2024. március 28. 22:12

KezdőlapF1Miért nem rúgták ki/mondott le még Binotto? - A virtuális selyemzsinórt már...

Miért nem rúgták ki/mondott le még Binotto? – A virtuális selyemzsinórt már megkapta

-

Mostanra már nem Mattia Binotto lenne a Ferrari F1-es istállójának csapatfőnöke, amennyiben bejött volna az olasz sajtó pénteki előrejelzése. De vajon ez azt is jelenti, hogy nem fog távozni?

Tegnap, azaz pénteken a teljes olasz sportsajtó lehozta, majd a világsajtó nagy része is átvette a hírt, miszerint Mattia Binotto még aznap távozik a Ferrari csapatfőnöki székéből, és minden bizonnyal a patinás istállót is elhagyja. Ehhez képest semmilyen bejelentés nem történt. Ez azt jelenti, hogy Binotto mégsem távozik? Nos, biztosan kijelenteni persze semmit sem érdemes, de a csönd, ami az újabb sajtóhírcunamit követte, önmagában is sokatmondó.

Most érkezett: Binotto órákon belül távozhat a Ferraritól, de nem úgy, ahogy gondoltuk

Amikor ugyanis legutóbb az olasz sajtó kész tényként közölte az 53 esztendős szakember távozását, a Ferrari még aznap közleményt adott ki, amelyben alaptalanak minősítette ezeket a pletykákat. Most azonban nem érkezett semmilyen közlemény, a Motosport.com olasz kiadása pedig arról ír, hogy nem is fog, Binotto és a Ferrari ugyanis valóban szakít, csak még nem véglegesítették az elválás feltételeit, és ezért nem jött még bejelentés.

A szaklap szerint a váltás a vártnál bonyolultabb, mivel a 2023-as autó fejlesztése már előrehaladott fázisban van, és ez az időszak, amikor több fontos technikai kérdésben is ki kell mondani a végső szót, és meg kell határozni, hogy milyen irányban folytatódjon a munka. És mivel Binotto a csapat korábbi technikai igazgatójaként soha nem vette le teljesen a kezét a technikai kérdésekről, ebben neki is szerepe van. Amit pedig a maranellóiak nem szeretnének, hogy egy vezetőváltás negatív hatással legyen a jövő évi teljesítményükre.

Egyelőre tehát minden bizonnyal arról zajlanak a színfalak mögött az egyeztetések, hogy miként lehetne a leggördülékenyebben megoldani Binotto távozását (Simone Resta, a korábbi főtervező a hírek szerint visszatér a Haas technikai igazgatói pozíciójából). A bizalomvesztés ténye ugyanis biztosnak tűnik a csapatfőnök, valamint John Elkann elnök és Benedetto Vigna vezérigazgató között. Utóbbi szerdán a CNBC-nek adott nyilatkozata pedig egyfajta kegyelemdöfésként is felfogható Binotto irányába, hiszen miután a csapatfőnök arról nyilatkozott, hogy szerinte az idén elérték a céljaikat, Vigna nem éppen így látta.

Reagáltak a Ferrari-pilótái a Binotto kirúgásáról szóló sajtóhírekre

„Az elmúlt negyedév után elmondtam, hogy nem vagyok elégedett a második hellyel, mert a második az első a vesztesek között. Elértünk némi előrelépést, aminek örülök, de a második helytől nem vagyok boldog. Szerintem a csapatban megvan, ami ahhoz kell, hogy idővel tovább fejlődjön” – mondta a vezérigazgató.

„Hogy hányasra osztályoznám az idényt? Hét és felet vagy nyolcast adnék – nyilatkozta még az abu-dzabi szezonzáró után Binotto. – Egyértelműen pozitív szezon volt, amelyben két nehéz idény után elértük a célunkat. Senki, de tényleg senki nem fogadott volna arra, hogy a Ferrari ennyire erős lesz a szezon elején, és 22 futam után is versenyképes marad. A Red Bull-lal harcoltunk és megvertük a Mercedest, és Abu-Dzabiban is dobogóra álltunk.”

„A csapaton belül »harcosnak« hívtuk az autónkat. Ez szemlélteti azt a szellemiséget, amellyel megközelítettük ezt a szezont. A legjobb azt volt látni, hogy miként dolgozott a csapat a nehéz 2021-es év után. Ezért elismerés illeti őket. Maranellóban és a pályán is keményen dolgoztak, hogy elégedetté tegyenek minket, még ha a folyamat nem is ért a végéhez.”

Binotto elismerte, hogy nem volt könnyű kezelni a rájuk zúduló kritikaáradatot „Megbirkózni a kritikákkal, amelyeket bármilyen döntés vagy hiba után kaptunk, nehézséget jelentett, de ez része annak, ha valaki a Ferrarinál dolgozik. Ugyanakkor ez segített abban, hogy szélesebbé tegyem a hátam, és megtanuljam jobban kezelni ezt, miközben nyugodtságra intem a srácokat. Egyértelmű, hogy fejlődnünk kell a bokszfalon hozott döntésekben és a kiállásokban, de az alap továbbra is az autó marad. Az idén nagyon gyorsak voltunk az időmérőkön, és egy kicsit kevésbé a versenyeken.”

„Arra kell koncentrálnunk, hogy gyorsabbá és megbízhatóbbá tegyük az autónkat. Csak ezzel tudunk versenyképesebbé válni a teljes szezont nézve. Fontos lesz javítani a megbízhatóságon is, és már ezen is dolgozunk Maranellóban.”


Találkozz világklasszis rallyversenyzőkkel és szurkoljunk együtt a magyar menőknek! Csapj le Te is a Rally Hungary jegyekre, most még elővételes áron! Jegyek: https://rallyhungary.com/jegyek/


Friss