2024. március 29. 12:57

KezdőlapF1Sokan emiatt szerettek bele az F1-be, de örökre vége a dobhártyaszaggató üvöltésnek

Sokan emiatt szerettek bele az F1-be, de örökre vége a dobhártyaszaggató üvöltésnek

-

Ross Brawn, az F1 sportért felelős igazgatójának szavai alapján semmi esély nincs rá, hogy újra elképesztően hangos motorokkal versenyezzenek a csapatok a Forma-1-ben.

A hibrid-korszak 2014-es beköszönte óta vitatéma a Forma-1-ben, hogy szükséges-e a mindenkori F1-es motoroknak hangosnak lennie. Továbbra is rengeteg olyan szurkolója van a királykategóriának, aki a brutális hangzás miatt (is) szeretett bele ebbe a sportágba, és nyilván olyanok is akadnak, akik annak elvesztése miatt fordítottak hátat neki.

És nemcsak a szurkolók és nézők, hanem a Forma-1-ben dolgozók is nosztalgiával gondolnak vissza azokra az időkre, amikor a föld is beleremegett egy-egy V10-es vagy v12-es motorral szerelt versenyautó elszáguldásába. Elég csak visszagondolni arra, milyen képet vágott Lewis Hamilton, amikor a 2020-as Abu-dzabi Nagydíj paddockjában meghallotta a pályán bemutatózó Fernando Alonso 2005-ös Renault-ját.

Az év végén visszavonuló Sebastian Vettel is nagy rajongója az 1989 és 2005 közötti V10-es érának (persze, a 2013-ig szolgálatban levő V8-as motorok sem voltak éppen halkak), és miután az idei Brit Nagydíj előtt vezette Nigel Mansell V10-es motorral szerelt Williams FW14B-jét, felvetette, hogy az F1-nek vissza kellene térnie a jóval egyszerűbb és dögösebb erőforrásokhoz.

„Imádom az autókat, imádom érezni a V10-es motort – nyilatkozta Vettel, aki szerint a jövőre nézve nem ártana párbeszédet kezdeményezni arról, hogy a mostani, hibrid erőforrások, vagy a korábbi szívómotorok jelentik-e a jobb és olcsóbb utat. – A turbó hibridek egy vagyonba kerülnek, és eddig a fejlesztésük is egy vagyonba került.”

A négyszeres világbajnok és Nigel Mansell Silverstone-ban, miután Vettel vezette a híres vörös ötöst

Vettel megjegyzéseit többek között Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke is pozitívan fogadta, ettől azonban még gyakorlatilag kizárható, hogy visszatérjenek a szívómotorok. Hogy miért, azt Ross Brawn, az F1 év végén háttérbe vonuló sportigazgatója mondta el az Autosportnak.

„Értem, amit [Vettel] mond, de szerintem örülünk, hogy számos eredeti (jelenleg is az F1-ben szereplő – a szerk.) motorgyártó támogatta a nagyon hatékony hibridek filozófiáját, mert itt más tényezőket is figyelembe kell venni. Ott van az üzemanyagfogyasztás, az üzemanyag típusa, és a motorok hatékonysága. A hatékonyság továbbra is fontos tényező. Úgyhogy, még ha teljesen fenntartható üzemanyagokat is használnánk, akkor is hatékony motort akarnánk. Ezért maradunk a hibrid megoldásnál.”

„Ez vonzó az eredeti gyártóknak, akik beállnak e mögé és támogatják a kutatást. Szerintem jelenleg egyetlen eredeti gyártó sincs, aki pénzt fektetne egy V10-es motorba. Ez valójában egy másik formula. Forma-2, és nem Forma-1.”

Brawn ezután pedig egy igen érdekes kijelentést is tett, ami annak tükrében még meglepőbb, hogy évek óta rendszeresen visszatérő téma, hogy milyen módon lehetne hangosabbá tenni a jelenlegi motorokat.

„Van egy új réteg, amely kissé furcsának tartja magát. Az emberek más dolgokat kedvelnek, és rengeteg olyan szurkoló van, akiknek vélhetően tetszik az ötlet, hogy cseveghetnek a lelátón, mialatt az autók a pályán köröznek. A hang nem olyan fontos nekik. Mi egy olyan korszakból jöttünk, amelyben imádtuk a V12-es visítását, de az fájdalmas volt. Az ember elfelejti, hogy mennyire hangosak voltak.”

A 67 esztendős szakember szavai alapján az F1 tehát elengedte a hanghatás kérdését, ami az új szurkolóknak már nem olyan fontos, mint a V10-es vagy V12-es motorok korszakában szocializálódott társaiknak. Így alighanem mindenkinek be kell érnie az emlékekkel, vagy a videómegosztókon, esetleg a családi archívumban fellelhető felvételekkel.

Aki a fentebbi, igen lehangoló sorok olvasása után kedvet kapott egy kis nosztalgiázáshoz, annak alább összegyűjtöttünk néhány dobhártyaszaggató felvételt:

Nicola Larini és Jean Alesi teszteli Fioranóban az 1994-es, még V12-es motorral hajtott Ferrari 412T1-et:

Michael Schumacher 2003-ban, szintén Fioranóban a V10-es F2003-GA volánjánál:

A McLaren Häkkinennel teszteli az MP4-15-öst 1999 decemberében:

Silverstone-i szezonközi teszt 2005-ből, a V10-es motorok utolsó évéből:

 

 


Találkozz világklasszis rallyversenyzőkkel és szurkoljunk együtt a magyar menőknek! Csapj le Te is a Rally Hungary jegyekre, most még elővételes áron! Jegyek: https://rallyhungary.com/jegyek/


Forrás:Autosport

Friss