2024. április 20. 07:10

KezdőlapF1Pusztító teljesítménye miatt tiltották el az F1-től a közveszélyes pilótát

Pusztító teljesítménye miatt tiltották el az F1-től a közveszélyes pilótát

-

Születésnapos Ide Júdzsi, a modern Forma-1 egyik legrosszabbnak tartott pilótája. A japán versenyzőt közveszélyes manőverei után lényegében eltiltották az F1-től, de nem csak a vezetési tudásával okozott kínos pillanatokat.

1975. január 21-én ezen a napon született Ide Júdzsi, aki mindössze négy futamot teljesített a Forma-1-ben. Sokan minden idők egyik, ha nem a legrosszabb F1-es versenyzőjének tartják, és abban kétségtelenül felülmúlhatatlan, hogy az elmúlt néhány évtizedben ő az egyetlen, akit az FIA tanácsolt el a legmagasabb kategóriában való indulástól. Persze nemcsak őt, hanem csapatát is elő lehet venni az óriási blamáért.

Embed from Getty Images

Szató Takuma és Ide Júdzsi

Ide 1990-ben kezdett el gokartozni, majd négy évvel később debütált együléses versenyautóban, egészen pontosan a japán Forma-3-as bajnokságban. Ott a második hely volt a legjobb eredménye, apró szépséghiba, hogy ezt elég későn 2000-ben sikerült elérnie. 2002-ben a francia Forma-3-ban is kipróbálta magát, ahol mindössze a hetedik pozícióban zárt.

A következő idényben a Formula Nipponban, vagyis a mai japán Super Formula elődjében kapott lehetőséget. 2004-ben a harmadik, utána a második helyet érte el az összetettben, és vélhetően ez nyitotta meg a kaput élete nagy lehetőségéhez. Legalábbis akkor alighanem lehetőségként tekintett arra, amiből később minden érintett számára valóságos rémálom lett.

2006-ban ugyanis Szuzuki Aguri, az első japán pilóta, aki dobogóra állhatott az F1-ben, Super Aguri néven csapatot indított a sorozatban. Az elképzelés az volt, hogy ne csak névlegesen, hanem lehetőség szerint az alkalmazottak tekintetében is a lehető legnagyobb részben japán istálló szülessen. Ehhez persze az alapító szerint két szigetországi pilóta dukált: az egyik egyértelmű volt, hiszen Szató Takuma akkor már évek óta a Forma-1-ben szerepelt, és bár néha túlságosan is agresszív volt, a tempójára nem lehetett panasz.

A nagy kérdés az volt, hogy ki legyen a másik, hiszen Szatót leszámítva addig egyetlen japán pilóta sem volt a mezőnyben a 2000-es években. Az egy évvel korábban Idét legyőző Motojama Szatosi adta volna magát, de ő akkor már a 35. életévét töltötte be. Bár akkori ellenfele sem volt sokkal fiatalabb nála, hiszen csak szűk 4 év köztük a korkülönbség, de Szuzuki akkor már régóta jól ismerte Idét, ezért rá esett a választás.

Embed from Getty Images

Ide alig tudott tesztelni

Így aztán Ide a modern kori F1 egyik legidősebb újoncaként debütált, de kétségtelen, hogy nem volt könnyű dolga. Igaz, ez részben a saját hibája is volt, ugyanis egy szót sem beszélt angolul vagy más idegen nyelven. Ez azért volt probléma, mert bár a csapat japán volt, az Egyesült Királyságban működött, és számos európai mérnököt foglalkoztatott. Igaz, az is előfordult, hogy Idét az anyanyelvén sem lehetett érteni.

„A bokszutca és az autó közötti rádiózást nekem kellett fordítanom – nyilatkozta Szuzuki nem sokkal azt követően, hogy a japán pilóta távozott az F1-ből. – Ez neki és a versenymérnökének is nagyon kínos volt. A pénteki és a szombati edzéseken meg kellett kérdeznem Júdzsitól, hogy »mire van most szükséged«, és mivel annyira tapasztalatlan az F1-ben, még nekem is nehéz volt megérteni a japánul adott válaszait.”

Ahogyan a Super Aguri csapatfőnöke is említette, Ide borzasztóan rutintalan volt az F1-et tekintve, és ezt legfeljebb csak közvetve lehet az ő nyakába varrni. Ahogyan ez számos új (és régi) csapat esetében megtörtént, a Super Agurinak gondot okozott, hogy időben elkészüljön az autójával, így az akkor 31 éves versenyzőnek mindössze 44 kilométernyi tesztlehetőség jutott Barcelonában. Hozzá kell tenni, hogy Szató ennél sokkal többet ment, mivel egyrészt ő volt a gyorsabb és tapasztaltabb pilóta, másrészt kettejük közül vele lehetett érdemben kommunikálni, így az ő visszajelzéseire támaszkodtak.

Így futott neki a bahreini szezonnyitónak, amely nem is sikerülhetett volna ennél rosszabbul. A Super Aguri messze a mezőny leglassabb autójának bizonyult, az időmérőn Szató 1,511 másodperccel maradt el a közvetlenül előtte végző Tiago Monteirótól. Nos, Ide még nála is 2,8959 másodperccel lassabb volt, és ha ez nem lenne elég, a többiek haragját is kivívta, mert a tükröt nem nagyon figyelte, és kiszámíthatatlanul vezetett. Tény, hogy a fedélzeti kamerás felvétel alapján néhány kanyarban igencsak érdekes íven autózott.

