„Mindenkit biztosíthatok róla, hogy mindent megpróbáltunk, de nem tehettünk semmit” – emlékezett vissza Ayrton Senna végzetes balesetére az egyik olasz orvos, aki végigkísérte a brazil pilótát egészen annak utolsó pillanataiig.
Mindössze 34 évet élt, de ez idő alatt kitörölhetetlen nyomot hagyott nemcsak a Forma-1, hanem az egyetemes sport egén is. Milliók imádják a mai napig és emlékeznek rá, amikor csak alkalmuk nyílik rá, főként május 1-jén, halálának évfordulóján. A 29 évvel ezelőtt elhunyt Ayrton Senna élete ezen a napon ért tragikus véget, a sokkot pedig soha nem fogják teljesen kiheverni azok, akik ott voltak akkor Imolában. És főleg azok, akik közvetlen közelről nézték végig a 34 esztendős brazil pilóta elmúlását.
Mert míg szurkolók ezrei teljes bizonytalanságban hagyták el a pályát a verseny után, és csak az esti hírekből értesültek arról, hogy Senna nincs többé, addig emberek egy szűk csoportja már a baleset utáni pillanatoktól kezdve pontosan tudta, hogy nincs visszaút a legenda számára. Köztük volt Dr. Giovanni Gordini, aki akkor a segélyszolgálat vezetőjeként volt jelen a San Marinó-i Nagydíjon, két évvel ezelőtt pedig már a bolognai Maggiore-kórház sürgősségi osztályának vezetőjeként elevenítette fel az 1994-es eseményeket a Gazzetta dello Sportnak.
Dr. Gordini egyike volt azoknak, akik végig ott voltak Senna mellett a brazil versenyző utolsó óráiban, egészen addig, amíg a háromszoros világbajnok szíve helyi idő szerint 18 óra 37 perckor meg nem állt az említett kórház 11. emeletén.
Senna élete utolsó rajtja előtt
Azonnal látszott, hogy nincs remény
Az akkor 40 éves orvos éppen a főtribünön látta el a Pedro Lamy és JJ Lehto rajtbalesete során a lelátora repülő törmelék által megsebesített nézőket, amikor a 7. kör elején Senna Williamse kivágódott a Tamburello kanyarban. Miután Mauro Sachetti, az orvosi csapat koordinátora jelezte rádión, hogy mi történt, Dr. Gordini azonnal elindult a tőle néhány száz méterre levő baleset helyszíne felé.
„Azonnal aggódni kezdtem, mivel az a kanyar rossz emlékeket ébresztett bennem Gerhard Berger 1989-es balesetéről, amikor beszorult az égő Ferrariba, és csak a tűzoltók gyors beavatkozása mentette meg – idézte fel az olasz sportnapilapnak. – Felültem a robogómra, és a Tamburello felé vettem az irányt. Néhány perccel Sid Watkins professzor után érkeztem a helyszínre. Senna ekkor még magától lélegzett, de már kómába esett. Rengeteg vért veszített a jobb szeme fölötti sebből, valamint a Williams leszakadó felfüggesztése eltörte a nyakát.”
Az orvosi csapat küzd Senna életéért a baleset helyszínén
Watkins professzor, az F1 hivatalos orvosa könyvében leírta, már Senna sisakjának levételekor nyilvánvalóvá vált, hogy a brazil menthetetlen, de mindenki tette a kötelességét, azaz megkezdődött a reménytelen küzdelem a háromszoros világbajnok életéért.
„Mindannyian azonnal megértettük a helyzet súlyosságát, és úgy döntöttünk, hogy helikopterrel a Maggiore-kórházba szállítjuk – mesélte Gordini, hozzátéve, hogy már ez is mutatta a helyzet súlyosságát, hiszen a protokoll szerint a sérülteket ilyenkor előbb a pálya kórházába szokták vinni, Sennáért azonban a baleset helyszínéhez hívták a helikoptert. – Rögzítettük, légcsőmetszés után intubáltuk, a helikopterben pedig már lélegeztetőgépen volt. A szíve leállt, de sikerült újraindítanunk.”
Sid Watkins áll Senna összetört Williamse mellett
Mire Bolognába értek, az orvosi csapat már várta őket.
„Azonnal a sürgősségi szobába vittük, a ruhájának levétele után pedig megnéztük, hogy mennyi vért veszített, majd CT-vizsgálatot végeztünk rajta. Tízen asszisztáltunk mindehhez. Az első CT-képekből megértettük, hogy milyen kritikus a helyzet, az elektroencefalogram pedig megerősítette, hogy az agyhullámai laposak, nem reagált az elektromos stimulációra. A vérzés túl intenzív és kiterjedt volt mind a frontális lebeny, mind a nyak sérülése miatt. Mivel kevés vért kapott, Senna agya lekapcsolt, és úgynevezett elektromos csend állt be.”
„Annak ellenére, hogy nagyon sok vért veszített a pályán, mindössze az arca volt megduzzadva, ami természetes a trauma és az eszméletlen pácienseknél alkalmazott igen agresszív mentési technikák miatt. A teste viszont változatlan maradt.”
Berger könnyei
Az orvosok ezután sem adták fel, de hamarosan be kellett látniuk, hogy Senna elment.
„Fáradhatatlanul folytattuk az újraélesztési technikák alkalmazását a rendelkezésünkre álló eszközökkel. Mindent bevetettünk, amit a baleset helyszínén még nem lehetett: infúziókat kapott, a gégemetszést konzisztensebb megoldással váltottuk fel és többféle gyógyszert adtunk neki. Mindenkit biztosíthatok róla, hogy mindent megpróbáltunk, de nem tehettünk semmit. Miután az agya és a szíve is leállt, újabb nehéz feladat várt ránk: be kellett jelentenünk a halálának hírét a kórházban várakozó tömeg előtt.”
Érkezés a bolognai kórházba
A Michael Schumacher által megnyert San Marinó-i Nagydíj végeztével a pályáról többen is a kórházba siettek. Köztük volt az akkor már ismét a Ferrarinál versenyző, Sennával 1990 és 1992 között a McLarennél három évet lehúzó Gerhard Berger is, aki baráti viszonyt ápolt a brazillal.
„Kétségtelenül Berger szobába lépése volt rám a legnagyobb hatással. Nagy hatással volt rám, hogy mindenáron látni akarta a haldokló barátját. Ő, akit ugyanebben a szobában láttak el 1989-ben. Ritka és jelentőségteljes gesztus. Nem igazán tudtam vele beszélni, nem mondott sokat, inkább csendben maradt és félrehúzódva gyászolt. Nem akart beszélni, már tudta, hogy mi következik” – mondta Gordini, hozzátéve, Berger könnyeire a mai napig jól emlékszik.
Berger és Senna jó barátok voltak
„Emlékszem [Senna] személyi edzője, Josef Leberer, valamint a menedzsere, Julian Jakobi és Watkins is belépett a szobába. Miután Ayrton meghalt, Siddel hosszasan beszélgettünk. El volt keseredve a történtek miatt, de emlékszem, hogy nem sírt. Azt mondta nekem, hogy már egyből a baleset után tudta, lehetetlen megmenteni Sennát. Egy másik helikopterrel érkezett Bolognába Franco Servadei idegsebész társaságában, aki a koponya és gerincsérülések specialistája volt. Ő is ott volt velünk Imolában, de végül már nem tudott beavatkozni, mert lehetetlen volt megmenteni a brazilt.”