55 évvel ezelőtt ezen a napon vesztette életét Jim Clark, korának egyértelműen legnagyobb F1-es pilótája, aki el sem akart indulni a számára végzetes futamon. Versenyzőtársai a gyász mellett félelmet éreztek, mondván, ha vele megtörtént, akkor ők mire számíthatnak.
1968. április 7-én, azaz pontosan 55 éve halt meg Jim Clark, kétszeres Forma-1-es világbajnok autóversenyző. Az, hogy kétszeres világbajnok, korántsem mond el mindent róla, hiszen kis szerencsével ez a szám még élete során ötre nőhetett volna, arról nem is beszélve, hogy lehetett volna akkor, ha az a végzetes nap másképpen alakul.
Clark 1963-ban és 1965-ben szerezte meg a végső győzelmet, mindkétszer maximális pontszámmal. Bár a mínuszolás miatt ezt akkoriban könnyebb volt elérni, a korra jellemző megbízhatóság miatt így is óriási bravúr, nem véletlen, hogy rajta kívül ez csak Alberto Ascarinak sikerült 1952-ben. Apropó megbízhatóság: a brit versenyző 1962-ben és 1964-ben is technikai hiba miatt vesztette el a világbajnoki címet a szezonzárón, és 1967-ben is alighanem ő végzett volna az élen, ha négy győzelme és egy harmadik helye mellett a másik hat alkalommal nem csap le rá mindannyiszor a technika ördöge. Ezeken a versenyeken mindössze egyetlen pontot szerzett összesen.
25 győzelme mellé 33 pole pozíciót gyűjtött. Ez ugyanannyi, mint amennyi Alain Prostnak összejött, csak míg a francia pilótának ehhez 202 időmérő kellett, addig neki elég volt 73. Szintén elképesztő statisztikai adat, hogy az akkoriban rekordszámú diadala mellett mindössze egyszer, az 1963-as Német Nagydíjon ért célba a második helyen.
Utolsó, 25. futamgyőzelmét az 1968-as év első napján, a Dél-afrikai Nagydíjon szerezte. Ezzel megdöntötte Juan Manuel Fangio rekordját, de túl nagy ünneplést senki nem szervezett neki, hiszen mindenki azt gondolta, hogy ez a szám még bőven növekedni fog. A sors azonban nem így akarta, és Clark a következő fordulót már nem érhette meg.
Már január 1-én versenyeztek – 55 éve nyerte utolsó F1-es futamát minden idők egyik legjobbja
Akkoriban a mezőny tagjai a Forma-1-es világbajnokság mellett más kategóriák versenyein is elindultak. Mivel a második, spanyolországi futamot csak májusban rendezték, Clarknak és a többieknek volt idejük máshol összemérni tudásukat. Arra azonban még ő sem volt képes, hogy egyszerre két helyen legyen, így választani kellett, hogy április 7-én hol versenyezzen.
A két opció a hockenheimi Forma-2-es futam, valamint egy Brands Hatch-i sportautó-verseny volt. Előbbire csapata, a Lotus akarta benevezni, utóbbin az istálló motorszállítója, a Ford szerette volna látni. A beszámolók szerint Clark inkább hazájában indult volna, de a végső döntést állítólag Colin Chapman csapatfőnök hozta meg. „Ez Colin döntése volt – árulta el később a skót versenyző egyik szerelője. – Jimmy a sportautó-versenyen akart indulni. Nagyon furcsa volt.”
A hockenheimi pályát mindössze három évvel korábban avatták fel, Clark pedig soha korábban nem versenyzett rajta. Az autóval szintén nem volt sok tapasztalata, hiszen korábban csak egyszer vezette. Az időjárás szintén nem könnyítette meg a dolgát, hiszen a rajt előtt esett az eső, és bár a pálya nagy része felszáradt, akadtak még vizes foltok.