Végül a huszonegyedik rajthelyről indulhatott, de csak azért, mert Kimi Räikkönen a felfüggesztés meghibásodása miatt nem tudott mért kört autózni. Az első kanyarban viszont már az utolsó helyen állt, és az élmezőny tagjai már a 11. körben lekörözték. Ráadásul első bokszkiállása is borzalmasan sikerült, ugyanis nem tudta üresbe tenni az autót, amit így az egyik szerelőnek kellett megtennie helyette. Szenvedésének egy motorhiba vetett véget a 36. körben.

Embed from Getty Images

Talán a melbourne-i hétvége jelentette a mélypontot

A következő futamot Malajziában rendezték, ami jó hírnek számított Ide számára, mivel a sepangi pályát legalább ismerte. Igaz, mindez arra volt elég, hogy Szatótól „csak” 1,709 másodperccel maradjon el a kvalifikáción, amelyen immáron tényleg az utolsó pozíciót szerezte meg. Természetesen mindez a futamon sem változott, ahogyan az sem, hogy megint kiesett, ezúttal a gázpedál meghibásodása miatt, a 34. körben.

Itt azonban még nem volt vége, és ha lehet, a melbourne-i hétvége még rosszabbul alakult. Az egy dolog, hogy pörgött-forgott, de a Q1-ben tönkretette Rubens Barrichello körét, és csak a brazil pilóta reflexein múlott, hogy nem ütköztek össze. A Honda versenyzője ezzel nem jutott tovább, amivel Ide ismét nem tett jót magának, hiszen lényegében a japán gyártó finanszírozta a Super Aguri csapatát. Ráadásul ezúttal még brutálisabb különbséggel, 3,885 másodperccel bizonyult lassabbnak Szatónál, igaz, a futamot legalább befejezte. Az utolsó, tizenharmadik helyen ért célba, és még csapattársától is sikerült kört kapnia.

Ekkor már sokan megkérdőjelezték, hogy Idének van-e helye a Forma-1-ben, és Szuzuki is kijelentette, hogy ha nem javul a teljesítménye, akkor veszélyben lesz az ülése. Csapata valamelyest enyhíthette volna a szenvedését, de a San Marinó-i Nagydíj előtt rendezett teszten megint nem neki, hanem Szatónak adtak lehetőséget, egyrészt a már korábban említett okokból, másrészt talán azért, mert esetleg már tudták, hogy mim következik hamarosan.

Az imolai időmérő, mondhatni, a szokásos forgatókönyv mentén zajlott: Ide megint utolsó lett, ezúttal 1,673 másodpercet kapva honfitársától. A futamon aztán feltette a feltette a pontot addigi teljesítményére: azt nem tudni, hogy már megunta az utolsó helyen való körözést, esetleg nagy volt rajta a nyomás, vagy csak szimplán ennyire rosszul mérte fel a helyzetet, mindenesetre nem sokkal a rajt után bevetődött Christijan Albers mellé. A manővernek az lett a vége, hogy oldalról telibe találta ellenfelét, és a Midland felborult, majd néhányszor megfordult a saját tengelye körül, és fejjel lefelé állt meg a kavicságyban. A holland pilóta szerencsére sértetlenül szállt ki az autóból. Ide tovább tudott menni, egészen a 24. körig, amikor a felfüggesztése, talán nem függetlenül a balesettől, megadta magát.

Az alighanem már ennyiből is kiderült, hogy Ide semennyire nem volt alkalmas a Forma-1-re, de ezzel kapcsolatban van még egy adalék. A japán versenyző egészen elképesztő módját választotta annak, hogy felkészüljön a két héttel későbbi Európa Nagydíjra, hiszen a Nürburgringet megint csak nem ismerte: kijelentette, hogy meg fogja nézni a korábbi versenyek videóit, hogy megtanulja az íveket.

Erre azonban már nem volt szükség, ugyanis a verseny előtti csütörtökön a Super Aguri bejelentette, hogy Idét a tesztpilóta, Franck Montagny helyettesíti azon a hétvégén. Mindezt az FIA tanácsolta nekik, miután a szövetségben úgy vélték, a japán versenyzőnek tapasztalatra van szüksége. Hat nappal később azonban újabb hír látott napvilágot: Nemzetközi Automobil Szövetség visszavonta Ide szuperlicencét, vagyis lényegében eltiltotta őt a Forma-1-es szerepléstől, amire a modern F1-ben előtte és azóta sem volt példa.

Közleményében a Super Aguri leszögezte, hogy továbbra is igyekeznek versenyzési lehetőséget biztosítani pilótájuknak, és bíznak benne, hogy minél hamarabb visszatérhet a Forma-1-be, ám erre semmi esély nem volt. Ide visszatért a Formula Nipponba, de a közelébe sem ért korábbi eredményeinek, olyannyira, hogy pontot is alig szerzett.

Hogy Ide negatív értelemben milyen nyomot hagyott az F1-ben, azt jól mutatja, hogy az F1 Racing Magazine 2009-ben beválasztotta a valaha volt öt legrosszabb pilóta közé. 2020 decemberében azonban a The-Race.com megjegyezte, hogy sokkal alkalmasabb volt annál, mint amilyennek beállították, és a borzalmas szereplés a kevés tesztelési lehetőségnek, a nyelvi akadályoknak, illetve annak volt köszönhető, hogy a két autó között meglehetősen nagy volt a teljesítménybeli különbség, és nem az övé volt a gyorsabbik versenygép.


Találkozz világklasszis rallyversenyzőkkel és szurkoljunk együtt a magyar menőknek! Csapj le Te is a Rally Hungary jegyekre, most még elővételes áron! Jegyek: https://rallyhungary.com/jegyek/


Friss