2024. március 29. 12:12

KezdőlapF1A MotoGP sztárjainak ezután is lehet, amit Hamiltonéknak nem

A MotoGP sztárjainak ezután is lehet, amit Hamiltonéknak nem

-

Az FIA nagy port kavart azzal az intézkedésével, hogy korlátozta a pilóták szólásszabadságát. Mint kiderült, nem minden népszerű motorsport-kategória akarja visszafogni a versenyzőket.

Ahogyan mi is beszámoltunk róla, az FIA módosította a Nemzetközi Sportkódexet, így a jövőben a pilóták csak a szövetség engedélyével szólalhatnak fel vagy állhatnak ki bármilyen módon bizonyos ügyek mellett. Hogy ez pontosan milyen formában fog megvalósulni, azt egyelőre nem tudni, de adott esetben lehetnek káros következményei a döntésnek.

A FIFA útjára lépett az FIA: megtiltotta a pilótáknak, hogy engedély nélkül politizáljanak

Az FIA tehát a labdarúgást irányító FIFA útjára lépett, de nem minden sportági szövetség teszi ezt, még a motorsporton belül sem. A Nemzetközi Motorsport Szövetség (FIM) nemrég újraválasztott elnöke kategorikusan kijelentette, hogy az ő irányítása alatt náluk ilyesmi nem fog életbe lépni. Mindez azt jelenti, hogy a négykerekűekkel ellentétben a kétkerekűek királykategóriájában, vagyis a MotoGP-ben továbbra is teljes a szólásszabadság a társadalmi ügyeket illetően.

A részletek az alábbi cikkre kattintva olvashatók.

Az F1-esek és a futballisták után a motorosokat is megfosztják a jogaiktól? – itt a válasz


Találkozz világklasszis rallyversenyzőkkel és szurkoljunk együtt a magyar menőknek! Csapj le Te is a Rally Hungary jegyekre, most még elővételes áron! Jegyek: https://rallyhungary.com/jegyek/


Friss