2024. március 29. 07:36

KezdőlapF1Titkos megállapodás keretében igazolt az FIA-hoz a Mercedes korábbi, csalással gyanúsított szakembere?

Titkos megállapodás keretében igazolt az FIA-hoz a Mercedes korábbi, csalással gyanúsított szakembere?

-

Az egyik legismertebb F1-es újságíró szerint a tavalyi Abu-dzabi Nagydíj után az FIA elnöke egyezséget kötött a Mercedes csapatfőnökével, ezért nevezték ki a brackley-iek korábbi alkalmazottját. Bár Mohammed bin Szulajm hangsúlyozta, hogy nem történt csalás, a körülmények egyszerűen lehetetlenné tették a nemrég leköszönt szakember maradását a szövetségnél.

Ahogyan mi is beszámoltunk róla, Shaila-Ann Rao távozik az FIA-tól, miután ideiglenesen „sikeresen betöltötte” a motorsportért felelős főtitkár pozícióját. A szakembert többen is csalással vádolták, miután korábban a Mercedes alkalmazottjaként tevékenykedett, és közvetlen kapcsolatban állt Toto Wolff csapatfőnökkel. Az elmúlt időszakban két olyan ügy is felmerült, amelyben a riválisok részrehajlással, illetve szivárogtatással gyanúsították.

A döntés után Dieter Rencken, az egyik legismertebb Forma-1-es újságíró elemezte a helyzetet a RacingNews365.com-on. Rencken a tavalyi Abu-dzabi Nagydíjra, és az azt követő botrányra vezette vissza az események kiindulópontját, hiszen szerinte annak is köze van Rao kinevezéséhez. Távozása pedig szerinte elkerülhetetlen volt a körülmények miatt.

Titkos paktum született az FIA és a Mercedes között?

Rao 2016 és 2018 között már dolgozott az FIA-nak, akkor a szervezet jogi igazgatója volt. Ezt követően a Mercedeshez szerződött, ahol jogi tanácsadóként tevékenykedett, majd Toto Wolff csapatfőnök különleges tanácsadója lett. Ekkor érkeztünk meg 2021 decemberéhez, ahol több kulcsfontosságú esemény is történt, amelyek meghatározhatták a későbbiek alakulását.

Ekkor távozott az FIA éléről Jean Todt, és érkezett a helyére az újonnan megválasztott elnök, Mohammed bin Szulajm. Az Egyesült Arab Emírségekből származó szakembernek rögtön egy nehéz feladattal kellett szembenéznie, hiszen nem sokkal korábban rendezték az Abu-dzabi Nagydíjat, amelyen Max Verstappen egy szabálytalan versenyigazgatói eljárás után tudta megelőzni Lewis Hamiltont, és ezzel ő lett a szezon világbajnoka.

Bin Szulajm azzal kezdte hivatali idejét, hogy találkozott az összes Forma-1-es csapatfőnökkel, és természetesen a szezonzáró, illetve annak következményei voltak az elsődleges témapontok. A legnehezebb feladat érthető módon Wolff megbékítése volt: a Mercedesnél forrongtak az egyéni bajnokság elvesztése után, és szinte teljes mértékben bojkottálták az FIA díjátadó gáláját.

Távozik az FIA-tól a Mercedes csalással vádolt korábbi embere

Rencken azzal a feltételezéssel él, hogy Bin Szulajm és Wolff megegyeztek arról, hogy Rao visszatér az FIA-hoz. Ez felfogható összeesküvés-elméletként, ugyanakkor van mögötte logika, hiszen nem sokkal később valóban kinevezték a szakembert. Ekkor azonban még csak az elnöki hivatal igazgatója lett, és mindez nem váltott ki nagy visszhangot.

A körülmények áldozata lett

Júniusig Peter Bayer volt az FIA motorsportért felelős főtitkára, ám a hírek szerint elvesztette Bin Szulajm bizalmát, így távozott a posztjáról. Utódja Rao lett, és a Mercedes riválisai erre már felkapták a fejüket. „[Az FIA] feladata, hogy ne legyenek összeférhetetlenségek, hogy megfelelően viselkedjen, és az elnök feladata, hogy ezt biztosítsa – jelentette ki Mattia Binotto, a Ferrari csapatfőnöke. – Bízom benne, hogy ezt meg fogják tenni.”

