2024. április 18. 12:50

KezdőlapF1Így reagált Hamilton a Mercedes kulcsemberének távozására

Így reagált Hamilton a Mercedes kulcsemberének távozására

-

Lewis Hamilton a sikerekre visszaemlékezve, George Russell humoros formában búcsúzott el a Williamshez távozó James Vowlestól. Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke elárulta, miért nem állt a brit szakember útjába semmilyen módon.

Ahogyan arról mi is beszámoltunk, James Vowles, a Mercedes eddigi főstratégája némileg váratlanul a Williamshez távozik, ahol csapatfőnök lesz. A brit szakember hosszú ideje szolgálta a brackley-i alakulatot, hiszen akkor érkezett az istállóhoz, amikor az még BAR néven működött. Következésképpen a legnagyobb sikereknek is tevékeny részese volt.

Váratlan fordulat, másik csapathoz távozott a Mercedes F1-es istállójának egyik kulcsfigurája

Lewis Hamilton 2013-ban igazolt a Mercedeshez, amikor Vowles már évek óta a brackley-i gárdánál dolgozott. Nem véletlen, hogy a hétszeres világbajnok köszönetet mondott neki távozásának bejelentése után. A brit versenyző a közösen elért sikereket emelte ki, hozzátéve, hogy meggyőződése szerint honfitársa az új szerepkörében is meg fogja ugrani a lécet.

„Nagyon büszke és hálás vagyok, hogy az elmúlt tíz évben Jamesszel dolgozhattam – fogalmazott egy Instagram-történetben, miután korábban egy közös képet is megosztott ugyanott. – Több mint 80 futamot és 15 bajnoki címet nyertünk együtt. Ez egy nagyszerű igazolás, és nem is örülhetnék jobban neki. Mindannyiunknak szüksége van a változásra ahhoz, hogy fejlődjünk, és biztos vagyok benne, hogy versenyképesebbé fogja tenni a Williamst. [Nála] senki nem érdemli meg jobban ezt a pozíciót. Minden jót kívánok neked, testvérem.”

George Russell szintén hálálkodott, de egy kis humort is vitt az üzenetébe. Még Valtteri Bottas idejében többször is előfordult, hogy Vowlesnak kellett megkérnie arra a finn pilótát, hogy ne harcoljon Hamiltonnal, vagy éppen ne fussa meg a leggyorsabb kört. Ezt általában a mára már mémmé vált „Valtteri, it’s James” mondattal kezdte, amire Russell most visszautalt. „James, itt George – kezdte Twitter-bejegyzését. – Gratulálok az új szerepkörödhöz, teljesen megérdemelted. Köszönöm mindazt, amit a Mercedesért tettél, és a támogatást, amit az út során nyújtottál nekem. Találkozunk Bahreinben!”

Felmerülhet a kérdés, hogy a Mercedes egyrészt miért engedte el, másrészt miért nem kötelezte Vowlest kényszerszabadságra, ahogyan az például Mattia Binotto és a Ferrari esetében is megtörtént. Toto Wolff, a csillagos istálló csapatfőnöke elárulta, semmilyen értelemben nem akart a brit szakember útjába állni, akivel annyi időn át dolgozott együtt.

„Nem lehet megállítani valakit, aki képes szárnyalni – idézi az Auto Motor und Sport. – Ha egy madár repülni akar, el kell engedni. James megbecsült tagja volt a csapatunknak, fontos szerepet játszott a sikereinkben. Tudom, hogy mennyire lelkiismeretes és milyen tehetséges, nagy öröm volt számomra, hogy végigkísérhettem a fejlődését. Nincs kétségem afelől, hogy minden megvan benne ahhoz, hogy fantasztikus csapatfőnökké váljon.”

Utólag kijelenthető, hogy Vowles távozásának voltak jelei, hiszen szezon közben elhagyta a bokszfalat, és Brackley-ben kezdett el dolgozni. A Mercedes ez idő alatt gondoskodott az utódlásáról, hiszen már az utódja is megvan. Wolff úgy véli, a kilenc főből álló stratégiai csapat alkalmas arra, hogy áthidalja Vowles eligazolását.

„A Mercedesnél az az erősségünk, hogy többfelé osztjuk a terhet – magyarázta. – Dinamikus szervezet vagyunk, amely időben megoldja az utódlást. James tovább építette a brackley-i stratégiai csapatunk képességeit, és egy tehetséges stratégákból álló fantasztikus csapat áll rendelkezésünkre, akik a következő években is folytatni fogják a kiváló munkájukat.”

George Russell, James Vowles, Mercedes, 2018
George Russell és James Vowles 2018-ban (Fotó: Wolfgang Wilhelm)

Vowles több mint két évtizede dolgozik a Forma-1-ben, és könnyen lehet, hogy időszerűnek érezte a szintlépést. Ehhez azonban muszáj volt kilépnie alma materéből, mert a Mercedesnél nem lett volna lehetősége betölteni a csapatfőnöki pozíciót, mert Wolff nem akar lemondani. „Ehhez félre kellett volna állnom – válaszolta az erre vonatkozó kérdésre az osztrák üzletember. – Erre egyelőre nem állok készen, mert úgy érzem, még sokat tudok adni a csapatnak a pozíciómban.”

Külső szemmel az, hogy valaki főstratégából csapatfőnökké válik, ráadásul egy másik istállónál, nagy váltásnak tűnhet. Wolff viszont hangsúlyozta, hogy Vowles korábban számos kötelezettség alól tehermentesítette őt, mint például a pilóták szerződése, a tartalékversenyzőkkel való munka vagy bizonyos politikai jellegű feladatok. A brit szakember szintén leszögezte, hogy ez nem lesz akkora váltás számára: az új környezetet persze meg kell szoknia, de ez mindenkinél fennáll, amikor munkahelyet vált.


Találkozz világklasszis rallyversenyzőkkel és szurkoljunk együtt a magyar menőknek! Csapj le Te is a Rally Hungary jegyekre, most még elővételes áron! Jegyek: https://rallyhungary.com/jegyek/


Friss