2024. március 28. 20:19

KezdőlapF1A Las Vegas-i Nagydíj kitalálta azt a jegyet, amelynek tulajdonosa nem lát...

A Las Vegas-i Nagydíj kitalálta azt a jegyet, amelynek tulajdonosa nem lát rá a pályára

-

Mivel Las Vegasban kanyarog az idei vegasi F1-es futam helyszíne, nem lesz túl sok hely a pálya mellett, így a szervezők kevés állójegyet tudtak értékesíteni. Legalábbis olyat, ahonnan lehet látni a pályát, kitalálták ugyanis, hogy olyan jegyek is lesznek, amelyek tulajdonosai semmit sem látnak majd a versenyből.

Nemrég beszámoltunk róla, hogy toronymagasan az idén debütáló Las Vegas-i Nagydíjra a legdrágább – míg a Magyar Nagydíjra a legolcsóbb – egy háromnapos bérlet ára. A Forma-1 koronaékszerének szánt verseny annyira drága lesz, hogy több mint 1600 dollárba (620 ezer forint) kerül rá átlagosan egy egész hétvégére szóló jegy, ami 500 dollárral előzi a listán második helyen szereplő Miami Nagydíjat. Csak a különbözetből kijön öt darab három napos állójegy (már nem lehet kapni) a Hungaroringre…

Vegas-i csillogás vagy a Hungaroring? – Van, amiben az F1-es Magyar Nagydíj verhetetlen

De nemcsak emiatt lenne óriási őrültség egy átlagos F1-drukkernek ellátogatni a novemberi vegasi versenyre, a minap ugyanis a szervezők közleményben tudatták: olyan jegyeket is árulni fognak az extravagáns eseményre, amelyek birtokosa nem látja a helyéről a pályát.

A szervezők kiadtak viszonylag olcsó (ahhoz képest, hogy egymillió dollárért szállodák teljesen csomagot kínálnak több főre), de így is 500 dollárba kerülő, állóhelyre szóló jegyeket, amelyekből a helyszűke miatt csak 1800 darabot állt rendelkezésre, és már az összeset elkapkodták.

Viszont, hogy ne csak ilyen kevés „olcsó” belépő legyen, kitalálták, hogy lesz egy második állóhelyes zóna, ami tulajdonképpen inkább egy fesztiválterület, ahová további 30 ezer jegyet el tudnak adni kevesebb mint 500 dollárért. Ide azonban csak olyanok vegyenek jegyet, akik nem akarják élőben látni az autókat, erről a területről ugyanis nem lesz rálátás a pályára.

„Noha nem a pályára, de az év későbbi szakaszában elérhetővé teszünk jegyeket egy egyedülálló parti megtekintésére a Las Vegas Stripen. Ez az esemény lehetővé teszi a drukkereknek, hogy költséghatékony módon élvezzék egy versenyhétvége izgalmát élő zenével és ünnepelt művészek szórakoztató fellépéseivel” – írták a közleményben.

Ezt tudja egy 400 millió forintos jegy a Forma-1 legújabb futamára

Biztosan lesznek persze olyanok, akiket ez egyáltalán nem fog zavarni, és már azért megvásárolják ezeket a belépőket, hogy elmondhassák: ott voltak az idei szezon legfényűzőbb futamán, miközben buliztak is egyet, de lehet, hogy ennél ésszerűbb megoldás lenne ennyi pénzért akár ülőhelyen végignézni valamelyik másik nagydíjat.


Találkozz világklasszis rallyversenyzőkkel és szurkoljunk együtt a magyar menőknek! Csapj le Te is a Rally Hungary jegyekre, most még elővételes áron! Jegyek: https://rallyhungary.com/jegyek/


Friss