2024. április 20. 14:27

KezdőlapF1Több mint egymilliárd forintot érhet a Ferrari, amit Prost teherautóhoz hasonlított (fotók)

Több mint egymilliárd forintot érhet a Ferrari, amit Prost teherautóhoz hasonlított (fotók)

-

Nem volt sikeres, Alain Prost pedig egyenesen egy teherautóhoz hasonlította az 1991-es szezonban használt Ferrari 643-ast, annak egy példánya most mégis több mint 1 milliárd forintnak megfelelő összegért kelhet el.

Nemcsak Michael Schumacher 1991-es Jordanje, hanem a Ferrari egyik, szintén 1991-ben használt Forma-1-es autója is újra eladóvá vált. Az RM Sotheby’s által eladásra kínált 643-as modell az 1991-es szezon hetedik futamán, a július 7-i Francia Nagydíjon debütált, a most árverésre bocsátott 127-es kasztni pedig Jean Alesi kezei között kezdte meg a pályafutását.

Magny-Cours-ban negyedik lett a csapatnál első szezonját teljesítő, szicíliai gyökerekkel rendelkező francia kezei között, majd versenyzett még a Brit (Alesi Szuzuki Aguri Larrousse-ának lekörözése közbe összeütközött a japán versenyzővel és kiesett) és az Ausztrál Nagydíjon is. Utóbbin már Gianni Morbidelli használta, és úgy tűnt, harmadik lesz vele, de az eső miatt idő előtt leintett versenyen a 17. helyett a 14. kör eredményeit vették alapul, így az olasz egyetlen ferraris versenyén végül a 6. pozícióban zárt.

Embed from Getty Images

Alesi az 1991-es Francia Nagydíjon 

Miután befejezte aktív pályafutását, a 127-es kasztnit a maranellói gyárban kipofozták, és eladták egy dél-afrikai gyűjtőnek. 2010 ennek a személynek a birtokában volt, aki a Scuderia két szerelőjével tartatta karban a kocsit. A szerelők időről időre elutaztak hozzá, ls beindították a motor, valamint elvégezték a szükséges karbantartásokat.

Ezután az autó a szintén dél-afrikai Peter Bailey tulajdonába került, és a Kyalami versenypályán vezették is, méghozzá nem akárki, hanem Ian Scheckter, a Ferrarival 1979-ben világbajnoki címet nyerő Jody Scheckter bátyja.

2016-ban az autó egy német gyűjtőhöz került, aki teljeskörű felújítást végzett rajta, majd a 643-as 2018-ban Imolában, a Minardi-napokon tűnt fel ismét. Ezután részt vett 2020-ban a Nürburgringen rendezett Oldtimer Grand Prix-n.

A 3,5 literes, nagyjából 710 lóerős V12-es motorral hajtott kocsi jelenleg is működőképes állapotban van, azaz alkalmas az olyan, történelmi versenyeken való részvételre, mint a Formula Legends 3,5L vagy az Ignition GP, és a működtetéséhez szükséges technikai hátteret is mellékelik hozzá.

Galéria az autóról:

Ez az autó „rúgatta ki” Prostot

Aki megveszi majd a 643-as modell 127-es darabját, nem csak egy kimondottan szép, és nem mellesleg V12-es motorja miatt brutálisan jól muzsikáló autót kap, hanem egyben azt az F1-es versenygépet is magáénak tudhatja, amely közvetve Alain Prost 1991-es kirúgásához vezetett. Hiszen nem volt véletlen, hogy az Ausztrál Nagydíjon Morbidelli volt Alesi csapattársa, Prostot ugyanis az 1991-es szezonzáró előtt menesztette a Ferrari, miután traktorhoz hasonlította az általa használt 643-ast, amely természetesen nem különbözött a 127-es kasztnitól.

„Soha nem vezettem ennyire rossz autót. Tegnap észrevettük, hogy tele tanknál a kormány teljesen megakad a nagyobb kanyarokban, ami nagyon súlyos mehcnikai probléma, és a szezon során csak rosszabb lett. Nagyon embert próbáló így versenyezni. Nem is érzem magam Forma-1-es pilótának, mert egy jó kamionsofőr erős karokkal pont ugyanerre lett volna képes” – jellemezte a nem éppen acélosra sikerült Ferrarit az évet győzelem nélkül záró Professzor.

Embed from Getty Images

Prost utolsó ferraris fellépésén, az 1991-es Japán Nagydíjon

A maranellóiaknál ezzel pedig betelt a pohár, és véget vetettek a Prosttal folyó, akkorra már igencsak ingatag lábakon álló együttműködésnek, mondván a háromszoros világbajnok teljesítményével semmi probléma nem volt, de a viselkedése nem olyan, amit a Ferrari egy toppilótától elvár.

A 127-es kasztnit az RM Sotheby’s szerint 2,9 és 3,4 millió euró közötti összegért találhat gazdára, ami 1,1 és 1,3 milliárd forinti összegnek felel meg. Összehasonlításképpen Michael Schumacher szintén 1991-es Jordanje 1,4 és 2 millió euró közötti összegért kelhet el.

Ismét eladó Michael Schumacher első F1-es autója, ennyit ér a jelenlegi tulajdonos szerint


Találkozz világklasszis rallyversenyzőkkel és szurkoljunk együtt a magyar menőknek! Csapj le Te is a Rally Hungary jegyekre, most még elővételes áron! Jegyek: https://rallyhungary.com/jegyek/


Friss