibázott a 13-as kanyarban és meglátogatta a bukóteret. A fedélzeti kamerás felvételek alapján a két autóval előtte haladó csapattársa babrált ki vele, Lance Stroll ugyanis kicsit szélesen kezdte a szóban forgó kanyart, amivel egy kis földet hordott fel az ideális ívre, Vettel pedig azon csúszott meg.

Az élmezőnyben Verstappen, Hamilton, Cunoda, Leclec, Norris, Russell lett az első hat sorrendje, de mivel rohamosan javult a pálya állapota, az eredmények nem mutattak reális képet.

A Q1 végeredménye

Q2

A második edzésszakasz kisebb közjátékkal indult, aminek Alex Albon látta kárát. A Williams versenyzője ugyanis mindenkinél korábban a pályára hajtva éppen egy új szett lágy gumit nyüstölt, amikor piros zászlóval félbeszakították az edzést. Az ok: valaki narancssárga füstfáklyát dobott a pályára annak ellenére, hogy a szervezők nyomatékosan felhívták rá a figyelmet, hogy ilyesmi használata tilos, és a pályáról való kitiltást von maga után. A Sky Sports értesülései szerint a renitens nézőt még a Q2 folytatása előtt kivezették.

Amikor folytatódhatott az időmérő, a két Red Bull ragadta magához a kezdeményezést. Verstappen és Pérez egyaránt használt Pirelliken jött ki, de így is 1:10.927-es, illetve 1:11.314-es körre voltak képesek. A holland pilóta idejével a két Mercedes új abroncsokon sem tudott mit kezdeni, de Hamilton Pérezt azért megelőzte. A két, szintén használt lágy gumikon érkező Ferrari viszont messze le volt maradva: Sainz a hetedik, Leclerc a nyolcadik helyre sorolt be hat és fél, illetve nyolc tizedre a címvédőtől.

A negyedik helyre egyaránt új gumikon Stroll, a hatodikra Norris fért be, őket Russell választotta szét. Alonsónak sikerült elkapnia Leclerc-t, a 10. helyről pedig Albon várta a folytatást. A kieső pozíciókban Gasly, Ocon, Csou, Cunoda és Schumacher volt a sorrend.

A Q2-végi tűzijátékra azok is feltették az új gumikat, akik addig használtakon próbálkoztak, de Hamilton például nem akart elpazarolni egy újabb szettet, miközben Verstappen – egyedüliként – ismét a bokszban maradt. Az idejét tekintve megtehette, ugyanakkor elképesztő belegondolni, hogy használt gumikon jutott tovább, a végén ráadásul csak Sainz és Russell tudta őt megelőzni.

A három topcsapat pilótáin kívül Norris, Stroll, Cunoda, illetve – Kevin Magnussen Q1-es búcsúját tekintve – nem kis meglepetésre Mick Schumacher jutott még a legjobb tízbe. A japánt is dicséret illet, hiszen legyőzte a 11. helyen záró csapattársát, akit Ocon, Alonso, Csou és Albon követett a további kieső helyeken. A kétszeres világbajnok a nyolcas kanyarban kicsit megingott, amikor a csak a 7. időt elérő Sergio Pérez elengedte, a rádióban pedig feltartásról beszélt, de a valóságban a mexikói elegendő helyet hagyott neki.

A Q2 végeredménye

Q3

A mindent eldöntő Q3 elején csak négyen, Verstappen, Sainz, Leclerc és Hamilton jöttek ki új gumikon. Mattia Binotto a szünetben azt nyilatkozta a Sky Sportsnak, hogy a holland a toronymagas esélyes, mert fél másodperc a különbség a használt és az új gumi között, a címvédő pedig előbbin is nagyon gyors volt. Nos, a Ferrari csapatfőnöke jól saccolt, Verstappen ugyanis közel ennyivel javította meg Q2-es idejét, és 1:10.515-tel az élre állt.

Csapattársa és a két Mercedes nem tudott mit kezdeni vele, Leclerc viszont már igen, és 1:10.456-tal megelőzte, miközben Sainz csak Hamilton mögé, a negyedik helyre jött be. Őt Pérez, Russell, Norris, Cunoda, Schumacher, és az idő nélkül álló Stroll követte. Az Aston Martin garázsban maradása nem volt véletlen, a kanadai pilóta technikai probléma miatt nem tudott részt venni a Q3-ban.

A több tízezer hollandot ez ugyanakkor mit sem érdekelte, ők arra voltak kíváncsiak, hogy kedvencük vissza tud-e vágni Leclerc-nek.

Leclerc lila első, Verstappen csak egyéni legjobb, a monacói a középeső szektorban viszont sokat veszített, és végül csak 93 ezreddel ment jobbat a korábbi idejénél. Verstappen azonban lila középső szektort repesztett, és az utolsóban az is belefért neki, hogy nem volt gyorsabb a Ferrari sztárjánál, mert 21 ezreddel így is megelőzte.

A végére még egy megforgás is maradt: Pérez hibázott a 13-as kanyar kijáratán és állt keresztbe a pályán, tönkretéve ezzel Russell, Hamilton és Cunoda körét. Tekintve, hogy előbbinek ekkor lett volna lehetősége új gumis kört menni a Q3-ban, utóbbi pedig csak 134 ezredes hátrányban volt a második szektorban, a mexikói nagy szívességet tett saját csapatának és a Ferrarinak, hiszen egyik Mercedes-pilóta sem tudott javítani.

Verstappent ez azonban mit sem érdekelte, hiszen megszerezte a pole-t hazai közönsége előtt. Mellőle Leclerc indulhat majd holnap, míg a második sort a szintén mindössze 92 ezreddel lemaradó Sainz, illetve a második köre nélkül is negyedikként végző Hamilton foglalhatja el. Pérez így megtartotta legalább az ötödik helyet Russell-lel szemben, akit Norris, Schumacher, Cunoda és Stroll követett.

Az időmérő edzés végeredménye


Találkozz világklasszis rallyversenyzőkkel és szurkoljunk együtt a magyar menőknek! Csapj le Te is a Rally Hungary jegyekre, most még elővételes áron! Jegyek: https://rallyhungary.com/jegyek/


Friss