2024. április 20. 00:54

KezdőlapF1A Red Bull legendája felidézte a balesetet, amely kis híján az életébe...

A Red Bull legendája felidézte a balesetet, amely kis híján az életébe került

-

Adrian Newey felelevenítette tavalyi kerékpárbalesetét, amelyben súlyos fejsérülést szenvedett. Elmondása szerint ostoba incidens volt, az azt követő időszakban pedig Bernie Ecclestone és Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke is fontos szerepet játszott.

Adrian Newey idén ismét nagyot alkotott, hiszen főszerepet játszott a Red Bull 2022-es autójának tervezésében, amely az idény második felében valósággal letarolta a mezőnyt. Azonban nem sokon múlott, hogy ebből ne legyen semmi, vagy legalábbis ő már ne érje meg ezeket a sikereket, hiszen tavaly rendkívül súlyos balesetet szenvedett.

A Ferrari kis híján megfogta az isten lábát – vajon így már rég újra világbajnokok lennének?

A brit szakember a 2021-es idény őszi szakaszának első futamait kihagyta, és csak utólag derült ki, hogy miért. Még a nyári szünetben szenvedett kerékpárbalesetet, amelynek következtében súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett. Később elárulta, hogy ideig félő volt, hogy a szeme maradandó károsodást szenved. A The-Race.com-nak adott interjújában most visszaemlékezett a bukásra.

„Buta baleset volt – jelentette ki. – Az augusztusi szünetben Horvátországba mentünk a feleségemmel. Az ottani szállodában voltak ilyen fából készült, villanymotoros biciklik. Nem adtak lámpát vagy sisakot, de építettek egy kerékpárutat a helyi városba. Nagyon sötét volt aznap este. Alacsony volt a telefonom akkumulátorának töltöttségi szintje, így Amanda tekert elöl a telefonján lévő lámpával. Nyilvánvalóan le kellett volna szállnunk, és gyalogolni, de nem tettük. Néhány gyerek a másik irányba ment az úton. Ő az egyik oldalon ment, én a másikon, és utóbbi mellett egy sziklás part volt két méterrel lejjebb.”

Ekkor megtörtént a baj, és a karácsony másnapján a 64. születésnapját ünneplő szakember beverte a fejét. Elsőre azt gondolta, hogy nincs nagy baj, de hamar kiderült, hogy tévedett. Óriási szerencséje, hogy Bernie Ecclestone a közelben volt, és tudtak is egymás hollétéről: a 92 éves üzletember kapcsolatrendszere most rengeteget segített.

„Szerencsére az előző pár napot Bernie-vel és Fabianával [Ecclestone felesége – a szerk.] töltöttük, így Bernie a horvát kapcsolatai révén egy kiváló idegsebészt szerzett, aki nyaralt, de tudott kezelni – folytatta Newey. – Csak pár másodpercre vesztettem el az eszméletem. Megsérült a fejem, de azt hittem, alapvetően rendben vagyok, ám nem voltam, és másnap reggel szörnyen éreztem magam. Röviden összefoglalva, betört a koponyám.”

Newey végül megúszta maradandó károsodás nélkül a kalandot, amit nemcsak feleségének és Eccleston-nak, hanem többek között a Red Bull csapatfőnökének, Christian Hornernek is köszönhetett. Végül az októberben rendezett Török Nagydíjon tért vissza a paddockba, de szavai alapján arra lehet következtetni, hogy ez korai volt.

Adrian Newey, Red Bull Racing, Mexikói Nagydíj
Adrian Newey (Fotó: Mark Thompson/Getty Images/Red Bull Content Pool)

„Mindenki összefogott, Amanda nagyszerű munkát végzett a koordinálásban. Bernie az idegsebész révén, Joe Mucari barátom pedig megtalálta őt a Harley Streeten – emlékezett vissza. – Christian megszervezte a szállítást, és visszarepített, az Egyesült Királyságban pedig megoperáltak, így kihagytam néhány versenyt. Isztambulban visszatértem, de bevallom, nem éreztem magam túl jól. Mire Austinba értünk, már jól voltam.”


Találkozz világklasszis rallyversenyzőkkel és szurkoljunk együtt a magyar menőknek! Csapj le Te is a Rally Hungary jegyekre, most még elővételes áron! Jegyek: https://rallyhungary.com/jegyek/


Friss