2024. április 19. 23:34

KezdőlapF1Hiába próbálják elnémítani, Lewis Hamilton nem fog csöndben maradni

Hiába próbálják elnémítani, Lewis Hamilton nem fog csöndben maradni

-

A Mercedes hétszeres világbajnok nem riad vissza attól, hogy korlátozni akarják a véleménynyilvánításban.

A Mercedes bemutatója után a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) ettől a szezontól bevezetett, mindenfajta politikai, vallási és egyéb személyes kérdésben történő véleménynyilvánítást korlátozó szabályozásáról beszélt Lewis Hamilton. A kérdésben leginkább érintett hétszeres világbajnok korábban számos alkalommal kiállt a befogadás és elfogadás fontossága mellett, támogatta a Black Lives Matter-mozgalmat, de környezetvédelmi kérdésekben is rendszeresen hallatta a hangját.

Mióta tudni, hogy az FIA írásos engedélyhez köti az ilyen és ehhez hasonló megnyilvánulásokat, nagy kérdés, hogy ez miként fogja érinteni őt. Nos, most elmondta, hogy egyáltalán nem fogja visszatartani.

Még több versenyző és egy csapatfőnök is felszólalt a szólásszabadság korlátozása ellen

„Nem igazán figyeltem a híreket a tél folyamán, de hallottam róla, és nem lep meg. De semmi sem fog megakadályozni abban, hogy beszéljek azokról a dolgokról, amelyek iránt szenvedéllyel viseltetek, és a létező problémákról. Úgy érzem, a sportnak továbbra is és mindig felelőssége van, hogy beszéljen dolgokról, hogy különösen a fontos témákra felhívja a figyelmet, miközben ezekre a különböző helyekre utazunk. Úgyhogy számomra semmi sem változik.”

Noha Mohammed bin Szulajm FIA-elnök korábban kifejtette, hogy a felügyelők fognak dönteni az olyan helyzetekben, amelyekben egy-egy versenyző engedély nélkül nyilvánul meg olyan kérdésben, amelyben nem lehetne, továbbra sem tudni pontosan, hogy mik lehetnek a szankciók, és egyáltalán miként lehet objektíven eldönteni, hogy mi büntetendő és mi nem.

Mindenesetre több pilóta, köztük Max Verstappen is kiállt már az új szabály ellen, és mindegyikük azon a véleményen volt, hogy nem szabadna korlátozni a pilóták szólásszabadságát (mint ahogyan senki másét sem).

Az FIA elnöke elmondta, mi lesz, ha az F1-es pilóták nekiállnak engedély nélkül politizálni

„Butaság lenne azt mondani, hogy büntetőpontokat akarok kapni azért, mert beszélek dolgokról. De mint mondtam, továbbra is ki fogom mondani, amit gondolok, és mivel továbbra is rendelkezésünkre áll ez a platform, továbbra is sok dologgal kell foglalkoznunk” – jelentette ki Hamilton.

És nemcsak a versenyzők, hanem Stefano Domenicali, az F1 elnök-vezérigazgatója is úgy véli, hogy nem szabad elnémítani a pilótákat, noha azt hangsúlyozta, hogy minden esetben tisztelettel kell megnyilvánulniuk, és politizálni ne politizáljanak.

„Stefano támogatása csodálatos, és szerintem minden versenyző egyetért a szólásszabadság fontosságában” – mondta erről a hétszeres világbajnok.


Találkozz világklasszis rallyversenyzőkkel és szurkoljunk együtt a magyar menőknek! Csapj le Te is a Rally Hungary jegyekre, most még elővételes áron! Jegyek: https://rallyhungary.com/jegyek/


Friss