2023. június 07. 21:47
KezdőlapF1Hamilton úgy érzi, az F1 az idejét vesztegeti

Hamilton úgy érzi, az F1 az idejét vesztegeti

-

Max Verstappennel ellentétben Lewis Hamiltonnak nem áll fel a szőr a hátán a Forma-1-es sprintektől, de azért változtatna a versenyhétvégék lebonyolításán.

Megosztó fogadtatásban volt része az Azeri Nagydíjon debütált új sprintformátumnak, amelyben egy helyett két időmérőt és csak egy szabadedzést rendeztek, a sprintet pedig teljesen különválasztották a nagydíjtól. Max Verstappen továbbra is ki nem állhatja az egészet, Lewis Hamiltonnak ugyanakkor „általánosságban véve tetszik” a sprinthétvége, de azért ő sincs mindennel kibékülve.

„Szerintem nagyon sok az elvesztegetett idő a hétvégéken, ezért szerintem kevesebb nap alatt is meg lehetne csinálni – idézi őt a Racefans. – Lehetne továbbra is három nap, de azt hiszem, a csapatok már hétfőn vagy kedden odaérnek a helyszínre, én pedig szerdán érkezem. Ma (szombaton] négy órát vártunk [az időmérő és a sprint között], úgyhogy belefért volna legalább három edzés. Lehetne naponta három, ma is annyi fennmaradó idő volt még. Nem tudom, hogy ez lehetséges-e a betétfutamokkal.”

Azeri Nagydíj, sprint, rajt
Szombaton a félórás sprint mellett csak a 45 percesre rövidített második időmérő volt F1-es program Bakuban Fotó: Mark Thompson/Getty Images/Red Bull Content Pool

A Mercedes világbajnoka Max Verstappennel ellentétben üdvözölte, hogy egy helyett két időmérőt rendeztek, miközben csapattársa, George Russell felvetette, hogy nagyobb teret kellene kapniuk a beállítások változtatására, a pénteki időmérő kezdetétől ugyanis életbe lépnek a parc fermé-szabályok. Így, ha valaki nem engedélyezett módosításokat hajt végre a második időmérő, a sprint vagy a nagydíj előtt, automatikusan a bokszutcából kell indulnia, miként az Esteban Oconnal és Nico Hülkenberggel Bakuban megesett.

„Szerintem jó lenne, ha a csapatoknak engedélyeznének egy beállítás-változtatást, mondjuk péntek este. Sajnálatos, hogy itt van ez a sor mérnök, és mindössze egyetlen edzés után rögzítve lesz minden. Remélem, hogy ez nem vesz el a vasárnapok izgalmából. A legjobb bírák az otthon levő nézők, de versenyzői szemszögből [a sprinthétvége] eléggé szórakoztató. Több a verseny, több olyan kört teszünk meg, ami számít. Nem élvezzük, amikor csak körözünk a szabadedzésen vagy egy teszten. Csak azt remélem, hogy ez nem vesz el túl sokat a vasárnapokból” – nyilatkozta az Azeri Nagydíjat a 8. helyen záró pilóta.

George Russell, Azeri Nagydíj, Mercedes
Russell is változtatna valamin  Fotó: Finn Pomeroy/Mercedes

Hamilton továbbra is éhes a sikerre

Mielőtt azt gondolnánk, hogy a hétszeres világbajnok már nem akar annyit foglalkozni a versenyzéssel, és azért örülne neki, ha az F1 hamarabb lezavarna egy-egy versenyhétvégét, érdemes elolvasni, mit nyilatkozott azután, hogy a hatodik helyen zárta a futamot.

„Nem volt ideális a kerékcsere időzítése, hiszen nyilván kifogott rajtunk a biztonsági autó, de nem hagyhattam, hogy úrrá legyen rajtam a csalódottság – utalt arra, hogy közvetlenül a kiállása után küldték be Nyck de Vries balesete miatt a Safety Cart, ami miatt visszaeset a 10. helyre. – Több pozíciót is veszítettem, de le kellett szegnem a fejem és a támadásra kellett koncentrálnom, úgyhogy ezt is tettem. Leszegett fejjel visszajöttem a versenybe.”

Itt az árulkodó jel arról, hogy Leclerc válthatja Hamiltont a Mercedesnél

„Folyamatosan büszkévé tesz a csapat, hogy ők is csak leszegik a fejüket. Nem volt meg az a tempónk, ami legutóbb, ami nyilván nem a legjobb, de nem vagyunk híján a motivációnak. Mindannyian rendkívül éhesek vagyunk, dolgozunk a fejlesztéseken, úgyhogy ez remélhetőleg valami jobbnak a kezdete.”

„Annyit dolgoztunk ezen a hétvégén, a szombat pedig nehéz volt, hiszen visszaestem. Vasárnap jobb napban reménykedtem, majd annyi helyet buktam, ami igencsak nagy gyomros volt. De aztán úgy voltam vele, hogy ez van. Ez a nap megmutatta, hogy továbbra is éhes vagyok a sikerre, és amint magabiztos leszek az autóban, a tempó is jönni fog.”

Toto Wolff Azerbajdzsánban elmondta, hogy az imolai versenyhétvégén fogják bevetni jelentősen továbbfejlesztett autójukat, így még egy futamot, a Miami Nagydíjat kell végigcsinálniuk a jelenlegi csomaggal.

Friss