2024. március 29. 17:01

KezdőlapF1Szándékosan hátráltatta egyik pilótáját a Ferrari? – itt a válasz

Szándékosan hátráltatta egyik pilótáját a Ferrari? – itt a válasz

-

Carlos Sainz reagált arra az elméletre, miszerint a Ferrari tavaly inkább az ő ízlésének megfelelően fejlesztette az autóját, mintsem Charles Leclerc kedvében járt volna. A spanyol versenyző hangsúlyozta, ahogyan 2022-ben, úgy idén is fontos lesz az alkalmazkodás.

Az előző F1-es idény elején Carlos Sainz tempója és teljesítménye jelentősen elmaradt Charles Leclerc-éhez képest. Bár az idénynyitó Bahreini Nagydíjon a Ferrari kettős győzelmet aratott, a spanyol pilóta szerint akkor nyújtotta a legrosszabb teljesítményt. Később viszont ha nem is egyenlítődtek ki, de valamelyest közeledtek egymáshoz a csapaton belüli erőviszonyok.

Carlos Sainz, Charles Leclerc, Ferrari, Magyar Nagydíj
A tavalyi idény közepére valamelyest kiegyenlítődtek az erőviszonyok (Fotó: Scuderia Ferrari Press Office)

Ennek következtében az idény második része már jóval szorosabban alakult kettejük között, főleg ha szuzukai és az austini futamot nem vesszük figyelembe, amelyeken Sainz kiesett, míg Leclerc harmadikként végzett. A változás láttán pedig szárnyra kapott az a szóbeszéd, hogy a Ferrari inkább előbbinek kedvez. Nem a stratégia vagy hasonló terén, hanem a fejlesztés során, ám az állítólagos kedvezményezett cáfolta ezt az elméletet.

„Úgy érzem, hogy tavaly volt ez a trend, amikor az emberek azt mondták, hogy az én irányomba megy az autó [fejlesztése] – nyilatkozta Sainz. – A következőt mondom, méghozzá nagyon nyíltan: egy F1-es autót nem az egyik vagy a másik pilótára fejlesztenek. Egy F1-es autót azért fejlesztenek, hogy gyorsabb legyen, és javítsanak a gyengeségein, az én feladatom pedig pilótaként az, hogy jelezzem, hol gyenge a kocsi. Én ezt a visszajelzést adom, amit összevetnek az adatokkal.”

Ami a tavalyi szezont illeti, Sainz akkor arra panaszkodott, hogy későn talált rá arra a vezetési stílusra, amelyet az F1-75-ös igényelt. Az idei, SF-23-assal kapcsolatban nagyon biztató hírek érkeztek, így könnyen lehet, hogy a Ferrari ismét győzelemre esélyes lesz a szezon elején. Az egyszeres futamgyőztes számára pedig az lesz a legfontosabb, hogy minél hamarabb felvegye a ritmust.

„Őszintén szólva engem csak az érdekel, hogy az autó gyorsabb legyen, és tavaly átéltem néhány nehéz momentumot – jelentette ki. – Olyan kocsival kezdtünk, amely sajátos vezetési stílust igényel, és még a legrosszabb pillanatokban is alkalmazkodtam. Kicsit később sikerült, mint szerettem volna, de alkalmazkodtam, hogy sikerüljön [előrelépnem]. Idén ismét az a cél, hogy jobban kezdjünk, és alkalmazkodjunk, bármilyen is legyen az autó.”

Mesteri húzással vághat vissza az idén a nagyon megváltozó Ferrari?

A Ferrari rendhagyó módon a bemutatón is meghajtotta az új autót, majd a másnapi filmes napon már a szabályoknak megfelelően 100 km-t teljesítettek vele. Hogy a többi istálló versenygépéhez képest valójában milyen versenygépet építettek, az legkorábban a február 23-a és 25-e között esedékes bahreini tesztek során derül ki, de még inkább a március 5-én ugyanott rendezendő szezonnyitón kapunk választ.

Itt már azért nyomták neki rendesen – szenzációs felvételek az új Ferrari filmes napjáról (videó)


Találkozz világklasszis rallyversenyzőkkel és szurkoljunk együtt a magyar menőknek! Csapj le Te is a Rally Hungary jegyekre, most még elővételes áron! Jegyek: https://rallyhungary.com/jegyek/


Friss