back to top
2024. október 10. 04:13

KezdőlapF1Gasly: Két méterre voltam attól, hogy meghaljak

Gasly: Két méterre voltam attól, hogy meghaljak

-

Pierre Gasly hálás azért, hogy életben maradt, és felhívhatja a családját a Japán Nagydíj után. Az Alpha Tauri pilótája szerint lényegtelen, hogy mennyivel ment, nem szabadott volna egy daruval találkoznia a pályán, ez az eset pedig velük, pilótákkal, valamint a 2015-ben elhunyt Jules Bianchival és családjával szemben is tiszteletlen. 

Pierre Gasly még a Japán Nagydíj után is igen feldúltan nyilatkozott a verseny második körében történt incidensről, amely során nem sokon múlt, hogy nekimenjen a Carlos Sainz autójának mentését végző darunak. A francia pilóta a futam után nyilatkozva elmondta, teljesen felesleges azon vitatkozni, hogy elég lassan ment-e (szerinte egyébként igen), mert, ha eltalálja a munkagépet, így is, úgy is meghal.

„Nyolc évvel ezelőtt mindannyian elveszítettünk egy remek barátot. Mindannyian imádtuk Jules-t, és mindannyian szenvedtünk a balesete után, és nem értem, hogy nyolc évvel később miért kell ismét egy traktort látnunk a pályán, ilyen körülmények között” – nyilatkozta Gasly az F1 TV-nek.

„Hogyan kerülhetett egy daru a pályára, tehát még csak nem is a bukótérbe, mialatt mi a pályán vagyunk? Nem értem – folytatta már a Sky Sportsnak. – Nyilvánvalóan megijedtem. Ha elveszítettem volna az uralmat az autó felett ugyanúgy, ahogyan Carlos [Sainz] elveszítette egy körrel korábban, mindegy, hogy százzal megyek vagy kétszázzal, meghaltam volna, ennyire egyszerű.”

Elképesztő felvétel: pályabíró is életveszélyben volt Gasly traktoros eseténél (videó)

„Nem értem. Ez tiszteletlen Jules [Bianchival], a családjával, és mindannyiunkkal szemben – utalt a 2014-ben, ugyanezen a pályán kísértetiesen hasonló körülmények között halálos kimenetelű balesetet szenvedett honfitársára. – Az életünket kockáztatjuk, és a világ legjobb munkája a miénk, és csak annyit kérünk, hogy tartsanak minket biztonságban, hiszen ez így is éppen elég veszélyes sport. Úgy érzem, hogy szükségtelen volt beküldeni a darut. Várhattak volna még egy percet, hogy mindenki visszaérjen a bokszba, és beküldhették volna utána a traktort. Elképesztően hálás vagyok, hogy itt állhatok, és ma este felhívhatom a családomat és a szeretteimet, és hogy így alakultak a dolgok, mert két méterrel mentem el a daru mellett. Ha két méterrel arrébb haladok, most halott lennék.”

Gasly-t az eset után vizsgálni kezdték, mert a felügyelők szerint túl gyorsan haladt a piros zászló megjelenése után. Fontos hangsúlyozni, hogy mindez független attól, hogy a traktor mellett gyorsan ment-e el, mert pont abban a pillanatban léptették érvénybe a piros jelzést, amikor odaért Sainz autójához és a daruhoz. Ekkor pedig elmondása szerint nem hajtott gyorsan, sőt.

„Tiszteletben tartottam az időlimitet, ami ott van a kormányon. Kilenc másodperccel még lassabban is mentem annál, úgyhogy ez nem fair. Mindent korrektül csináltam, annak a darunak pedig nem lett volna szabad ott lennie. Ha nekimegyek és meghalok, akkor most min változtatna mindez? Semmilyen traktornak nem lenne szabad felmennie egy versenypályára. Lehet azt mondják, hogy nincs igazam, és az egész én hibám volt, nem tudom. Amivel törődök, azok a versenytársaim, és az, hogy a jövőben ne kerüljünk ilyen helyzetbe. Mert, ha ma felúszok a vízen, mint Carlos egy körrel korábban, most nem állnék itt, és lenne egy újabb haláleset Jules-é után. És már az is elképesztően fájdalmas volt, és nem gondolom, hogy ez tiszteletteljes iránta és a családja iránt.”

A felügyelők végül büntettek

Gasly végül azért kapott egy 20 másodperces időbüntetést, amivel visszacsúszott a 17.-ről a 18. pozícióba. Az indoklásban az olvasható, hogy miután elhaladt a baleset helyszíne mellett, Gasly – immár piros zászlós jelzés mellett – többször is átlépte a 200 km/h-s sebességet, és egy ponton 251 km/h-val haladt. „A versenyző elismerte, hogy mostanra megértette, hogy pályabírók vagy útakadályok is lehettek volna a pályán, és elismerte, hogy túl gyorsan ment” – olvasható az indoklásban.

Azt pedig a felügyelők ismerték el, hogy Gasly lassabban ment az ilyen körülmények között elérhető maximális tempónál, viszont hangsúlyozták, hogy egyáltalán nem ment annyira lassan, amennyire azt a szabályok megkövetelik. Emellett azt is figyelembe vették a büntetés kiszabásakor, hogy Gasly „sokkban volt” azok után, hogy egy traktort látott az ideális íven Sainz balesetének helyszínén.

Forrás:Sky Sports

Friss