Clark nem kezdte jól a versenyt, és csak a nyolcadik helyen állt, a beszámolók szerint nem is volt elégedett. A 6. körben aztán bekövetkezett a tragédia. „Jim autója hirtelen kitört – emlékezett vissza a futamon szintén részt vevő Chris Irwin, aki pár száz méterrel követte őt. – Úgy tűnt, mintha valami mechanikai hiba történt volna.” Bár a baleset pontos körülményei azóta is tisztázatlanok, a technikai hiba a legvalószínűbb verzió, ám a Lotus mérnökei később nem találtak erre utaló nyomokat az autóban.
Szintén a műszaki meghibásodásra akkori csapattársa, az az évi vb-címet később megszerző Graham Hill mondata, aki leszögezte, hogy az a kanyar egyáltalán nem volt nehéznek mondható. Akárhogy is történt, Clark körülbelül 250 km/h-s sebességnél elvesztette az autójának a hátulját, és bár próbálkozott vele, nem sikerült irányba állítania. A Lotus a pálya melletti fáknak csapódott, neki pedig esélye sem volt a túlélésre. Hivatalosan a kórházba szállítás közben halt meg nyakcsigolya- és koponyatörés következtében.
Graham Hill (jobbról a második) már csak a roncsok eltakarításában tudott segíteni
Clark pályafutása során csipán néhány alkalommal szenvedett balesetet, hiszen általában uralta az autót, ez viszont végzetesnek bizonyult. 32 évesen bekövetkezett halála nyilvánvalóan óriási tragédia volt, de versenyzőtársai lelkébe egy másik érzelem is beférkőzött. „Természetesen gyászoltunk, de gyász mindig volt – nyilatkozta évekkel később a 2016-ban elhunyt Chris Amon. – Amikor elvesztettük őt, annak volt egy másik vetülete is, egy önző dolog. A halála megrémített minket. Ha vele megtörténhetett, mennyi esélyünk volt nekünk többieknek?”
Bár nem valószínű, hogy eligazolt volna a Lotustól, hiszen a brit csapat utána is versenyképes maradt, halálával Clark lett az egyetlen világbajnok, aki egész F1-es pályafutását ugyanannál az istállónál teljesítette. Emellett az Indy 500-as versenyzőket leszámítva ő az egyetlen, aki elsőként látta meg a kockás zászlót utolsó Forma-1-es versenyén. (Luigi Fagioli ugyan megnyerte az 1951-es Francia Nagydíjat, amely után visszavonult, de a futam második részér már Fangio teljesítette az autójával, így a célvonalat ő szelte át.)
Clark halála ráadásul csak a kezdete volt egy borzalmas évnek a Forma-1-ben. Mike Spence pont helyette indult volna az Indy 500-on, de egy edzésen halálos balesetet szenvedett. Ludovico Scarfiotti egy hegyi versenyen vesztette életét, míg Jo Schlesser első F1-es futamán bennégett az autóban a Francia Nagydíjon. Közülük azonban egyértelműen Clark halála gyakorolta a legnagyobb hatást, akihez alighanem csak Ayrton Senna 26 évvel későbbi elvesztése mérhető ebben a tekintetben. Tragédiájuk többek között abban is hasonlított, hogy utána jelentős biztonsági fejlesztések kezdődtek.
„Jimmy hockenheimi halála volt a kezdete annak, ami megváltoztatta az egész Forma-1 világát – fogalmazott honfitársa, a háromszoros világbajnok Jackie Stewart, aki Clark győzelmi rekordját is megdöntötte. – Szinte golyóálló volt. Olyan simán és kiszámítható módon vezetett, hogy soha nem lépte túl [a határt]. Soha senki nem gondolta volna, hogy egy versenyautóban hal meg. Hirtelen lehetségessé vált, hogy ez megtörténjen, mert nem voltak korlátok, és semmi nem védte meg azoktól a fáktól, amelyekbe az autó belerepült.”
Az emlékmű
A hockenheimi pálya mellett van egy emlékmű Clarkról, ám a baleset helyszínét ma már sűrű erdő borítja. A skót versenyzőt hazájában temették el, ám a sírján lévő felirat csak másodszor említi meg, hogy egy Forma-1-es világbajnok nyugszik azon a helyen. Merthogy Clark egészen hihetetlen módon elsősorban farmerként tekintett magára, és csak aztán volt autóversenyző.