2024. április 19. 22:23

KezdőlapF1Máris megkapta az utolsó figyelmeztetést az F1 alulteljesítő újonca

Máris megkapta az utolsó figyelmeztetést az F1 alulteljesítő újonca

-

Helmut Marko elárulta, Nyck de Vriesnek még van ideje bizonyítani, de mindenképpen javulnia kell ahhoz, hogy ne merüljön fel a leváltása. A Red Bull tanácsadója leszögezte, Daniel Ricciardo és Mick Schumacher neve sem merül fel potenciális utódként.

Nyck de Vries teljesítménye egyelőre csalódást keltő az AlphaTaurinál, főleg a várakozásokhoz képest. A holland pilóta eddig mindössze egyszer, Miamiban tudta megverni csapattársát, az előző két évben nem túl meggyőző Cunoda Jukit az időmérőn, de a futamon akkor is ütközést idézett elő, ami Bakuban többször is megtörtént. A holland versenyző egyelőre nem szerzett pontot, amiről persze nem csak ő tehet, de egészen biztosan nem mutat jól.

Korábban mi is megírtuk, hogy a 2020–21-es Formula E-világbajnokság győztesének állása hamar veszélybe kerülhet. Már csak azért is, mert személyében egyrészt nem saját nevelésű, másrészt korántsem fiatal versenyzőről van szó, így azonnali eredményeket várnak tőle. Helmut Marko ennek megfelelően egyértelműsítette, hogy bár még van némi ideje a bizonyításra, de ha nem változik a helyzet, akkor felmerül a leváltása.

Máris veszélybe került a világbajnok F1-es karrierje?

„A következő három futamon semmi nem lesz – szögezte le az F1-Insider.com-nak a Red Bull tanácsadója. – Beszéltünk De Vries-zel, és ő is azon a véleményen van, mint mi: javulnia kell. Túl nagy a lemaradása a csapattársához, Cunoda Jukihoz képest, aki remek munkát végez. Futballnyelven szólva Nyck megkapta a sárga lapot, de a pirosat még nem. Ha javul, akkor nem fog felmerülni a pilótacsere.”

A sárga lap pedig nyilvánvalóan az utolsó figyelmeztetést jelenti, vagyis De Vriesnek mindenképpen javulnia kell a következő három forduló során. Felmerül a kérdés, hogy amennyiben ez nem történik meg, és a Red Bull leváltja őt, akkor ki lesz az utódja. A legtöbben alighanem Daniel Ricciardóra gondolhatnak, aki olasz sajtóértesülések szerint már üléspróbán is járt az AlphaTaurinál, de Franz Tost csapatfőnök után Marko is cáfolta, hogy ilyen téren számolnának vele. „Ha a legrosszabbra fordulna a helyzet, akkor visszatérnénk a fiatal tehetségeinkhez – fogalmazott. – Konkrétan Liam Lawsonról és Ivasza Ajumuról van szó. Ricciardo nem téma.”

Olasz sajtó: Ricciardo már az AlphaTaurinál járt, De Vries ultimátumot kapott

Mindkét említett fiatal pilóta 21 éves, és előbbi a Forma-2-es bajnokságot vezeti, utóbbi pedig a japán Super Formulában áll a harmadik helyen. Ennélfogva mindketten beválhatnak, ám a japán versenyző esetében van egy elhanyagolhatónak nem nevezhető probléma: nincs meg a szuperlicenchez szükséges pontszáma. Colton Herta esetében tavaly láthattuk, hogy az FIA nem szívesen tesz kivételt, így Ivaszával sem bazírozhatnak erre.

A portálnál egy másik, szintén még viszonylag fiatal versenyzőre is rákérdeztek. Mick Schumacherről van szó, aki jelenleg a Mercedes teszt- és tartalékpilótájaként tevékenykedik, és Marko szerint épp ez az, ami miatt az ő neve szóba sem kerülhet váltás esetén. „Ő a Mercedes versenyzője, és nem szerepel a terveink között – jelentette ki. – Toto Wolff az, aki felel érte.”


Találkozz világklasszis rallyversenyzőkkel és szurkoljunk együtt a magyar menőknek! Csapj le Te is a Rally Hungary jegyekre, most még elővételes áron! Jegyek: https://rallyhungary.com/jegyek/


Friss