2024. április 19. 01:59

KezdőlapF1Felelnie kell a Hamiltont becsmérlő F1-es világbajnoknak? – súlyos következményekkel számolhat

Felelnie kell a Hamiltont becsmérlő F1-es világbajnoknak? – súlyos következményekkel számolhat

-

Nelson Piquet-nek bíróság elé kell állnia a Lewis Hamiltonra tett rasszista és homofób megjegyzései miatt. A háromszoros világbajnokot akár több száz millió forintnyi pénzösszeg befizetésére is kötelezhetik.

Tavaly nyáron óriási botrány robbant Nelson Piquet körül. A Forma-1 háromszoros világbajnoka még az azt megelőző évben becsmérelte Lewis Hamiltont a 2021-es Brit Nagydíj kapcsán, amikor az első körben ütközött Max Verstappennel, aki óriási sebességgel csapódott a falba. A brazil expilóta rasszista és homofób megjegyzésekkel illette a Mercedes versenyzőjét, és egyébként Keke és Nico Rosberget is durván sértegette.

Rasszista jelzővel illette Hamiltont Verstappen „apósa”

Miután Piquet nyilatkozata elérte a széles nyilvánosságot, nyilvánosan elnézést kért, és kiemelte, hogy a „neguinho” szó a portugál nyelvterületen nem számít rasszistának, ellentétben az angol megfelelőjével. Az F1-es társadalom azonban széles körben elítélte a viselkedését, és azóta a paddockból is kitiltották, így nem látogathatja a nagydíjhétvégéket.

Nelson Piquet is megszólalt: Szeretném tisztázni a dolgokat

Tettét hazájában sem nézték jó szemmel, és különböző, az LMBTQ-társadalom jogaiért harcoló szervezetek felelősségre vonást követeltek. Könnyen lehet, hogy ez meg is fog történni, ugyanis a brazil O Globo beszámolója szerint egy 10 millió brazil realról, azaz közel 700 millió forintról szóló keresetet indítottak ellene kollektív erkölcsi károkozásért. Az ügyet Brazíliaváros egyik polgári bíróságán fogják tárgyalni.

A keresetben kifogásolják, hogy Piquet az ominózus interjúban többször is megvetően beszél Hamiltonról anélkül, hogy kimondaná a nevét, ehelyett a már említett módon hivatkozik rá, és homofóbiát szít. A szövetségi ügyészségtől egyébként kijelentették, hogy Piquet „megsértette az áldozat, valamint a fekete és az LMBTQIA+ lakosság jogait, figyelembe véve mind a nemzetközi, mind a nemzeti normákat”.

Hamilton egyébként nem sokkal a botrány kirobbanása után, a tavalyi Brit Nagydíj előtt reagált a történtekre. A hétszeres világbajnok akkor kijelentette, hogy szerinte nem kellene teret adni ezeknek a régimódi hangoknak, hiszen ők, a sportág jelenlegi szereplői teljesen más irányba akarják eljuttatni a Forma-1-et. Ezzel a kijelentésével egyébként nem kizárólag Piquet megnyilvánulására utalt.

Vállalhatatlan kijelentés: ennél aligha süllyedhetne mélyebbre a háromszoros F1-es világbajnok

A 70 éves egykori versenyzőnek nem ez volt az első botránya a közelmúltból. Piquet közismerten az előző brazil elnököt, Jair Bolsonarót támogatta, aki tavaly elveszítette a választást Luiz Inácio Lula da Silvával, azaz Lulával szemben. A brazil expilóta ennek hatására kijelentette, hogy az általa támogatott politikus ellenlábasának a temetőben lenne a helye, amit szintén nagy felháborodás fogadott.


Találkozz világklasszis rallyversenyzőkkel és szurkoljunk együtt a magyar menőknek! Csapj le Te is a Rally Hungary jegyekre, most még elővételes áron! Jegyek: https://rallyhungary.com/jegyek/


Friss