2024. április 19. 06:20

KezdőlapF1Kritizál a Ferrari: Sainz életet mentett, mégis megbüntették

Kritizál a Ferrari: Sainz életet mentett, mégis megbüntették

-

Mattia Binotto nagyon keménynek tartja a zandvoorti sportfelügyelők döntését, akik megbüntették Carlos Sainzot, amiért a Ferrari megítélésük szerint veszélyesen engedte őt ki. A spanyol pilóta úgy véli, ő inkább életet mentett.

Carlos Sainzot még az ág is húzta a Holland Nagydíjon, hiszen nem elég, hogy a Ferrari csúnyán elrontotta az első kerékcseréjét – amiért Nico Rosberg keményen beleállt az olaszokba –, de a Valtteri Bottas félreállt Alfa Romeója miatt életbe léptetett biztonsági autós fázis során megejtett kiállásánál a felügyelők szerint veszélyesen engedték ki Fernando Alonso elé, ezért pedig később büntetést kapott.

A büntetés jogosságát a verseny után Sainz és Mattia Binotto, a Ferrari csapatfőnöke is vitatta. „Az öt másodperces büntetés elég sokba került Carlosnak. Őszintén szólva úgy érzem, hogy az FIA, a felügyelők döntése nagyon-nagyon kemény volt. Amikor bejött, a McLaren éppen elhaladt a bokszutcában, és visszatartottuk őt, mert tudtuk, hogy nem lenne biztonságos kiengedni. Vártunk, hogy elég helye legyen, és úgy gondoljuk, hogy megvolt a helye az Alpine előtt. Ezért engedtük ki” – nyilatkozta Binotto.

„Ezt követően az történt, hogy annyira le kellett lassítson, hogy szinte megállt, mert a McLaren szerelői az autó körül mozogtak. Azért, hogy biztonságosan haladjon el, majdnem megállt, és még a lefulladásgátlója is bekapcsolt, amivel időt veszített, utána pedig már túl késő volt. De maga a kiengedés nem volt veszélyes. A kiengedés biztonságos volt, és az is, ahogy Carlos cselekedett. Ezért tűnik úgy, hogy a döntés összességében kemény volt.”

A felügyelők ezzel szemben úgy határoztak, hogy Sainzot Alonso „útjába engedték ki”, a spanyolnak pedig „elkerülő manővert kellett végrehajtani.” Az esetről a visszajátszást már a biztonsági autó mögött a 10-es kanyarban elhelyezett kivetítőn megnéző Sainz viszont utólag is azon a véleményen volt, hogy sem ő, sem a csapata nem csinált semmi rosszat. „Már az autóban láttam, hogy amikor kiengedtek, egyértelműen biztonságos távolságra voltam Fernandótól. Ezután viszont a fékre kellett lépnem, hogy ne üssem el a McLaren-szerelőt, aki az utamba futott. Ez a fékezés idézte elő a veszélyes kiengedést, már ha ezt lehet veszélyesnek nevezni.”

Sainz egyenesen úgy érezte, hogy megmentette volt csapata szerelőjének életét. „Egyértelmű, hogy frusztrált vagyok, mert úgy gondoltam, hogy megmentettem valakinek az életét, és nem veszélyes helyzetet idéztem elő” – jelentette ki.

A büntetésének köszönhetően a 8. helyre visszacsúszó Ferrari-pilóta egyébként még a rádióban Alonsót is felelőssé tette, mert szerinte honfitársa „túlzón” fékezett, ezzel rosszabbnak mutatva a történteket annál, mint amilyenek voltak. „Ha megbüntetnek, az óriási kamu lesz” – közölte, majd nem sokkal később a felügyelők kiosztották neki a büntetést.

 


Találkozz világklasszis rallyversenyzőkkel és szurkoljunk együtt a magyar menőknek! Csapj le Te is a Rally Hungary jegyekre, most még elővételes áron! Jegyek: https://rallyhungary.com/jegyek/


Forrás:Racefans

Friss