Természetesen Wolffot is szembesítették a furcsa helyzettel, ám ő nem meglepő módon nem látott kivetnivalót ebben. „Az FIA változtat a szervezeti struktúráján, az elnöknek meg kell hoznia a döntéseit, nekünk pedig semmiképpen sem szabad beleszólnunk azokba” – szögezte le, majd hozzátette, hogy egykori alkalmazottjának feladata az átláthatóság és az irányítás javítása a szervezeten belül. Az egyik rivális csapat egy meg nem nevezett képviselője azonban feltette a költői kérdést, hogy az ő helyzetében mégis mit mondana.

Rencken szerint két ügy miatt vált elkerülhetetlenné a mostani végkifejlet: az egyik a pattogás, és az ennek orvosolása céljából hozott technikai direktíva, a másik pedig a Red Bull költségplafonbotránya. Előbbi nem sokkal Rao kinevezése után robbant ki, a Kanadai Nagydíj hétvégéjén.

A Mercedes korábbi embere közölte a Red Bull-lal, hogy megszegték a szabályokat

A szövetség ekkor kiadott egy technikai direktívát, amely az autók pattogását volt hivatott szabályozni, többek között a padlólemezre vonatkozó előírásokkal. A dokumentum tartalma nem lépett azonnal hatályba, ám az akkor még nagyon küszködő Mercedes olyan fejlesztésekkel érkezett meg Montrealba, amelyek megfeleltek az abban foglaltaknak. A Red Bullt irányító Christian Horner különösen gyanakvó volt, miután szerinte még az eljárás sem felelt meg a szabályoknak.

„Ezt [először] egy technikai fórumon kell megvitatni, [ami nem történt meg] ráadásul nyíltan elfogultan, egy csapat problémáinak megoldása érdekében – fogalmazott. – Ez az egyetlen istálló, amely [a technikai direktívának megfelelően] érkezett meg, annak [megjelenése] előtt.”

Ami a költségvetési korláttal kapcsolatos botrányt illeti, az FIA csupán a Japán Nagydíjat követő hétfőn tette közzé az eredményeket, ám az ügy már tíz nappal korábban kirobbant, miután több neves lap megírta, hogy a Red Bull túllépte a limitet. Horner perrel fenyegetőzött, és kijelentette, hogy az FIA-nak belső vizsgálatot kell folytatnia. Bár Raót nem nevezte meg, sokatmondóan válaszolt arra a kérdésre, hogy őt gyanítja-e a szivárogtatás mögött. „Nem az én dolgom ezt kommentálni” – felelte.

Az Abu-dzabi Nagydíj szombati napján Bin Szulajm egy konferenciahívást szervezett néhány sajtótermék számára, és ebben kategorikusan elutasította a részrehajlásra vonatkozó vádakat. Nem sokkal később azonban érkezett a közlemény Rao távozásáról, amit még mindig meg lehetne magyarázni azzal, hogy kinevezése ideiglenes jellegű volt. Az viszont már sokatmondó, hogy a szakember a korábbi pozíciójába sem térhetett vissza: a körülmények alighanem lehetetlenné tették, hogy ez megtörténjen anélkül, hogy az érintettek kellemetlen kérdéseket kapnának.

Natalie Robyn lett az FIA első vezérigazgatója 

Hogy ki lesz az utódja? Nos, a RacingNews365.com értesülései szerint a döntést nem idén fogják meghozni. Natalie Robyn, az FIA nemrég kinevezett, az új évben hivatalba lépő vezérigazgatója állítólag gyökeres átalakítást tervez, és addig az új motorsportért felelős főtitkárt sem választanak.


Találkozz világklasszis rallyversenyzőkkel és szurkoljunk együtt a magyar menőknek! Csapj le Te is a Rally Hungary jegyekre, most még elővételes áron! Jegyek: https://rallyhungary.com/jegyek/


Friss