2024. március 28. 11:51

KezdőlapF1Nagy tervek, teljesen új csapat érkezhet a Forma-1-be

Nagy tervek, teljesen új csapat érkezhet a Forma-1-be

-

Egy hongkongi milliárdos azt fontolgatja, hogy a semmiből felállít egy Forma-1-es csapatot, miközben tisztában van vele, hogy sokkal könnyebb lenne befektetni egy meglévő istállóba. 

Az biztos, hogy egy új gyártó az Audi személyében már érkezik a Forma-1-be 2026-ban, ám felbukkant egy hongkongi milliárdos is, aki szintén szeretne beszállni a száguldó cirkuszba. A 46 éves Calvin Lo az RE Lee International nevű biztosítási alkusz cég vezérigazgatója, terve pedig az, hogy felállít egy új csapatot. „Az alapján, amit most látok, ez nagy törekvés, de megvalósíthatónak tűnik, ha megfelelő a csillagok együttállása” – nyilatkozta a BBC-nek.

Lo jelenleg az ehhez szükséges pénzügyi háttér feltérképezésénél tart, és elismeri, hogy bár az lenne az ideális, ha a nulláról építkezne, azt is megfontolja, hogy egy meglévő istállóba vásárolja be magát. Hogy melyik utat választja, arról „egy-két hónapon belül” döntenie kell. „Minél korábban, annál jobb, nem igaz? Már most elkezdve is nagyon szűkös az időkeret arra, hogy 2026-ban a rajtrácson legyünk” – mondta.

A Forbes szerint 1,7 milliárd dolláros vagyonnal rendelkező üzletember az F1 rajongójának mondja magát, de leszögezte, hogy kizárólag üzleti döntésből akar a sportág részesévé válni, és nem venne részt az általa felállított csapat napi munkájában. Kimelte, hogy egy új csapat létrehozásában nem az ehhez szükséges pénz előteremtése jelenti a nehézséget, hanem az, hogy az istálló pénzügyileg fenntartható módon működjön.

„Meddig tudod fenntartani? Ebben a világban egy vagy két évre likviditást találni meglehetősen könnyű, de ki tudsz tartani három vagy öt évig? Ennél a résznél jönnek be az óriási számok. Én kizárólag befektetésként tekintek erre. Mennyi ideig kell amortizálnom ezt a költséget? Melyik évben, milyen időpontban kell forrást injektálni, ha nem ér el bizonyos célokat? És természetesen reális célokat kell kitűzni, nem lehet az első évben mindent megnyerni. A számokat nagyon konzervatív módon kell kezelni, szerintem ez a nehéz része.”

Lo elárulta azt is, hogy a saját csapat ötlete onnan pattant ki a fejéből, hogy meglévő istállók rendszeresen megkeresték azzal, hogy nem akar-e befektetni, és van is befektetése jelenlegi csapatokban, de különböző korlátozások miatt azt nem árulhatja el, hogy melyekben.

Az biztos, hogy amennyiben úgy is dönt, hogy új csapatot akar felhúzni, a milliárdosnak nem lesz könnyű dolga, hiszen az Andretti példája mutatja, hogy igen kemény menet meggyőzni az F1-et és a többi istállót arról, hogy fogadjanak el egy új érkezőt, és többfelé darabolják a pénzügyi bevételeket. Lo eddig sem az F1-el, sem az FIA-val nem beszélt közvetlenül, de tisztában van az akadályokkal.

Romain Grosjean, Esteban Gutierrez, Haas, Ausztrál Nagydíj, 2016
Legutóbb a Haas érkezett teljesen új csapatként az F1-be, még 2016-ban Fotó: Sam Bloxham/LAT Photographic

„Van néhány fél, aki próbál együtt dolgozni velünk, és akik állítólag segítenek eligazodni ezen a téren. Fogalmam sincs, hogy miként működik az F1 belső világa. Ha valami, akkor ez lesz a legnagyobb akadály egy új csapat felállításában. Talán könnyebb egy jelenlegi csapatba invesztálni. Ez a könnyebb út. Az alapok megvannak, minden működik.”

És, hogy miért pont most? Természetesen mindennek köze van a Forma-1 elmúlt években mutatott gazdasági fejlődéséhez. „A Forma-1 megváltozott az előző generációkhoz képest. Most sokkal fiatalabb, a szurkolótábora nagyobb és szélesebb. A közösségi média térnyerése is hatalmas. A csapatok és a pilóták elérhetősége sokkal közelebbinek érződik, még ha nem is szurkolókkal folytatott közvetlen párbeszédről van is szó. A közönség sokkal szélesebb, mint 20 évvel ezelőtt.”

Amennyiben Lo sikerrel jár, úgy 2026-ban 22 autó lenne a mezőnyben, amire a Manor Racing 2016 végi csődje óta nem volt, és 2026-ig nem is lesz példa.


Találkozz világklasszis rallyversenyzőkkel és szurkoljunk együtt a magyar menőknek! Csapj le Te is a Rally Hungary jegyekre, most még elővételes áron! Jegyek: https://rallyhungary.com/jegyek/


Forrás:BBC Sport

Friss