2024. március 29. 14:11

KezdőlapF1Hamilton otthagyja a Forma-1-et, ha az FIA megtiltja neki, hogy kiálljon a...

Hamilton otthagyja a Forma-1-et, ha az FIA megtiltja neki, hogy kiálljon a sokszínűség mellett?

-

Lewis Hamilton a New York Times-nak nyilatkozva egyértelművé tette, hogy nem kíván változtatni.

Az idei évtől az FIA a Forma-1-ben és az összes általa felügyelt sorozatban írásos engedélyhez kötötte a vallási, politikai és egyéb személyes meggyőződések világgá kürtölését. Hogy ez a szigorítás a gyakorlatban egészen pontosan hogyan fog kinézni, azt egyelőre nem tudni, de szinte biztos, hogy nem lehet majd mondjuk az LMBTQ+ közösség mellett szivárványos sisakfestéssel kiállni úgy, hogy arra az FIA ne adta volna az áldását, és vélhetően ugyanígy egyeztetni kell majd a szövetséggel azt is, ha valaki valamilyen aktuális környezetvédelmi kérdésben tervez felszólalni.

A FIFA útjára lépett az FIA: megtiltotta a pilótáknak, hogy engedély nélkül politizáljanak

Mindez pedig elsősorban a Black Lives Matter mozgalom 2020-as kirobbanása óta ezen a téren nagyon aktív Lewis Hamilton esetében lehet majd kardinális kérdés. A hétszeres világbajnok ugyanis rendszerint felszólal a faji megkülönböztetés ellen és a sokszínűség mellett, 2021-ben pedig az ezen a téren nem kimondottan 21. századi elveket valló Katarban és Szaúd-Arábiában is szivárványos sisakban versenyzett.

Kiindulva abból, hogy Hamilton az FIA tavalyi ékszerstoppját sem vette jó néven, és gúnyt űzött abból, hogy hirtelen nagyon fontos lett a pilótákat megszabadítani az ékszereiktől, nagy rá az esély, hogy ezúttal sem fog csendben beállni a sorba.

A George Floyd 2020-as halála után a Mercedest rávette, hogy fesse feketére az autóit, valamint felállította a Hamilton Commissiont és elindította a diszkrimináció ellen küzdő Mission 44-t, amelyek munkáját minden bizonnyal ezután is szeretné majd bemutatni a nyilvánosságnak.

A New York Times-nak nyilatkozva a 38. születésnapját ma, azaz január 7-én ünneplő hétszeres világbajnok kifejtette, hogy nagyon sok munka vár még rá.

„Olyan sok fal áll még. Remélhetőleg ez már nem lesz sokáig így, de szomorú látni, hogy manapság is ezzel kell még szembesülnünk. Ha nem folytatom ezeket a párbeszédeket az emberekkel, ha nem hozom fel ezeket a súlyos témákat, nem feltétlenül fognak beszélni róla vagy tenni ellene, vagy a szervezetek nem feltétlenül fognak energiát fektetni abba, hogy elfogadottabbá tegyék az emberek sokszínűségét. Időbe telik lefolytatni ezeket a párbeszédeket és megértetni, hogy mindez mit jelent és mennyire pozitív lehet mindenki számára. Ez egy folyamatos munka.”

Keresztet vetni azért lehet? – veszélyes vizekre evezett az FIA a pilóták elnémításával

Az utóbbi három év során azért tapasztalt előrelépést, és nem utolsó sorban saját magán is észrevett változásokat.  „Egyértelműen nagy fejlődést fedeztem fel magamban az utóbbi néhány év során. A 2020-as év nagy hatással volt a szellememre és arra, hogy mennyire erősnek és képesnek éreztem magam arra, hogy kiálljak és kimondjam, amit gondolok. Függetlenül attól, hogy mi lesz a következmény és hogy az emberek nem fognak örülni, vannak dolgok, amikről beszélni és amik ellen tenni kell, mert olyan sok ember küszködik.”

Hogy mi lesz, ha most hirtelen az FIA el akarja őt és másokat hallgattatni, azt egyelőre nehéz megmondani, de Hamilton alábbi mondata nem azt sugallja, hogy a hétszeres világbajnok egykönnyen csöndben marad majd, ha a szövetség esetleg nem engedélyezi neki, hogy bizonyos kérdésekben felszólaljon.

„Inkább nem versenyeznék többet, hogy kiálljak az emberekért, mintsem folytassam azt, amit azelőtt csináltam.”

Hamilton a vártnál korábban visszavonulhat? – „Már nem a motorsport számomra a legfontosabb”


Találkozz világklasszis rallyversenyzőkkel és szurkoljunk együtt a magyar menőknek! Csapj le Te is a Rally Hungary jegyekre, most még elővételes áron! Jegyek: https://rallyhungary.com/jegyek/


Friss